NYUGDÍJBAN. Részletek Nagy Bálint: „Hol van már a paraszt” - című életrajzi kötetéből


NYUGDÍJBAN.  Részletek Nagy Bálint: „Hol van már a paraszt” - című életrajzi kötetéből

 

 

 

 

 

 

 

 

NYUGDÍJBAN.

Részletek Nagy Bálint: „Hol van már a paraszt” - című életrajzi kötetéből

 

  „74 óta itthon dolgozgatok, de egy ideig még vállaltam munkát is. Mészkiadó voltam. Égett a mészkemence, és mikor kész volt, szóltak, és én mentem Oszlopra. A majorban mázsáltuk a meszet, odahozták autóval. Megkaptam az irodáról, hogy hova küldjem a meszet: Horváth János, Pécs – 50 mázsa. Ez havonta 8 – 10 nap volt. nem volt fárasztó, ott üldögéltem. Megcsináltam a szállítólevelet a sofőrnek, elvitte a meszet, hozta a pénzt. Azt meg elszámoltam az irodán. Ezt rendeztem én, meg a homokbányát kezeltem, s a kiadást. Meg ilyen lődörgő munkákra is mentem – háztáji föld kimérése például. Most januártól ezt is otthagytam. Mit mászkáljak én már? Jött a Huszár Zoli, az elnök, hogy „Bálint bácsi, miért hagyott ott bennünket?”

„Meguntam már, kiöregedtem. Csináljátok!”

A kertünk 400 négyszögöl, az éppen elég nekem.

  Unatkozni azért most sem érek rá. Művelem a kertem, írogatok, gondolkodom az életemről. Minden úgy volt jól, ahogyan volt. Még a háborúval is kibékültem, pedig ott volt ám baj elég! Egyszer 11 napig nem ment le a csizma a lábamról. Mint a liliomok, olyan fehérek voltunk, mikor kinéztünk a napra a nyirkos bunkerokból. És mégis, az - az érdekes, hogy ott nem volt senki elkeseredve. Azt mondta a cseszneki gyerek, mikor szilánkot ért: „Még a víz is ég!” Egyszer borzasztó támadás volt. Én a tüzérfigyelőben voltam, egy barátom meg a földerítő – figyelőben. A távbeszélő – összeköttetésünk megvolt. Na, lőttek, bombáztak marhául, a barátom meg beleszólt a telefonba: „Ott vagy?” „Itt. Mi van Gyula?” „hallod ezt a szép nótát? Kíséri az orgonaszó, mikor a nép boldogságát kéri, de amit én elvesztettem, azt nem tudja többé visszakérni.”

  A Sztalin – orgonáról, a Katyusáról juthatott ez a régi nóta az eszébe. Egyszer elhallgatott.

Mi van Gyula? Nem megy tovább?” „Torkomban van a szívem, itt van, kiugrik mindjárt!” – mondja nagy izgatottan. „Az enyim is ott van!” Még ott is humorizáltunk. Nem voltunk kétségbeesve, nem panaszkodtunk.

   A mi korosztályunk sok megpróbáltatáson ment keresztül, de a nevelésünk olyan volt, hogy nem lehetett mindjárt kétségbeesnünk. Meg aztán én nem is tudom, hogy milyen ember lennék, ha nem lettem volna katona?! Itt Németfalunál tovább nem mentek azelőtt az emberek! Győrig mentek csak a szentkirályiak. Nem tudom, hogyan érezném magam, ha nem lettem volna sehol sem? Aki nem volt sehol, nem tud hozzászólni semmihez… Hát mit is mondhatna…? Ha az ember nem lát világot, nem ismer semmit, nem tud változást. Nem tudja, hogyan lenne jobb… Nem volt az butaság, hogy régen 2 – 400 évvel ezelőtt is már külföldre vitték tanulni a diákokat! A minap olvasom, hogy az egyház vissza akar venni két iskolát. Debrecenről, Pápáról, Sárospatakról állandóan mentek állami ösztöníjasok Hollandiába, Németországba, Svájcba. Aztán visszajöttek tanítani. Mennyi tapasztalatot, tudást hoztak azok külföldről! Moszkva fele nem mentek akkor sem, az érdekes! Habár jobbára protestáns egyetemekre mentek, azok meg Nyugaton vannak.

   Presbiter sem vagyok már, 5 – 6 éve átadtam a tisztet a Gyula fiamnak. Legyen ő, tanuljon bele a szakmába! Azt mondtam, hogy fiatalítsunk mi is! Nem kell mindenkinek Kádár Jánosnak lenni, aki holta napjáig üldögél a bársonyszékben! 72 – ben nem engedték el, pedig nyugodtan elengedhették volna már akkor is! Akkor megy el a magasugró is, mikor 210 cm – t ugrik, nem mikor már a 160 – at sem tudja átugrani! Átadtam a helyem, de így is megkérdeznek mindenben: mit gondolok, mit szólok hozzá?

   Hívő ember vagyok, de sok mindent nem hiszek el azért. Énbelőlem is rossz pap lett volna. Én is úgy lennék, mint Gyula bátyám, mikor öreganyám prédikált neki: „Te ides fiam! Nem könnyebben élnél te, ha pap lennél, nem tanár?” Gimnáziumban tanított akkor már a Gyula angolt és magyart, és segédlelkész is volt egyben.

„Öreganyám, azért nem maradok én papnak, mert annak előfordul, hogy azt kell prédikálnia, amit maga sem hisz el.”

Szeretek templomba járni, mert igen szeretek énekelni. Olvastam is valahol, hogy a református magyar ember igen is szeret énekelni. Van is benne valami. Meg aztán a templomból kijövet jól elbeszélgetünk, megtudok egyet s mást.

   Ismerik a lázi pap történetét? azt mondta minden reggel a kocsisának: „Mit álmodtál János?” Az meg már nem tudta, mit mondjon neki. Egyszer aztán azt mondta:”Hát, plébános úr, rosszat álmodtam.” „Na, mit?” „Meghaltam és a pokolra kerültem. Borzasztó világ van ott, égett mindenki, menekült volna mindenki. Ott volt egy szék, le akartam ülni rá, rám szóltak, hogy arra ne üljek, mert az fenntartott hely.” „Kinek van fenntartva?” „A lázi papnak.” Sohase kérdezte meg többet a plébános, hogy mit álmodott János!”

 

Nagy Bálint

 

 

 


Szerkesztés dátuma: péntek, 2019. április 5. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 348


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: