HAZÁTLANUL.
Isten, aki a mennyben lakozol,
Kinek hatalmát egész föld csodálja,
Aki úr vagy a földön, tengeren,
Nap, hold megáll, úgy hallja szód.
Uram könyörgöm kínban, nyomorúságban,
Édes hazámtól óh, messze, messze,
Drága Hitvesem, drága kis fiamhoz
Utam szent kezed vissza vezesse.
Bús rabként élek bús havasok között,
Előlem elzárva van a világ.
Nincs senkim csak csendes éjszakák,
Lelkemre hulló, drága Istenág…
Szeretteimről álmodott álom,
Oly andalító, mélán eltakar…
S Te látod, mégis sírva ébredek,
Én nagyvilágban hazátlan magyar.
Szavam nem érti itten, senkisem,
Uram, Atyám, Veled beszélgetek.
Áldó kezed ráhull homlokomra,
Boldog vagyok, ha Veled mehetek
Mert tudom Uram, Te haza viszel -
Szív szívre hull és kitárul a kar,
Örömkönnyeitől meggyógyulok
Én, nagyvilágba, hazátlan magyar.
Nagy Bálint
Bischoszhoffen, 1945. április 17 – én.