KÁNTOR PISTI A BETYÁR

Ami a szájhagyományból napjainkra megmaradt.

„Irdatlan erdőség, ember alig járja,

Zordan feketéllik a Bakony világa.

Mintha kísértene itt az erdők csendje,

Betyárok tanyáznak hová szem nem lát be…”

Nagy Bálint: Bakonyi betyár – legenda.

   Világéletemben mindig érdekeltek azok a történetek, amelyek a Magyarországon valamikor élt betyárokról szóltak. Kapcsolódtak hozzá olyan történetek is, amelyek a Szülőföldem, a Bakony betyárvilágának legendás képviselőiről meséltek, de csak érintőlegesen írtak arról, hogy valamilyen szinten kötődtek volna a falumhoz, Bakonyszentkirályhoz. Próbáltam kutakodni erről több helyen is, de nem sok eredménnyel, ezért maradtak a szájhagyomány útján valamikor elterjedt információk az egykor környezetünkben élt betyárról, akit egyszerűen csak Kántor Pistinek hívtak.

Áldott Emlékű Édesapámtól és másoktól is többször hallottam róla. Sokszor mesélte, hogy még az Ő gyermekkorában éltek idős emberek, akik ismerték Kántor Pistit és a huncutságait, ahogyan ki szokott szúrni a környékbeli uraságokkal és tehetősebb nagygazdákkal, de még a papsággal is. Mennyire hitelesek ezek a történetek, hiszen életrajzi adatokról csak nagyon vékony mennyiségben tudtam információt szerezni, arra meg ma már erőm és energiám sincsen, hogy levéltári, anyakönyvi adatokkal próbáljak utánaeredni ennek a Bakonyi betyárnak, akit aztán a végzete éppen a tengerentúli Amerikában ért el, de ne szaladjunk annyira előre a történetemben.

    A hallottakból volt egy olyan információm, hogy Varsányban, a mai Veszprémvarsányban született, talán 1850 körül. Hogyan és miképpen jutott arra az elhatározásra, hogy felhagyva a falusi, keserves megélhetéssel, felcsapott betyárnak és alakított egy 6 fős csapatot, nem tudtam kideríteni. Azt sem, hogy igazából milyen mélységben kalandozták be a Bakony falvait, erdőségeit, hogy egy sikeres akció után egy ideig csendben meghúzódva készüljenek egy újabb nagy akcióra.

  Egyébként a visszaemlékezések szerint stramm, jóképű legény volt, akire valószínűleg zsiványsága mellett is a mai fogalmak szerint „ragadtak a Hölgyek”, már akik kedvelték az ilyen erőszakoskodó, hatalmaskodó, engedelmességet, szolgai kiszolgáltatásokat hosszabb távon nem bíró, nem tűrő férfiakat, akik általában nem a hűségükről voltak ismertek a történelem során. A szájhagyományból fennmaradt információk alapján egy pár dolgot azért szeretnék most itt megemlíteni, ahogyan az megtörtént, vagy történhetett, hiszen hiteles leírás nem maradt fent róla:

   Egyik alkalommal valakitől megtudta, hogy a Csetényi Református Lelkésznek gyönyörű csikói vannak és ehhez egy megfelelő, takaros kis hintója is készenlétben áll, ha más községbe kell mennie a Nagytiszteletű Úrnak szolgálatra. A csikókból jó hátaslovat lehetne nevelni, vagy jó pénzért túladni rajta, a hintóról nem is beszélve. Cselhez folyamodva szépen kiöltözködött majd meglátogatta napközben a Parókiát, ahol azt mondta, hogy a Püspöki Hivatalból érkezett valamilyen ügyben a környékre és gondolta, útba ejti a Nagytiszteletű Urat is. Természetesen a különleges vendégnek járó tisztelettel bántak vele és megvendégelték étellel, itallal, majd elszállásolták éjszakára, hogy kipihenten tudja másnap folytatni az útját. Reggel aztán volt csodálkozás, mert a vendégnek se híre, se hamva nem volt, de a legnagyobb meglepetés akkor érte őket, mikor észrevették, hogy bizony a csikók hintóstól ugyancsak eltűntek. Ekkor azonban már hiába volt minden. Igaz, akkoriban még telefon sem volt, hogy a Püspöki hivatalnál érdeklődtek volna a hívatlan vendéggel kapcsolatban.

   Jómódú gazdák mindig is voltak Bakonyszentkirályon és ezt Kántor Pisti is tudta. Egyik alkalommal, mikor előre felderítették a terepet, az éj leple alatt hat emberével belopóztak az akkori Bakód portára és az istállóból szépen elhajtották az ökreit. Lábukra valószínűleg ruhát csavartak, mert a háziak ebből semmit sem vettek észre, mert olyan mélyen aludtak. El sem merem képzelni, mi lett volna, ha felébrednek és meglepik a betyárokat. Az ökrökön valószínűleg túladtak orgazdákon, vagy csárdákon keresztül és az árát le is gurították a torkukon. Úgy hallottam még nagyon régen, hogy a faluban is voltak valamilyen szintű rokonai, talán a Varsányi ágból, hiszen házasodás útján többen is Bakonyszentkirályivá váltak. (Természetesen jóval később Áldott Emlékű Édesapám is onnan hozott magának feleséget, a Drága Jó Édesanyámat.) Közülük az éj leple alatt néha vittek ki nekik a közeli erdőbe egy kis elemózsiát, mikor nagyon meg voltak szorulva és nappal nem kockáztatták meg, hogy meglátogassák őket, vagy viszont. Arról nem hallottam, hogy valakit bántották is volna, hiszen legtöbb betyár, ahogyan a róluk szóló legendák is beszélik, csak azokat sarcolták meg, akik gazdagok, vagy az átlag falusiak, vagy városiakhoz képest voltak tehetősebbek, nem pedig a kétkezi, máról – holnapra élő szegényebb embereket. Ha szorult a hurok a nyakuk körül, valószínű egy időre meghúzták magukat a Bakonyszentkirálytól nem messze lévő Kőpince barlangban, ahol az embereivel együtt bőven elfértek. A még most is létező barlangot én is ismerem, mert Édesapám nagyon régen egyszer megmutatta.

