„KOPOGTATNAK”


„KOPOGTATNAK”

 

 

 

 

 

 

 

 

„KOPOGTATNAK”

 

  Áldott emlékű Édesapám jó tollú parasztköltő volt Bakonyszentkirályon. 1914. 09. 03 – 1998. 06. 04 – között élt, dolgozott és alkotott. A fennmaradt kéziratos hagyatékában 16 éves korától haláláig végig lehet követni azt az irodalmi és éles szemmel látott világának fejlődését, amely diplomás, klasszikus költőknél sem minden esetben található ilyen alapossággal. Persze ez egy szubjektív vélemény, amit én, a fia megtehetek. Megítélése az olvasók dolga, hogy milyen mértékben van igazam, vagy nincs.

Verseit noteszekbe és füzetekbe írta a hosszú évtizedek során. Van ahol a versek alatt feldátumozta azokat, de olyanok is, amelyek a füzetek elején vannak évszámozva. Természetesen olyanok is találhatók kéziratai között, amelyeknél hiányzik a dátum megnevezése, de a kéziratának változása közben bekövetkezettek alapján azért valamilyen szinten körbe lehet határolni a keletkezésének időpontját.

   Ma éppen a régi kéziratokat böngészve egy jelöletlen füzetben, az akkori Hangyaszövetkezeti Irka egyik példányában találtam egy olyan versét, amely ifjúkora idején íródhatott a tartalma miatt. Sok költeményében fejezte ki fájdalmát a Trianoni Gyászos Diktátum miatt és ez is éppen arról szól. Érdekessége, hogy a nála később szabályosabban hömpölygő versektől eltérően, a kezdetektől a végéig pont és vessző nélkül megy végig a cselekmény. Azért is örültem, mikor megtaláltam, mert éppen nemsokára lesz kerek (100) évfordulója a gyászos eseményeknek.

Úgy gondolom, akik eddig szívesen olvasták Édesapám verseit, talán ennek is ugyanúgy fognak örülni, mint én a megtalálás pillanatában. A költemény így hangzik:

 

KOPOGTATNAK

 

Ki meri éjnek idején

Zavarni házamat

Ki jár ilyen goromba éjszakán

Talán koldus lehet

Vagy utmenti csavargó

Nem tudom

 

Kérek bebocsátást

Didergek, fázok

Dermesztő volt a víz

Amelyen átúsztam

Hazátlan bujdosó

Szomorú földről jövök

 

Hova megyek

Hova indultam

Magamse tudom

Ide jöttem, hogy a goromba éjszakát

Fedél alatt tölthessem

Kérlek jóember

 

Csak puszta szobát adj

Mint amilyen puszta életem

Nyílik az ajtó

Belép az ifju

Fellobbanok a mécs homályos fénye

Mint halottak éji szelleme

 

Én Istenem én Istenem

Ki a bujdosók szavát meghallod

Fogadd reszkető szavamat

Fogadd jó Istenem

Vezesd járatlan utakra

Vezesd üldözőimet

 

Kik életemre törtek

Goromba éjnek idején

Feldúlták házamat

S pusztulnom kellett

Ott hagyva mindent

Szegény feleségem s gyermekem

 

Szegények ők szegények ők

Légy átkozott szomoru Trianon

Égj a pokol tüzén

Földönfutók legyenek alkotóid

Földönfutók a hóhérok

Legyen életök mint hánykódó tenger

 

Sötét nehéz és hányt vetett

Ne haljanak meg míg az utolsó ítélet

Hullámai romba nem döntik a világot

Szálljanak lelkeik a pokol tüzére

S ott égjenek

De már aludni kellene

Hisz éjfélre jár az idő

S a mécs utolsó fénye kilobban.

 

 

Nagy Bálint

 

Bakonyszentkirály

 

   Később természetesen újból fel fogom hozni a Trianonnal kapcsolatosan már eddig is megjelent írásait, de most ezt, mivel még sehol nem lett közzétéve, előtérbe helyezem ezzel a mai megosztással. Bízom abban is, hogy szélesebb körben való megismerésével Édesapám költészete a lassan 22 évvel történt halála után olyan szinten fog megmaradni, továbbadódni, ahogyan szívem mélyén szeretném, aki legjobban ismerem az irodalmi munkásságát.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2020. 03. 22. Vasárnap Délelőtt 9:45


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2020. március 22. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 392


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: