„MÁRCIUSI ÓDA. 1933.”
Több írásomban is foglalkoztam már vele, hogy Édesapám, Nagy Bálint Bakonyszentkirályi Parasztköltő kéziratai 16 éves korától kezdve szerencsésen fennmaradtak. Ma éppen megint olyan kedvem volt, hogy kutakodtam közöttük. Az időm, most a Corona vírusos járvány idejében a szigorú kijárási korlátozások miatt még jobban megnövelte az otthonba való bezártságomat nekem is.
Örömmel fedeztem fel egy 18,5 évesen írt versét, ami most is aktuális még, hiszen két nap múlva vége a Márciusi hónapnak és a Március 15. – i ünnepségek a rendezvények korlátozásai miatt az idén országszerte biztonsági okok miatt elmaradtak.
Áldott Emlékű Édesapám 6 elemit végzett, aki egész életében (pár hónap híján 84 évesen) földművelőként élte le az életét, nem szégyellve azt. Ennek ellenére különösen művelt parasztember volt, aki olyan nagyszerű verseket írt, amelyekkel méltán ott lenne a helye az elismert és az oktatáspolitikába beépített parasztköltők között. Én lehetek elfogult vele kapcsolatban, de kiváló, ismert magyar irodalomtörténészek és írók – költők is így vélekedtek erről a hosszú évtizedek során. Aki majd elolvassa ezt a versét, amelyet most fedeztem fel, igazoltan látni fogja azt, amiről eddig írtam. Bevezetőnek azt hiszem éppen elég ahhoz, hogy egy kis kedvet csináljak mindazok számára, akik eddig már valamilyen szinten ismerték, vagy találkoztak a verseivel. Akkor hát jöjjön a beígért verse Édesapámnak:
MÁRCIUSI ÓDA. 1933.
A Márciusi szent virradat eljött,
Örömre gyújtott lelket és szívet.
Istent imádó Himnusz – szárnyak zengnek
Az eltiport csonka mezők felett.
-Aratás volt itt, áldott, nagy aratás;
Arany kalász szent marokba hullott,
Kárpátoktól le a kék Adriáig
Tündököltek bús magyar századok.
De jött egy irtó zsarnoki hatalom
Rabolni, tépni, vágni a magyart.
Nehéz vasaktól döngött az ősi föld
S Árpád népe nem volt többé szabad.
Hiába hullott vérünk patakokba;
Hiába: Álmunk csüggedésbe fúlt.
Uj sebektől dagadva hullott vissza
A csonka kéz míg a kard után nyult.
Te hoztál mindent szent magyar Március!
Vasunk lehullott, szabadok lettünk,
Amíg bosszut – üvöltő Bécs haragja
Ágyúdörgésben zúgott felettünk!
-Azóta - romlott bástyák mögött járunk,
Lelkünkön önzés rongyos átka dúl,
Nem szeretik sokan a hazájukat,
A magyar nép most ujra elfajul!
Hej, nem magyar már kinek nagy ősei
Európa homlokán tomboltak!
Egymásra csap, magyart pusztít a magyar,
Ellensége magyar a magyarnak!
Vakon rohanunk mindent eltiporva,
Imádjuk tiltott álmok mélységét.
…Az ősi rögön idegenek járnak,
Urrá lesz itt minden jött – ment, szemét!
-Emeljük égre büszke sas – szemünket,
Legyen szívünkben béke egyetértés,
Szent dobbanással szálljon ki lelkünkből
Irigység, gőg, vágy, hatalom féltés.
-Jőjj most ujra nagy magyar Március,
Egy nemzet vár – véres sas – szemei –
Jőjj, ó jövel, kitárt karokkal várunk
Lángprófétánk, vezérünk Petőfi!
Nagy Bálint
Bakonyszentkirály, 1933. Március
Bízom benne, hogy aki elolvasta a fenti sorokat, igazolva látja az általam leírtakat, mert én elfogultan írhatok, amit akarok Édesapám műveiről, de mások által is bizonyítva, talán kevesen fogják becsapottnak érezni magukat, vagy egyáltalán NEM.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2020. 03. 30. Hétfő Délelőtt 11:35
