ÚGY SZERETNÉK MA A BÉKESSÉGRŐL IS SZÓLNI… Vasárnap Délelőtti Szomorú Gondolataim.


ÚGY SZERETNÉK MA A   BÉKESSÉGRŐL IS SZÓLNI…  Vasárnap Délelőtti Szomorú Gondolataim.

 

 

 

 

 

 

 

ÚGY SZERETNÉK MA A

 BÉKESSÉGRŐL IS SZÓLNI…

Vasárnap Délelőtti Szomorú Gondolataim.

 

Úgy Szeretnék Ma a Békességről Szólni,

Ujjongva Örülni, Szép Nótát Dalolni,

De Helyette Szomorú a Szívem Nagyon,

Mert az Emlékezés, Száz Éves Trianon

Gyalázata Mardossa az Országomat,

Mely Szétzilál Családokat, Barátokat.

Nemzeti Összefogás Napjáról szóltak

Azok, akik Becsületünkbe Gázoltak

Már és Kisajátítják a Nemzetünket,

Láthatatlan Bilincsbe Verve Kezünket.

 

Úgy Szeretnék Ma a Békességről Szólni,

Ujjongva Örülni, Szép Nótát Dalolni,

De Mikor Egy Közös Harangszóra Szóló

Felhívás is, Úgy Gondolták, Már Nem Való

Nekünk, Magyaroknak, Csak Meghunyászkodás,

Behúzott Nyakkal Történő Alázkodás.

Háborog a Református Szívem – Lelkem,

Uram Isten, Vajon én Mit is Vétettem,

Hogy Hetvenkét Évesen is Azt Kell Látnom,

 Gyűlölködik és Tovább Szakad Országom.

 

Úgy Szeretnék Ma a Békességről Szólni,

Ujjongva Örülni, Szép Nótát Dalolni,

De Hiányolom Azt a Lelkesítő Dalt,

Mely Összefogná a Nemzetet, Nem Vihart

Kavar, Hanem Egy Szebb Jövő Ígéretét

Hordozza Magával, Nem Múlt, Ma Szégyenét.

Nimród, Atilla, Árpád Népe Nyisd Már Fel

Szemeidet, Hisz, Turul Szépen Énekel

Olyan, Közös Összefogást Hirdető Dalt,

Amely Meghozhatja Újra a Diadalt.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2020. 06. 07. Vasárnap Délelőtt 10:55

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2020. június 7. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 282


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: