HITTANRA JÁRÁS SZÜLŐFALUMBAN BAKONYSZENTKIRÁLYON AZ 1950 – ES ÉS 60 - AS ÉVEKBEN
Manapság divattá vált pocskondiázni egyesek által azokat az időket, amikor az Általános Iskolákban a Kisdobos és Úttörő mozgalmak voltak, nem olyan ifjúsági szervezetek, mint amilyen a II. Világháború előtt például a Cserkészet volt. Természetesen hangoztatják sokan azt is, hogy ők nem jártak templomba sem, mintha az valami ördögtől való cselekedet lett volna hosszú évtizedekkel előtt, ami az én hátam mögött is már elment, immár a 73. évemet taposva. Ma éppen Áldott Emlékű Édesapám életrajzi könyvét lapozgatva találtam azt a részt, amely ezekkel az időkkel foglalkozott. Idézek az általa leírtakból:
„A hittan – beíratásra is féltek elmenni az asszonyok. Én szoktam elmenni a gyerekeket beíratni.
„Jól meggondolta, Bálint bácsi?”
„Meg. Csak nyugodtan írja be a gyerekeket.”
A szegény igazgató – tanító meg valamilyen prémiumot kapott volna, ha nem lett volna annyi gyerek beíratva a hittanra. Könyörögni kellett neki, hogy beírja a gyereket, akit tudott, lebeszélt.”
Nálunk azért is volt ez kőkemény hagyomány, hiszen Apai ágon visszamenőleg protestánsok, azon belül reformátusok voltunk. Édesanyám révén pedig evangélikus hagyományokkal rendelkeztünk. Mi a bátyámmal, Gyulával éppen ezért reformátusnak lettünk megkeresztelve és volt egy lelkész Nagybátyám is, aki sajnos Krisztusi kort megérve 33 évesen meghalt 1943 – ban.
Ebben az időben már a „Magyarfalusi”, úgynevezett Központi Iskolában jártunk felső tagozatba, ami a templomtól nem messze volt, az iskola és a templomkert kerítése választotta el egymástól a két épületet. Alsó tagozatot pedig a „Németfalusi” Iskolában végeztük, a katolikus templom tőszomszédságában. Mivel most nem tisztem a falu elnevezésével foglalkozni, csak a címben jelzettekre irányul a visszaemlékezésem.
Ahogyan már Édesapám is leírta, bizony nem volt annyira egyszerű a Hittan tanítás, de hivatalosan nem tilthatták meg a hitoktatást egyik vallásnál sem, éppen ezért sokak számára bármilyen meglepő, ez is az Iskolában történt.
Meg volt határozva, hogy melyik napokon és melyik tanteremben vehettünk részt hittanon, ahol a mindenkori református Nagytiszteletű Úr és a katolikus Plébános Úr megtartotta az órákat. Ráadásul a Plébános Úrnak Csesznekről kellett átjönni, mert ott volt a Plébánia. A református Parókia pedig a templom tőszomszédságában állt már nagyon régtől fogva, ezért a Nagytiszteletű Úrnak nem kellet a tanteremig nagy utat megtenni.
Utólag is elmondhatom, hogy szerettem hittanra járni, mert nagyon sok szép éneket megtanultunk és persze a Bibliai ismereteket is megpróbáltuk a magunk módján elsajátítani. Biztos vagyok benne, hogy a katolikusoknál is hasonlóképpen történt a dolog. Azt is őszintén elmerem mondani, hogy nem volt ellentét az egyházak képviselői és a Községet irányítók között sem, hiszen a lakosság is tisztelte, megsüvegelte papjainkat. Volt olyan időszak, amikor a református lelkész tagja volt a Tanácstagi testületnek és kiválóan képviselte a lakosság ügyes – bajos dolgainak megoldását. Arra is emlékszem, hogy szeretett sakkozni és még a kocsmába is elment, mert ott is a lakosság körben volt, amikor a sakkfigurákat tologatta egy pohár bort kortyolgatva.
Lehet, hogy a nosztalgia működik bennem, mikor ezekről a régi dolgokról pötyögetem a számítógépembe az emlékeimet, de erről is jólesik írni. Főleg azért, mert ahogyan írtam az elején, vannak, akik szelektíven, másként emlékeznek ezekre az esztendőkre. Bakonyszentkirályon történtekre, ahogyan leírtam, én így gondolok vissza és nem eltagadva a múltat.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2020. 07. 24. Péntek Délelőtt 11:00
Sajnos egykori Iskolánk ma már így néz ki
