A TEKNŐVÁJÓ ORSÓS JÁNOS BÁCSI BAKONYSZENTKIRÁLYON.
Gyermekkori emlékeimből.
Valamikor hajdanában Szülőfalumban ott, ahol már jó ideje a Töreki Család lakik a mostani Ómalom utcában, előtte az úttal párhuzamosan állt egy hosszú épület. A Község tulajdonában volt és pásztorháznak használták.
Történetem idején Orsós János bácsi is ott élt ebben az épületegyüttesben a Családjával, mivel elszegődött tehénpásztornak, mint ahogy felénk hívták, Ő volt a „tehenes.” Nem is olyan régen már írtam róla, mikor a lányuk férjhez ment, de akkor már nem itt, hanem a Jestehegyen laktak. Akit esetleg érdekel és még nem olvasta, az alábbi linken megtalálhatja, elolvashatja:
Szóval, fő állásban János bácsi napközben a falu teheneit őrizte, szabadidejében és hétvégeken pedig előszeretettel készített különféle tárgyakat fából, evőeszközöket, teknőket és melencéket (hasonlatos a teknőhöz, csak kerek, nem hosszúkás) stb. Mikor ezzel foglalatoskodott, akkor áthurcolkodott az utca másik oldalára a faanyagokkal és a különleges szerszámaival.
Mivel kíváncsi gyerek voltam, sokszor odamentem hozzá „bámészkodni”, hiszen ott laktunk a helyszíntől nem messze. Természetesen itt csak a nagyobb tárgyakat, teknőket és melencéket készítette a faanyagokból, az apróbb használati eszközöket a pásztorházban.
Sokat hallottam már a teknővájó, általában a cigányokhoz kapcsolódó iparosokról és nem volt titok, hogy az Orsós család is ehhez az etnikumhoz tartozó jó dolgos família volt. Ha az emlékezetem nem csalt meg, akkor úgy emlékezem, hogy Ő cigizett, de a hites felesége Kati néni rendszeresen pipázó asszonyság volt. Órákon keresztül tudtam nézni, hogy a fatörzs hogyan formálódott János bácsi szorgos kezeinek nyomán. A különleges kaparó, vágóeszközök meg különösképpen tetszettek és máig sem tudom, hogyan mérte be a belseje és külseje közötti távolságot, hogy az a végén ne vékonyodjon el. Mindig a fején volt a kalapja még akkor is, ha iszonyatosan melegen tűzött a nap. Néha megpihent egy kicsit, aztán folytatta tovább. Arra természetesen szintén nem emlékszem, hogy mennyi idő alatt készültek el a teknők és a melencék, de nem is ez a lényeg.
Mérnöki pontossággal alakultak a folyamatok, pedig bizonyára nem szakiskolában tanulta ki a „szakmát”, hanem a famíliából adódóan „ragadt rá” a famegmunkálás tudománya. Egy kicsit érdekes volt a beszéde, de bármit kérdeztem tőle, türelmesen válaszolva elmagyarázta a megmunkálás folyamatát.
Sokan manapság még mindig egy kalap alá veszik a cigányságot az országban és nyílt rasszista módon bélyegzik meg őket, pedig az én gyermek és ifjúkoromban egy közel 1000 fős Bakonyi faluban Bakonyszentkirályon szépen be tudtak illeszkedni a lakosság közé. Rengeteg példa bizonyította akkor és manapság is, hogy nem szabad megbélyegezni senkit származása miatt, mert ez nem vezet jóra. Arra a kevés cigány családra János bácsihoz hasonlóan itt laktak és dolgoztak, ma is úgy gondolok, mint akik becsületesen dolgozva, bármilyen munka jutott nekik, vagy mit vállaltak, arra büszkék lehetnek a még ma élő leszármazottaik is.
Orsós János bácsit, ha még él, avagy már egy más dimenzióban legelteti a teheneket és készíti a teknőket, melencéket, én biztosan nem felejtem el, mert becsületes magyar cigányemberként élt, akit volt szerencsém ismerni.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2020. 08. 10. Hétfő Délután 14:05
A fotó csak illusztráció a történetemhez
