LAKODALOM VOLT, DE NEM A MI UTCÁNKBAN BAKONYSZENTKIRÁLYON.
Férjhez ment az Orsós János lánya a Csöpi
Ezt a történetet is már régen szerettem volna megírni, de más egyéb témák mellett mindig elhúzódott. Most azonban rászántam magamat, hogy bepötyögtessem a számítógépembe úgy, ahogyan egykor megtörtént. A részletekben megint csak Áldott emlékű Édesapám elmondására hagyatkozhatom, hiszen a lakodalomba mi a bátyámmal nem vettünk részt
Valamikor Nagyon régen, ott ahol a Töreki Ottó bácsi és Családja lakik, az utcával párhuzamosan volt egy hosszú épület, amely pásztorházként szolgált. Itt szoktak helyet biztosítani azoknak a családoknak, akik a tehén és sertés legeltetéssel voltak megbízva, leszerződve. Itt lakott egykor Orsós János bácsi is a családjával, aki akkoriban éppen a tehenesi posztot vállalta fel a faluban. Erről majd még az ittlétük alatti történésekről egy más írásban szólni fogok. Jelen történetem idejében azonban már nem itt laktak, hanem a „Jestehegyen.” Ott is, ahol felérünk a dombra a reformátustemető végénél, jobbra is elkanyarodik egy utca a „Mélyárok” felé. Az utca végében volt egy kis házikó és ott éltek Orsósék. Emlékszem, hogy a felesége Kati néni szájában gyakran ott lógott a pipa, mert erős dohányos asszonyság volt.
Dátumilag már nem emlékszem arra, hogy mikor lehetett a nagy nap, de eladósorba cseperedett a lánykájuk, ha jól emlékszem Margit volt a neve, de mindenki, még a családban is csak „Csöpinek” hívta. Cigányoknál általában ez korábban szokott megtörténni, mint a magyaroknál, mert náluk mások voltak a szokások ezen a téren. Természetesen a lakodalmat a házikónál tervezték megtartani, de nagy dilemmában voltak, mert a Csöpike násznagyául egy helyi lakost szerettek volna felkérni, aki színmagyar. Édesapám köztiszteletnek örvendő parasztember volt és a családnak, pontosabban János bácsinak rá esett a választása, csak nagy volt benne az izgalom, hogy vajon a felkérést elfogadja – e?
Egyik este éppen a vacsorához készülődtünk, amikor a konyhaajtón kopogás hallatszott és levett kalappal beállított hozzánk. Természetesen szépen fel volt öltözve, nem abban a ruhában, amiben a teheneket szokta őrizni. Édesapám eléje sietve kézfogással üdvözölte és tessékelte az asztal felé, hogy foglaljon helyet, amit csak nagy nehezen fogadott el. Látszott rajta, hogy zavarban van, éppen ezért Édesapám megszólította:
-Mi járatban vagy János? – A gazdák a pásztorokat tegezni szokták, olyan „csendőr pertu” – formában, de ez bevett szokás volt faluhelyen, így Bakonyszentkirályon is. – közben már Édesanyám hozott egy üveg bort és a váratlan vendég elé is került pohár, amelybe belekerült az ital. –Édesapám mielőtt folytatta volna, koccintásra emelve a poharát és erre ösztönözte Őt is, majd várakozóan tekintett rá, miközben belekortyoltak a borba.
-Nem is tudom, hol kezdjem Bálint Bátyám!
Csöpike lányomat férjhez adom, és rövidesen tervezzük is a lakodalmat, olyan igazi cigánylakodalmat, de én mégis magyar embert szeretnék a lyányomnak násznagyul felkérni, éppen ezért gondoltam magára, ha nem veszi rossz néven. –
Édesapám elmosolyodott és így válaszolt:
-Örömmel elfogadom a felkérést, hiszen én sem jártam még cigánylakodalomban. Megnyugodhatsz János és elmondhatod a Családnak, hogy megtiszteltetésnek veszem, hogy rám gondoltatok! - azzal kézfogással pecsételték meg az egyezséget. Ezután még egy ideig beszélgettek, majd János bácsi illedelmesen elköszönt és boldogan kilépett a konyhaajtón.
A nagy nap történéseit, mivel mi gyermekek nem voltunk ott a lagzin, Édesapámtól tudom. Az egyéb ceremónia részleteit nem írom le, mert a lakodalmi helyszín volt igazán említésre méltó, természetesen az esketési szertartás után. Orsósék már napokkal előtte kimeszelték az egész lakást. Étkező eszközöket a Zirci ÁFÉSZ – tól kölcsönöztek és az ételfőzés – sütést is a helybéli magyar asszonyok végezték. Természetesen a kiszolgálást is Ők végezték. Ügyeltek arra a házigazdák, hogy most az egyszer megadják a módját, ha már nem csak maguk között ünnepelnek. Az udvaron egy sátorban voltak az asztalok szépen megterítve. Külön asztaloknál foglaltak helyet a cigányok és külön a meghívott helybeliek, de később aztán már összekeveredve mulattak közösen. Nem szégyelltek együtt ünnepelni ezen a jeles napon. Volt ott minden, ami szem – szájnak ingere étekben és italban egyaránt bőséggel, mert kerül, amibe kerül, a cigányoknál, akik nem is annyira tehetősek, erre nagy gondot fordítanak, és ha kell, sokáig spórolnak, hogy ne maradjanak szégyenben a vendégek előtt.
Természetesen cigányzene szólt másnap reggelig, de azt nem merem biztosan kijelenteni, hogy a Cseszneki Nyári zenekar zenélt,(erről Édesapám nem mesélt) de nagy ennek a valószínűsége. Édesapám itt is megcsillogtatta jó nótás vénáját és pár pohár bor mellett végig énekelték a Násznéppel együtt a Lakodalmat.
Azért mi sem maradtunk ki a lakodalmi akcióból, mert Orsós Kati néni bőséges kóstolóval búcsúzott el a Szüleimtől a férjével együtt és nem győztek eleget hálálkodni, hogy Édesapám elvállalta a Násznagyságot szeretett lányuk oldalán.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2019. 09. 06. Péntek Délelőtt 9:20
A fotó csak illusztráció a történetemhez
