SZAROS FARKÚ „JEMPI” TIZEDES, Azaz meztelenre vetkőztetve vegzált bennünket lopások miatt. Életképek katonaidőmből.


SZAROS FARKÚ „JEMPI” TIZEDES,  Azaz meztelenre vetkőztetve vegzált bennünket lopások miatt.  Életképek katonaidőmből.

 

 

 

 

 

 

 

 

SZAROS FARKÚ „JEMPI” TIZEDES,

Azaz meztelenre vetkőztetve vegzált bennünket lopások miatt.

Életképek katonaidőmből.

 

   Többször írtam már azokról az időkről, amikor két év húsz és nap alatt hol vidámabban, néha nem annyira, de mégis zajlott az élet Pápán az RT – 10 – es alakulatnál. A körletben mindig két szakasz tartózkodott, mert egy állandóan 24 órás szolgálatot teljesített a Harcállásponton. Az ágyaink mellett egy kis szekrényben tartottuk a ruházati és egyéb felszerelésünket, aminek pedáns rendben kellett ott lennie, mert váratlan ellenőrzést is kaphattunk bármelyik pillanatban a parancsnokság részéről. El kell mondanom őszintén azt is, bizony néha előfordultak, hogy a holmik gazdát cseréltek, ami egyenértékű volt a lopás fogalmával, de az előbbi egy kicsit jobban hangzik, pedig ugyanaz a valóságban. Legtöbbször azoknak a szekrényei lettek megdézsmálva, akik szolgálatban voltak és az a nagy marha betyárbecsület pedig hallgatólagosan tudomásul vetette az állománnyal, hogy itt minden rendben van. Persze azon sem csodálkoztunk, mikor mi jöttünk vissza a szolgálatból és bizony valami eltűnt a szekrényeinkből.

   Egy időben azonban megsűrűsödtek annyira a lopások, hogy mire észbe kaptunk, az akkori raktárosunk, akinek a nevére, ha akarnák, sem tudnák emlékezni, furcsa nyomozásba kezdett. A becenevére azonban ma is kristálytisztán emlékszem, mert a háta mögött csak „Jempi” tizedesnek hívták és továbbszolgáló (TSZ – es) volt az alakulatunknál. Kihasználva az alkalmat, hogy a szolgálatvezetőnk Fribék Gyula őrmester (Gyula bácsi) aznap nem volt ott és ilyenkor ő helyettesítette, ezért beterelte az újonc állományt a raktárba. Ami eztán következett, arra egyikőnk sem gondolt, mert le kellett meztelenre vetkőznünk, hogy nem – e rejtettünk el valamit a ruházatunkba? Mintha a szekrénybe valók közül elfért volna a zsebeinkben valami, illetve dupla ruházat lett volna rajtunk.

   Természetesen semmi nem találtatott, de el lehet képzelni, hogy ezek után mennyire zártuk a szívünkbe a Jempit. A következő napokban azonban meglepetéssel tapasztaltuk, hogy a tizedest azonnali hatállyal leszerelték. Ugyanis ki tudja, hogy történt, a parancsnokság tudomást szerzett az esetről és már Fribék őrmesternek is régtől fogva gyanús volt, hogy bent a raktárban sincs valami rendben, ezért teljes raktárellenőrzést tartottak. Akkor derült ki, hogy elég nagymértékű volt a hiány, amit próbált volna a már említett alantas módszerrel korrigálni, ha valamit talál az állománynál, de ebben nem volt szerencséje. Kiderült és ezt be is vallotta, hogy ő dézsmálta meg a készletet és eladta a városban, hogy fedezni tudja ebből a szórakozásait, csajozásait. Megúszta azzal, hogy vége lett a gyöngyéletnek és megúszta a leszereléssel.

   Egyébként külsőre egy nem éppen Adonisz alkatú, mondhatnám eléggé, hogy potrohos külsejű, kerekképű emberke volt, ami szinte mindig pirospozsgás arca miatt sejtetni engedte, hogy bizonyára nem veti meg az „A” betűs itókákat, a víz kivételével. Egyébként szeretett dicsekedni a nőügyeivel, hogy ebből mennyi volt az igaz, azt ma már nem fogjuk megtudni. Jó mesélő volt és tulajdonképpen szerettük is hallgatni, hiszen elzárva, néha hetekig a külvilágtól, nőket csak az emlékezetünkből tudtunk visszaidézni és Jempi elbeszélése által valamilyen szinten megörvendeztetve voltunk egy kicsikét a hallottaktól és feldobódtunk egy időre.

    Az egyik történetére még ma is élénken emlékszem, pedig már 2018. December 13 – án volt 50 éve, hogy leszereltem a katonaságtól és ez még előtte történt újonc koromban. Volt egy motorkerékpárja és azzal szokott csajozni. Egyik alkalommal is felszedett egy fiatal lányt a környékbeli falusi búcsúban és szórakoztatta, nyomatta belé az italt annyira, hogy aztán felajánlotta neki, hogy hazaviszi majd. Úgy is történt és útközben egy erdős – bokros helyen megálltak és bementek egy kicsit a fák közé pajzánkodni. A szűzies leányzóról hamar lecsúszott az a bizonyos, valamilyen színű fehérnemű és egy fát átkarolva Jempi tizedes hátulról annak rendje és módja szerint „magáévá tette”. Utána rendbe szedve magukat, ruházatukat, folytatták az útjukat és szerencsésen házhoz szállítva a kislányt, ő is hazafelé vette az irányt.

A motorkerékpárt betolta a garázsba és a felkapcsolt villanyvilágításban vette észre, hogy valami gyanús foltok ékeskednek a nadrágja elején és bizony eléggé gyanús illatok is terjengtek már körülötte. Akkor derült ki a turpisság, hogy amikor nagy igyekezettel hátulról „gyakta” az alsó nyílást, akkor a felsőből a leányzó nagy élvezkedés közepette bizony magyarán szólva leszarta a ki – be járkáló fegyverzetét.

   A háta mögött, aztán amíg az alakulatnál tartózkodott, nem is hívták másként, mint:

 

 

SZAROS FARKÚ JEMPI TIZEDES.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2019. 04. 10. Szerda Délelőtt 10:15

 

Csak a cica látta az esetet az erdőben

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2019. április 10. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 584


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: