VÉGVÁRI VERSEK. BUDAPEST, 1921.
Reményik Sándorra Emlékezve
Kolozsvár, 1890. 08. 30 – Kolozsvár, 1941. 10. 24
Felnőtt fejjel ismerkedtem meg a költő műveivel, mert gyermek és ifjúkoromban nekünk nem tanították az életét és alkotásait. Az összes verseinek gyűjteményes kötetét nem is olyan régen tudtam megszerezni. Azt már régebben tudtam, hogy a Trianoni békediktátum idején egy ideig nem publikált a saját nevén, hanem a felvett írói álnéven jelentek meg írásai és kötetei Végvári néven.
Rendszeresen böngészni szoktam az interneten az Antikvárium kínálatát és a múlt héten rábukkantam egy eladó példányra, amely Végvári Versek Hangok a Végekről 1918 – 1921 között írt és Budapesten 1921 – ben megjelent karcsú, 119 oldalas kis könyvecske volt. Nem tántorított el az ára, amely pár forint híján 5000 volt, mert mindenképpen meg akartam szerezni és azonnal le is csapva rá, megrendeltem. Pár nappal ezelőtt, pontosabban, 2020. 08. 28 – án utaztam át érte Békéscsabára, ahol van egy átadó pont a kötetek részére. Természetesen már a buszon el kezdtem böngészni és első olvasatra a következő verse ragadta meg az érdeklődésemet a 28. oldalon: A GONDOLAT SZABAD.
Talán azért, mert 73. évemben járva én is a szabad gondolat híve vagyok és verseimben szintén visszatérő mozzanatok ezek. Talán nem mindenki ismeri, éppen ezért a mostani megemlékezésemhez beidézem a kitűnő költeményt:
A GONDOLAT SZABAD.
Bilincs a kézen, az ajkon lakat,
De felhők felett, de vizek alatt
Örvénylik, szikráz, zúg a gondolat!
Legyen tanyám kietlen szirtorom
Vagy börtönöm pokolmély vártorony,
Én amit akarok, azt gondolom!
Ó, mi gyönyör! Ó, mily Isteni kéj:
Repülni! Dús képzeletem, ne félj,
Nem gátol ebben zsarnoki szeszély.
Repülj képzelmem, csillagokig szállj,
Az Isteneknek lángitalt kínálj!
Durva őrszem rád nem rivallhat: „állj”!
Repülj, semmi se szegje kedvedet,
Repülj, szakítsd magadra az eget,
Építs, vagy ronts; neked minden lehet!
Repülj, oltsd ki a földi lángokat
És népesíts be uj világokat,
Nincs porkoláb, aki meglátogat!
Öltözz hulló csillagok ezüstjébe,
Köd oszlopába, áldozat füstjébe,
Rögbe nem botolsz és nem lépsz tüskébe!
Te tövistelen téped a virágot
S nyomodba kémek serge meddőn hágott.
Műhelyedben, Mester, - téged ki látott?
Fölötted nincs Cézár, nincs Imperátor,
Se rongy tömeg, babért tépdesni bátor,
S nincs, aki Téged bekerít, határol.
Szabad vagy, mint űrben a fénysugár,
Szabad, mint a morajló tengerár,
S csak öntörvényed a korlát, határ.
Élet, Halál: minden beléd merül,
És bíróul fölötted ki sem ül,
Csak aki lát – az Isten egyedül.
1919. január 18.
Természetesen ez a versválasztásom szubjektív, de mikor a kis kötetet a buszon utazva Gyulára tartva, lapozgatva elkezdtem olvasni, mindjárt megfogott a nagyszerűsége.
A 130 évvel ezelőtt született nagyszerű költőre Reményik Sándorra ezzel szerettem volna emlékezni egy kis sajátos hazabeszélésre gondolva vele kapcsolatban, de azt hiszem, ezt meg fogják bocsájtani azok, akik majd elolvassák. Akik még más, az életével kapcsolatban érdeklődnének, bőséges választékát találják meg az internet országútján.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2020. 08. 30. Vasárnap Délután 13:30