    Imre Lajos bácsi információjából tudom, aki szintén az idősebbektől hallotta, hogy az egyik alkalommal elfogták őket a pandúrok és a Veszprémi börtönbe bezárták. Azért, nehogy a zárkabéli semmittevésért traktálják őket, mindegyiket munkára fogták. Kántor Pistit is többedmagával kivitték földet talicskázni a városon kívülre. Egy óvatlan pillanatban azonban azt az őrt, aki rá is vigyázott, hátulról a talicskával agyonütötte. Mivel a talicskához volt láncolva mindét keze, azzal oldott kereket és be tudott menekülni a Rátóti erdőbe. Az volt a szerencséje, hogy ott találkozott egy vándorcigány csapattal, akik aztán levágták róla a vasakat.

   Később aztán sikerült neki kivándorolni Amerikába, hiszen az útiköltségre valót össze tudta szedni bizonyára az előző életmódjából megmaradt, vagy újabb rablásokból szerzett pénzzel és ez nem volt számára nagy dolog. Akkoriban még útlevél sem kellett ehhez. Abban az időben elég sokan kivándoroltak egy jobb megélhetés reményében a mi környékünkről, sőt Szentkirályról is. Tőlük lehetett az elmondások szerint tudni azt, hogy a zsiványvére ott sem hagyta nyugton, mert becsületes kétkezi munkához nem fűlött a foga. A vége aztán az lett, hogy villamosszékbe kerülve kivégezték.

   Édesapámmal még az 1980 – as években bejártuk a régi szülőházának területét, ahol már régtől fogva Sanyi bátyámék laktak.(Édesapámnál egy évvel idősebb testvére, mert a legidősebbik a Gyula, aki Református Lelkész volt, 1943 – ban meghalt).

  Az udvar végében volt egy hatalmas szín, amiben a szénát és a szalmát, valamint az egyéb mezőgazdasági használati eszközöket, darálókat stb. szokták valamikor tárolni. Az épület mögött laktak Kovács János bácsiék, akit csak „Csácsó” Jancsinak hívtak a helyi ragadványneve alapján. Haló porában sem szeretném megsérteni, de így volt. Ehhez hasonlóan lett megkülönböztetve például Apai Nagyapám a faluban élő sok Nagy Sándor között V. betűvel, mivel Vanyoláról származott. Azt az utcát, aminek a vége felé volt a hosszan, Sanyi bátyámék pajtája felé elnyúló házuk János bácsiéknak a gazdasági épületekkel, Suttonnak hívták abban az időben. Ha jól emlékszem, már régtől fogva Táncsics köz a hivatalos neve. Egyébként ma sem tudom, hogy miért volt ez a beceneve a szomszédnak, mert ezt Édesapám életében elfelejtettem tőle megkérdezni. Egy kis kert is volt neki hátul, ahol éppen valamit ténykedett, de amikor meglátott bennünket, abbahagyta és a kerítés felett beszélgetni kezdtünk. Már nem tudom megmondani, hogyan került elő a szó Kántor Pistiről, mert mikor meghallotta, felcsillant a szeme és valami hasonlókat mondott nekünk:

-Idefigyelj Bálint Barátom! – Ezt Édesapám felé fordulva mondta.-

-Kevesen tudják itt a faluban, mert nem nagyon dicsekedett vele a Família, hogy nekünk rokonunk volt ez a betyárgyerek, ha nem is nagyon közelről, de tartották vele a kapcsolatot később is, mikor Amerikába ment. Egy ideig még az eleim leveleztek is vele.

   Erre már én sem tudtam magamat visszatartani és közbeszóltam:

-János bátyám! Megvannak még azok a levelek? Szeretném azokat elolvasni.

-Sajnos öcsém, pár éve az asszony rendet rakott a padláson és a többi lommal együtt elégette a kályhában.

   Ennek hallatára legszívesebben sírva fakadtam volna, hiszen számomra nagy értéket jelentett volna egy ilyen dokumentum, amelyben írásos bizonyítékunk lehetett Kántor Pistivel kapcsolatban. Nem mondtam neki, hogy mit gondolok, mert a tisztesség megkívánta, hogy jó képet vágjak hozzá.

   Végezetül azok számára, akik Bakonyszentkirályon és környékén egykor hallottak valamit a „mi” betyárunkról, kicsit hozzá tudtam járulni ezzel a szerény írásommal ahhoz, hogy erről sem szabad elfelejtkeznünk, hiszen a falu történelmének része, ha nem is annyira lehet ezzel dicsekedni. Örülnék annak, ha esetleg szerény írásomat olvasva, valaki, valakik még hozzá tudnának járulni valamilyen hallott adattal ahhoz, hogy még teljesebbé váljon ez a kép Kántor Pistivel kapcsoltban. Előre is megköszönöm az esetleges segítséget.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2019. 05. 27. Hétfő Délelőtt 9:50

A kép csak illusztráció, nem a történetben szereplő Kántor Pisti látható rajta.