„ÉN LEFEKSZEM KIS ÁGYAMBA, MINT A DISZNÓ A SZALMÁBA…” Avagy, keserves munka volt az újoncnak a szalmazsák tömése. Katonaidőmből.


„ÉN LEFEKSZEM KIS ÁGYAMBA,  MINT A DISZNÓ A SZALMÁBA…”  Avagy, keserves munka volt az újoncnak a szalmazsák tömése.  Katonaidőmből.

 

 

 

 

 

 

 

„ÉN LEFEKSZEM KIS ÁGYAMBA,

MINT A DISZNÓ A SZALMÁBA…”

Avagy, keserves munka volt az újoncnak a szalmazsák tömése.

Katonaidőmből.

 

  Még álmunkban sem gondoltuk volna egykor, hogy a fekhely előkészítése nem is egy könnyű feladat mikor tényleges katonai szolgálatra bevonultunk 1966. November 24 – én. Az indulás, illetve az érkezés sem éppen úgy történt, ahogyan ezt nekünk előre mondták. Szülőfalumból Bakonyszentkirályról még busszal kísért bennünket Veszprémbe a Tanácselnök, ahol aztán áttereltek bennünket egy ponyvás Csepel teherautóra, aki meg sem állt velünk a Pápai reptérig, annak is az RT – 10 - es alakulat körletéig. Legelőször lajstromba vettek bennünket és a civil ruhát leadva, megkaptuk a hadi felszerelésünket, amit aztán a ruházatot illetően később csereberélni kellett, mert aki kicsi volt, nagyot kapott és fordítva. Hozzá kellett tenni, hogy természetesen nem volt kéznél egy elvtársi és úri szabó sem, aki méretre adjusztálta volna a ruházatainkat.

   Ezután következett a már címben jelzett tortúra, a vaságyainkat alkalmassá kellett tenni a lefekvéshez, mert ugyebár azok csak csupaszon meredeztek a körletben a számunkra kijelölt helyeken. A városi gyerekek számára volt nagyobb a feladat, hiszen ott már matracos fekhelyek is voltak, de mi falusiak bizony még a hagyományos szalmazsákos ágyainkban hajtottuk álomra a fejeinket civil korunkban. Valami kis rálátásunk arra is volt, hogy a szüleink hogyan tömték meg a szalmazsákot, de abba mi nem szoktunk részt venni, mert Ők ezt szakszerűen és gyakorlatiasabban tudták megtenni, mint mi gyermek és siheder fejeinkkel. Sóval, mint ahogyan a mesében van, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, bizony nekünk kellett megtömni a szalmazsákjainkat és azt jó feszesre, hogy aztán ne olyan legyen, mint ahogyan az öreg - katonák hangosan biztatva noszogattak bennünket?

-Mi az katona!

Szamárbölcső készül, mert ehhez az asztallap simaság még nagyon messze van? –

Ilyen és ehhez hasonló szövegekkel bombáztak bennünket, de azért volt, aki odajött hozzánk és a rutinjából adódóan tanácsokat adott, hogy lehet úgy készíteni, hogy a simító fával majd jó egyenesre lehessen egyengetni, illetve a széleket szögletesre.

 Egyszóval az első napunk nagyon mozgalmas volt, mire az ágykészítés és a körlettakarítás után, ami mindig az újoncállomány „privilégiuma” volt, nyugovóra térhettünk, de az is csak parancsszóra lámpaoltáskor. Attól a naptól kezdve minden alkalommal egy erre kijelölt katonának el kellett mondani a következő kis verses akármit, amely emlékezetem szerint így hangzott:

 

„Én lefekszem kiságyamba,

Mint a disznó a szalmába.

Bassza Isten, de fázok,

Jó éjszakát kívánok!

 

 Amíg ez el nem hangzott, ott kellett állni vigyázz -ban az ágyaink mellett és csak utána lehetett nyugovóra térni. Első éjszakánk viszonylag nyugalomban telt el, azért ez nem mindig volt így, de ez egy egészen más történet.

Mivel szorosan az ágyhoz kapcsolódó a szokás, ennél a visszaemlékezésemnél mondom el azt is, miképpen kellett viselkednünk felkeléskor akkor, mikor már az öreg - katonáknak csak 150 napjuk volt a leszerelésig. Az előzőleg erre a feladatra kijelölt katona, mikor reggel felhangzott az Ügyeletes harsány felszólítása a körletben a következőképpen, hogy:

 

-Kopaszok ébresztő föl! –

 

A megbízottnak a következő szavakat kellett mondani:

 

„Jó reggelt kívánok,

Már csak x napja van az öreg katonának!”

 

   Természetesen a megbízott személynek pontosan kellett tudni, hogy mennyi az annyi és levágta – e már valaki a centiméterből is az aktuális darabot, mert jaj, volt annak, aki ezt nem tette meg. Persze legtöbb öreg - katona saját maga vágta le, nem bízott meg vele senkit, de nem mindenki volt ilyen a seregben sem. Végezetül még annyit jegeznék meg, nem véletlen volt az sem, hogy a címben jelzett szavak elhangzottak, mert bizony nemcsak az újoncoknak, de az öregeknek is voltak szinte végig olyan fekhelyeik, amire vonatkozott a mondás:

 

„ÉN LEFEKSZEM KIS ÁGYAMBA,

MINT A DISZNÓ A SZALMÁBA…”

 

Ami a valóságban inkább még „szamárbölcsőnek” is nevezett gödrös fekhely volt, de az újonc állománynál megkövetelték, az öregeknél pedig hallgatólagosan elnézték még a feletteseink is.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2019. 02. 21. Csütörtök Délelőtt 11:15

 

A fénykép csak illusztráció a szalmazsáktöméshez és régebbi a mi katonaidőnknél.

 

 


Szerkesztés dátuma: péntek, 2019. február 22. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,198


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: