„BÉKÉS MEGYE ELESETT”, ÍRTAM EGY VERSEMBEN 2020. 09. 23 – ÁN.


„BÉKÉS MEGYE ELESETT”, ÍRTAM  EGY VERSEMBEN 2020. 09. 23 – ÁN.

 

 

 

 

 

 

 „BÉKÉS MEGYE ELESETT”, ÍRTAM

EGY VERSEMBEN 2020. 09. 23 – ÁN.

 

    Akkor egy nap alatt 33 Covid pozitív fertőzöttet találtak a tesztelések során.

 Azért írtam, mert hosszú idő óta stagnált Megyénkben a fertőzöttek száma. Olyan is volt, hogy megdorgáltak ezért, hogy eltúlzom a dolgot, pedig csak azt szerettem volna érzékeltetni, hogy addig Békés Megyében volt legkevesebb a fertőzöttek száma, mégpedig előző nap még csak 153 fő, a jelzett napon pedig a megnövekedett esetek számával együtt már 186 főre növekedett. Ettől kezdve aztán, ahogyan szinte az egész Országban szinte lavinaszerűen emelkedni kezdett, vele együtt ebben a régióban is. A mai tájékoztatás szerint, nálunk egy nap alatt 96 főnél mutatták ki a pozitív fertőzöttséget és ezzel 975 – re emelkedett létszámuk a térségben.

   Úgy látszik, hiába történt napi szinten a figyelmeztetés a szabályok betartására, nagymértékben fellazult a fegyelem szinte minden korosztályban, amit a megnövekedett halálozási arány is megmutatta. Az első hullámban szinte kizárólag az idősebb korosztályból kerültek ki az „áldozatok”, később már egész fiatalok is belehaltak a szövődményekbe. Megmondom őszintén, hogy szomorú vagyok, és arra biztatom honfitársaimat, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetéseket, mert most már igazzá vált a mondás, hogy senki nem lehet biztonságban, ha elbagatellizálják ezt a nagyon is komoly járványidőszakot.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2020. 10. 26. Hétfő Délelőtt 9:45

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2020. október 26. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 295


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: