BÁLINT KÉREM! NEM VAGYOK SZÁNTÓ ÚR,

 HANEM SZÁNTÓ ELVTÁRS, VAGY JÓSKA!

Nagy Szeretettel Emlékezem Szántó Jóskára.

Robixos emlékeimből 1968 – 84 között.

   1968. December 13 – án szereltem le a katonaságtól 2 év és 20 napos szolgálat után. Előtte a Szerszámgépipari Művek Győri Célgépgyárában dolgoztam vasesztergályosként. Bármennyire is szerettem Győrt, mivel lehetőség adódott Szülőfalumhoz, Bakonyszentkirályhoz viszonylag közel, a 16 kilométerre lévő Zircen el tudtam a szakmában helyezkedni a Mezőgéphez, ami előtte Gépállomás néven is funkcionált. Jelenleg ugyan jóval, kisebb létszámmal, mint akkor, de Robix néven működik. December 18 – án kezdtem meg a munkát a „Felső Műhelyben”. (A forgácsoló műhelyt hívták így akkoriban.)

Egy E – 400 – as gépre kerültem, amely ismerős volt számomra, mert Győrben is ilyenen tevékenykedtem a katonaság előtt. Jól összehaverkodtam az ott dolgozókkal. Schöngrund Ferenc csoportjába kerültem, a művezetőm pedig Schvöller Ferenc volt. A volt csoportvezetőm sajnos már régebben meghalt. Vele is jó viszonyban voltam még akkor is, ha olyan „csendőr pertuban” voltunk. Ő tegezett, én pedig magáztam, de ez számomra nem okozott sohasem problémát.

   Mivel a gépet elektromotor hajtotta, néhanapján bizony bekövetkezett az a hiba, amelyről a klasszikus mondás így szól: „Murphy törvénye szerint „ami elromolhat, az el is romlik”. Természetesen ilyenkor elmentünk a szolgálatban lévő villanyszerelőhöz, aki aztán, ha éppen nem volt nagyon elfoglalva más javítással, odajött, elvégezte a munkát és már pörgethettük is a tokmányt tovább. Akkoriban újoncként, mikor legelőször állt le a gépem, tisztelettel odamentem az éppen műszakunkban dolgozó Szántó Józsefhez és megszólítottam illedelmesen:

-Szántó Úr!

Legyen szíves odajönni a gépemhez, mert valamiért leállt! -

Felegyenesedett az éppen javított alkatrészről és hozzám fordulva, nagyon komolyan így szólt:

-Bálint kérem!

Nem vagyok Szántó Úr, hanem Szántó elvtárs, vagy Jóska! -

Kicsit elszégyelltem magamat és megismételtem a kérésemet, most már az elhangzottak figyelembevételével. Mivel még nem voltam olyan helyzetben, hogy Jóskának szólítsam, így szóltam hozzá:

-Szántó elvtárs! Legyen szíves odajönni a gépemhez és megnézni, hogy mi lehet a probléma!

-Rendben van, ezzel mindjárt végzek, és azonnal megyek a maga gépéhez.

   Valahogyan így kezdődött a mi kapcsolatunk, ami aztán szerénytelenség nélkül merem mondani, barátsággá szelídült és már számomra is Jóskává nemesedett a megszólításom vele kapcsolatban.

Nagyon kiváló szakember volt. Elektrotechnikusként messze meghaladta korát a különféle elektromos ketyerék saját tervezésében és elkészítésében. Akkor még nem voltak mobiltelefonok, de olyan kisméretű hordozható készülékeket készített, amivel még az üzem felett nagy magasságban elhaladó MALÉV pilótákkal is tudott kommunikálni. Kiválóan beszélt angolul és ez nem okozott számára problémát. Nem egyszer fültanúja voltam, mikor a forgácsoló műhely előtt lévő Hőkezelő helyiségből nagyon barátságosan beszélgetett velük. Persze azt is tudni kell, hogy nemzetközileg elismert rádióamatőrként széleskörű ismeretséggel rendelkezett, szinte az egész világban lévő hasonló társaival. Később, mikor már nem az üzemnél dolgoztam, többször jártam nála az Arany János utca végén lévő lakásában és megmutatta a rádiós birodalmát. Az udvarában egy szintén saját maga által tervezett és készített hatalmas antennatorony állott, amely Zirci viszonylatban is mondhatni, hogy dombon állva magasodott az ég felé. A lakás tetőterében volt a kis rádiószobája és bemutatta nekem, hogyan is kommunikál Barátaival. Időigényes és költséges volt ez a szenvedély, hobbi, amire engemet is rá szeretett volna beszélni, de a végén nem lett belőle semmi.

   Kicsit még visszatérve az üzemi dolgokra.

A Porta kapujának nyitásához elkészítette az elektromos meghajtást, amit aztán a szolgálatban lévő portás egy kapcsolóval fel és le tudta ereszteni. Ez még nem volt semmi, mert a saját készítésű adóvevőjével is nagy távolságról ugyanezt meg tudta tenni. Csodálkozott a portás, mikor Jóska nem volt a közelben de a sorompó egyszer csak felemelkedett, majd vissza is záródott. Persze elnevette magát, mikor megtudta, hogy nemcsak ő tudja kezelni a sorompót. Közéleti, másokon segíteni akaró és tudó ember volt, akit megtiszteltetés volt Barátnak tartani.

Már akkoriban működött a Városban egy Önkéntes Rendőri csoport, a Rendszerváltás után pedig Polgárőrség és annak is tagja volt, ha jól tudom egy időben vezetője is. Sajnos a felesége sokat betegeskedett, de önzetlenül ápolta és segítette mindig és nem egyszer még a munkáját is megszakítva sietett hozzá akár a Kórházból, vagy otthonról szólt neki, mert számára is készített hordozható, kis telefont. Most, a mobiltelefonok korában visszagondolva, az emlékeim szerint jóval kisebb készülékeket készített, mint a hőskorban az üzletemberek által hordozott, úgynevezett „bunkofonok”.

   Mikor Édesapám halála után Barátaimmal létrehoztuk a „Bakony, Te Szép Hazám” Magyar Parasztköltők Nagy Bálint Alapítványát és később versesköteteket is adtunk ki, nagy örömmel fogadták. A Kedves Felesége lelkemre kötötte, hogy ha újabb jelenik meg, akkor mindig számítsak rájuk is, mert, nagyon szerette olvasni azokat. Így is történt, és amikor most az emlékeimet pötyögtetem, ezek a pillanatok is eszembe jutnak, mikor az általam dedikált köteteket átnyújtottam Szántóéknek.

DRÁGA JÓSKA BARÁTOM!

Fájó szívvel gondolok most is Mindkettőtökre, akik már az Örök Álmaitokat alusszátok a Csendes Temetőben.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Gyula. 2020. 03. 11. Szerda Délelőtt 9:50