„OTT MEGY A MARI NÉNI VARRÓ GÉPE!”
Gyermekkori emlékeimből
Ahogyan korosodik az ember, beleértve magamat is, egyre gyakrabban jönnek elő a gyermekkorunk olyan régi emlékei, amiket néha azt gondoltuk, már régen elfeledtünk, pedig az agyunk rejtekében ott lapulnak csendesen.
Ott lapulnak, hogy egyszer csak, mint a számítógép eltárolt anyagait, előhívjuk magunknak, hogy újra átélhessük azokat a pillanatokat. A 72. évemben járva olyan sok minden történt a hosszú évtizedek alatt, amire még álmunkban sem mertünk, vagy tudtunk gondolni, hogy mi valósul meg abból, amiket esetleg fantasztikus regények lapjain olvashattunk csak, vagy filmekben vizionáltak egykoron az alkotóik. Főleg az elektrotechnika, azon belül is a számítástechnika fejlődik olyan hatalmas mértékben, amely ma már zsebben hordozott eszközökkel lehetővé teszi azt, hogy kommunikálni tudjunk az egész világgal képben, hangban és videó vonatkozásban egyaránt. A mostani rövid visszaemlékezésemnek azonban most nem ez a témája. Erről már írtam és még fogok is írni, hiszen fogyasztója vagyok és mindennapos használója a számítástechnikának a mindennapjaimban.
2012. December 21 – én, mikor a Világvégét jósolták az emberiség számára, ezen a napon költöztem a Bakonyomból, annak is a Fővárosából Zircről az Alföld Gyöngyszemébe Gyulára. Nem, hogy Világvége lett volna, hanem számomra egy új élet kezdete Szerelmetes Tündérrózsámmal, Terikémmel. Azóta is itt élünk Boldogságban. Rendszeresen beutazom dolgaimat végezni a Megyeközpontba Békéscsabára, hiszen szerencsére egyelőre a korom miatt ezen a vonalon is még ingyenes az utazás a 65 év felettiek számára. Minden alkalommal arra az oldalra ülök a buszon, ahonnan rálátok a füves repülőtérre, ahonnan fel és le szoktak szállni a különféle típusú motoros és vitorlázó gépek. Minden alkalommal 1 – 2 olyan repülő masinát is látok, amelyek dupla szárnyfelülettel rendelkeznek. Ilyenkor jönnek aztán elő azok a bizonyos gyermekkori emlékeim, amelyekről már az írásom elején is beszéltem.
Egy 1000 fő körüli Bakonyi falucskába születtem Bakonyszentkirályon, (persze hivatalosan Zircen a Kórházban, mert Édesanyámnak el folyott a magzatvize egy elesés következtében. Ekkor a jóságos Hudák József doktor bácsi szólt Édesapámnak, hogy Sanyi nagybátyám lovas kocsijával szállítsanak azonnal Kórházba. A dolog pikantériája, hogy ekkor még nem volt meg a hivatalos születésem pillanata, ezért 8 hónapra láttam meg a napvilágot és ezért anyakönyveztek Zircen) amit szoktam válaszolni, ha szóba kerül valahol. Ebben az időben a falunkon, ha napjában 1 – 2 teherautó és a bányászokat Dudarra szállító „Fakaruszon” kívül alig járt gépkocsi, nem úgy, mint manapság.
Akkor még nem húztak át a falu felett irtózatos hangot adva a katonai vadászgépek, de a polgári utas szállítás is még eléggé gyermekcipőben járt, de egy valamire mégis élénken emlékezem ma is. Ezek a pillanatok mindig eszembe jutnak, mikor a Békéscsabai repülőtér előtt haladunk el, mert hasonló kétfedelű gépek jártak már akkor felénk is. Elképzelhető, hogy a típusuk ilyen volt, vagy valami hasonló, de mi gyermekek örömmel, kiabálva integettünk nekik, mikor a falu felett elszálltak. Sőt, nem tudom ki találta ki az elnevezésüket, de mi egyszerűen csak azt mondtuk, hogy:
„OTT MEGY A MARI NÉNI VARRÓ GÉPE!”
Mostanában rendszeresen végeznek szúnyogirtást Gyulán is, amit divatos szaknyelven „szúnyoggyérítésnek” neveznek és ezeket is hasonló repülőgépek végzik legtöbb esetben és mikor meglátom őket, azonnal a régi gyermekkori emlékek jutnak az eszembe. Megmondom őszintén, egyszer sem jutott eszembe, hogy a típusnak utánanézzek, mert akkor elillant volna a régi illózói, mikor hangosan sivalkodva integettünk és mutogattunk felfelé Szülőfalumban:
„OTT MEGY A MARI NÉNI VARRÓ GÉPE!”
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2019. 08. 16. Péntek Délelőtt 10:40
A fotót a Békéscsabai repülőtérről ablakon keresztül készítettem utazás közben
