„VÁLJUNK ÚJRA NEMZETTÉ” Egyéni hozzájárulásom a 2019. 02. 22 – 23 – án megrendezett Wass Albert felolvasáshoz.


„VÁLJUNK ÚJRA NEMZETTÉ”  Egyéni hozzájárulásom a 2019. 02. 22 – 23 – án megrendezett Wass Albert felolvasáshoz.

„VÁLJUNK ÚJRA NEMZETTÉ”

Egyéni hozzájárulásom a 2019. 02. 22 – 23 – án megrendezett Wass Albert felolvasáshoz.

 

   Hetedik éve élek az Alföld Gyöngyszemében Gyulán, de ebben az évben sem csatlakozott a város ehhez a kitűnő kezdeményezéshez. Előtte Zirci létemben, Veszprémben több alkalommal is részt vettem a felolvasásokon, de most úgy gondoltam, magánemberként teszem meg itthon és videón rögzítem, és utólag teszem közzé a Youtubén valamint a Facebookon egyaránt. Mivel a szervezők már évekkel ezelőtt sem ragaszkodtak csak Wass Albert műveinek a felolvasásához, természetesen én is éltem ezzel a lehetőséggel és a magam által választott művekkel járulok hozzá a nagyszerű kezdeményezés sikeréhez. Remélem, nem veszi ezt tőlem senki illetlenségnek, mert aki tudja, Wass Albert tisztelője vagyok már régtől fogva és ezzel nem fogom csorbítani az Ő nagyságát.

Sok hezitálás volt részemről, hogy Wass Alberten kívül mely szerzők írásai kerüljenek be a válogatásba és természetesen ebbe az én szubjektív megítélésem volt a döntő, amiért bármikor vállalom a felelősséget. A videóban a vers olvasása előtt mindig elmondom az íróját is, mielőtt felolvasásra kerül. Végül az alábbi szerzők és verseik mellett döntöttem ebben a sorrendben:

 

   1. Wass Albert: Ki a magyar

2. Radnóti Miklós: Nem tudhatom

3. Sajó Sándor: Magyar ének 1919 - ben

   4. Papp – Váry Elemérné (Sziklay Szeréna): Hitvallás

   5. Székely Miatyánk

   6. A Rédei Hálaadó Istentisztelet Alkalmára

   7. Ifj. Nagy Bálint (Valentinus): Ahonnan jöttem

   8. Wass Albert: Üzenet haza

   9. Kerekes Károly Zirci Apát: Az emlékezés várainál

 10. Mécs László: A királyfi három bánata

 11. Gyóni Géza: Csak egy éjszakára

 12. József Attila: A Dunánál

 13. Wass Albert: Honvágy

 14. Ifj. Nagy Bálint (Valentinus): Magyarnak lenni

 15. Somogyvári Gyula: Magyar Miatyánk 1919 – ben

 16. Nagy Bálint: Sírnak a régi porták

 17. Kerekes Károly Zirci Apát: Mai Miatyánk

 18. Dobszay Károly: Ne féljetek, nem megyünk haza

 19. Wass Albert: Mikor a bujdosó az Istennel beszél

 20. Kozma Andor: A karthágói harangok

 21. Mécs László: Kóborló elődöm

 22. Ifj. Nagy Bálint (Valentinus): Ha a Bakonyi hegyeim elvennék, úgy fájna

 23. Kárpáti Piroska: Üzenet Erdélyből

 24. Wass Albert: Új székely sirató

 25. Nagy Bálint: Bakony, Te szép hazám

 26. Ady Endre: Magyar jakobinus dala

 27. Arany János: A Walesi bárdok

 28. Ifj. Nagy Bálint (Valentinus): Ha a gondolatot is gúzsba kötik

 29. Petőfi Sándor: A nép nevében

 30. Nagy Bálint: A 450 éves Pápai Kollégiumnál

 31. Wass Albert: A hontalanság útján

 

    Az elkészült videó végül a felolvasás után 1 óra 44 percesre sikeredett. Remélem a verskedvelőknek egy kis örömet tudok majd szerezni, akik nem sajnálják az időt arra, hogy megtekintsék, amit előre is nagy tisztelettel megköszönök.

 

A videó az alábbi linkre kattintva megtekinthető:

 

https://www.youtube.com/watch?v=Up1YlnsSndg&feature=youtu.be

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2019. 02. 24. Vasárnap Délelőtt 11:40

  

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2019. február 24. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 90


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: