A FAVÁGÍTÓ
Az évtizedek során már többször írtam arról, hogy Bakonyszentkirályi (a falu Veszprém megyében van és hosszú idő óta 1000 fő alatti lakosságot számlál. 2011 ben 826 fő lakosa volt) születésűnek vallom magamat. Annak ellenére teszem ezt, hogy anyakönyvileg a Zirci Kórházban születtem 1948. 03. 13 – án, Édesanyám későbbi elmondása szerint éjjel 3 óra körül. A történet teljességéhez hozzátartozik az is, hogy Édesanyám a portánk udvarába 8 hónapos áldott állapotában egy vödör vizet cipelve elesett és el folyott a magzatvize. A jóságos Hudák Doktor Úr Édesapámnak szólt, hogy sürgősen be kell vinni Őt Zircre a Kórházba, mert ez meghaladja a tudományát ahhoz, hogy megpróbálkozzon a szülés levezetésével ennyivel korábban. Így történt, hogy Nagy Sándor Nagybátyámtól elkérte a lovas kocsiját és szerencsésen megérkeztek. Ott láttam meg a napvilágot a fentiek szerint. Erről a történetről már írtam többször, most csak futólag említettem meg azért, hogy mindenki megértse, hogy miért nevezem mégis Bakonyszentkirályt a Szülőhelyemnek az adminisztratív valósággal ellentétesen.
Életem első 14 esztendeje is itt zajlott le, később Győrbe kerültem Ipari tanulónak, majd 2 év és 20 napos katonaság után jöttem haza állandó lakosnak Szentkirályra. Ez 1968. December 13 - tól 1980 Áprilisáig tartott és ekkor költöztünk Zircre.
Igazából ez alatt az idő alatt annyi minden történt, hogy, mostanában is egyre gyakrabban törnek elő azok a gyermekkori élményeim, amik már a mai falusi gyerkőcöknek sem sűrűn adatik meg. Édesapám paraszt volt világéletében, de ezt soha nem szégyellte pár hónap híján 84 éves korában bekövetkezett haláláig. Édesanyámmal együtt (sajnos már 2012 – ben Ő is Édesapám után ment a halhatatlanságba) mindig Szeretetre, Tisztességre, Becsületre, Hűségre neveltek a 4 évvel, idősebb bátyámmal, Gyulával együtt. Nekünk is ki kellet venni részünket a ház körüli és a földeken lévő teendőkből egyaránt.
Mint minden paraszt portán, nálunk is meg volt a helye az udvarban az ólaknak a disznók számára, a szárnyasok pedig a tehénistálló (nekünk nem voltak lovaink, csak Sanyi nagybátyámnak) előterébe lévő házikóikban éjszakáztak, jó időben pedig reggeltől estig az udvarban kapirgáltak. Természetesen Télen más volt a helyzet, akkor egész nap az épületben tanyáztak. Az udvar leghátsó résében a szomszéd kertje felőli udvaron volt az udvari pottyantós WC, mert akkoriban még nem voltak a lakásokban ilyen alkalmatosságok, mint már jó ideje, mióta vízvezetékrendszer van az egész faluban. Mellette volt egy Édesapám által készített fásszín, ahol tároltuk a télire való tüzelőt.
Régebben, mikor még nem nagyon voltak traktorokra szerelt fűrészgépek és elektromos szerkentyűk, ezért mindenki úgy oldotta meg a beszerzett fák méretre való darabolását, ahogyan csak tudta. A nagyobbakat mi is fűrészbakra helyeztük és a kétkezes hosszú fűrész mindkét oldalához kellett egy ember, akik aztán húzták, vonták addig, amíg át nem ért a fűrész éle és földre pottyant a guriga. Persze ehhez is kellő gyakorlat kellett, mert ha valamelyik kissé ferdén húzta, akkor a fűrész beszorult és ebből lett a patália. Mikor még kicsik voltunk, a Szüleink szokták ezt végezni, de később nekünk, gyerkőcöknek is be kellett folyni ebbe a munkálatba is. Megmondom őszintén, gyermekként nem nagyon szerettem ezzel a módszerrel fűrészelni, mert érvényesült a „gyakorlat teszi a mestert” – mondás és bizony nekem nem nagyon akaródzott igazán jártasságot szereznem ebben, mert sokszor ferdén húztam. Ilyenkor természetesen Édesapám rám szólt és meg sem szabadott haragudnom érte, mert tökéletesen igaza volt.
Amennyiben vastag volt a fa, akkor a méretre vágott darabokat még el is kellett hasítani fejszével, vagy baltával. A tüzelő tároló előtt oda volt fektetve egy vastagabb, stabilan álló fatuskó és azon történt a hasogatás és a vékonyabb fáknak is a darabolása. Ezt hívták faluhelyen favágítónak, éppen ezért adtam ezt a címet a mostani történetemnek is. Ma már, mikor ezeket az emlékeimet pötyögtetem a számítógépembe, a favágítónak és fűrészbaknak már csak a megélt történelem szintjén van jelentősége. Nincs már meg egyik sem a Szülői ház udvarában.
A hosszú évek alatt azok is elvégezték a feladatukat, a kályha, vagy a konyhai sparhelt tűzterében elégve.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2020. 04. 29. Szerda Délelőtt 9:35
