ŐSZ DOBÁN
Letépett levéllel szalad a szél,
Az ősz fájón itt zokog Dobán.
Az alkonyuló, hűvös ég alatt
Élettelenül áll a vén platán.
Bolyongva, merengve, meg – megállva,
A szívem mintha fájni kezdene,
Szelíd galambként visszaszállva
Drága emlékek jutnak eszembe.
Hová visz, merre életem útja,
Hol lesz a végállomás – és a cél?
Puha avaron őz fut riadva,
S letépett levéllel szalad a szél.
Nagy Bálint
Doba, 1964