„BEZZEG AZ ÉN IDŐMBEN…”

Egykori Általános Iskolai élményeimből.

   Az ismert, régi slágerről most éppen nem a férfiak nőkkel szembeni udvariassága jut az eszembe, nem erről szeretnék szólni, noha nem lehet ezt sem teljesen a témától elválasztani. Régmúlt emlékei gyakran jutnak eszembe, mikor, ha nem is sietős léptekkel, de haladok úgy komótosan, ahogyan mondani szokták, „Szép korúasan” a 72. életévem felé. Szájhagyomány útján, meg a technika áldásainak jóvoltából értesülve ma már teljesen megváltoztak a viszonyok az iskolákban. Előfordul, hogy ha a gyermek a suliban csintalankodik és az, ejnye – bejnye után még véletlenül egy pofonfa alá zavarást is elszenved a lurkó, amit természetesen a maga módján ad elő otthon, ebből lesz a nagy felhajtás. A szülő, legtöbb esetben az apuka, de előfordul, hogy megvédendő kicsiny gyermekét, a jó édes anyukája rohan be és minden kérdezés nélkül nekiesik a pedagógus néninek, vagy bácsinak. Jól tudom, hogy a mi időnkben sem volt szabad hivatalosan elverni a rosszalkodó palántákat, de mégis más volt a szemlélet akkor, főleg egy kis Bakonyi faluban nálunk Bakonyszentkirályon.

   Voltak az én osztályomban is ilyen eleven fiúcskák, akik szinte mindennap kaptak a jó öreg vonalzóval a körmükre, de előfordult az is, hogy többszöri figyelmeztetés után Erzsi néninek, az osztályfőnökünknek bizony elszaladt a tenyere és ott landolt az orcákon. Mindenki emlékszik rá még az évtizedek múltával is, hála Istennek Erzsi néni is, mikor osztálytalálkozókon fel szoktuk eleveníteni a boldogságosan szép napokat. Nem megsértve természetesen Őt, de a tenyere nem éppen olyan picike volt, mint ahogyan szokták a női kacsókat ábrázolni és emlegetni.

   Más volt akkor a tisztelet a tanárok, tanítók, később az úgynevezett képesítés nélküli pedagógusok irányába, hiszen mi akkor felnéztünk rájuk, manapság már ez a tisztelet az Általános és Felsőbb Iskolákban sem hasonlítható össze az akkorival. Egy kis régi epizód jutott az eszembe most, ahogyan fogalmazom a visszaemlékezésemet.

     Mintha időgépben ülnék és visszavinne a múltba, úgy jönnek elő az emlékképek. Az úgynevezett Központi Iskolában a szünet végét jelző csengő vészjóslóan berregni kezdett, majd egy erélyes férfihang (Horváth Pál Tanár Úr) hasította át a levegőt és lecsapott a zsibongó gyerekhadra:

        -Sorakozó! Egy – kettő! Szaporán!

        A megriadt nebulók hanyatt – homlok igyekeztek beállni a sorba, de Hutter Jóska a legnagyobb igyekezete ellenére sem tudott elég gyors lenni. A tanár odaintette magához, majd megfogta a pajeszát és így szólt a megszeppent fiúhoz:

        -Vedd le a szemüvegedet!

A gyerek engedelmesen lekapta, majd várta a további fejleményeket.

        -Vigyázz fiam! – szólt a tanár és abban a pillanatban már le is kent neki egy hatalmas pofont.

        -Mondtam fiam, hogy vigyázz! Miért nem vigyáztál? – majd indulást vezényelt az osztálynak befelé a termekbe.

    Jóska cimborám biztosan nem veszi rossz néven, hogy pont Őt említettem név szerint, hiszen valóban nagyon eleven gyerek volt és hasonló esetek a már fentebb említett Erzsi néni lendülő tenyere jóvoltából is megestek a barátom képes felén.

Arra is emlékszem még, hogy családlátogatáskor éppen náluk történt, hogy mikor előkerültek némi magatartásbéli felemlítések, akkor Jóska bácsi, (mokány bányászember), Barátom Édesapja nemhogy védelmébe vette volna, hanem még biztatta is az osztályfőnökünket, valami hasonló, természetesen nem szó szerinti idézéssel:

-Tudjuk mi is, hogy eleven a gyerek. Ha kell, csak nyugodtan zavarjon le neki egy taslit Tanító néni!

   Egyszóval, ilyen világ volt a mi időnkben, akik körmöst kaptak a nagy vonalzóval, vagy néha elcsattant egy pofon, az is előfordult, ha a gyerkőc odahaza elpanaszolta, a jó Édes Szülétől is kapott még ráadást, hogy máskor jobban viselkedjen. Rosszalkodó tanulót a sarokba is állították, térdeltették, mégis becsületes felnőtt lett belőle ennek ellenére. Továbbra is az a véleményem, hogy a verés nem éppen a nevelés leghasznosabb módja, főleg iskolában, de a mi időnkben megtette a hatását egy jól irányzott pofonnak még akkor is, ha abban a pillanatban nem éppen kellemes érzés volt.

    Sajnos ahol ez a történet játszódott Bakonyszentkirályon, az Általános Iskola (Központi iskola) már évek óta az enyészeté. Jelenleg így nézett ki (fotók mellékelve az írásomhoz), mikor legutóbb ott jártam, az 55. Éves Általános Iskolai Találkozónk alkalmával 2017 - ben.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2019. 05. 21. Kedd Délelőtt 11:35