POMOGÁTS BÉLA IRODALOMTÖRTÉNÉSZ AJÁNLÓ SORAI, NAGY BÁLINT: „ALKONYATI SÉTA A BAKONYBAN” CÍMŰ VÁLOGATOTT VERSESKÖTETÉHEZ.


POMOGÁTS BÉLA IRODALOMTÖRTÉNÉSZ AJÁNLÓ SORAI, NAGY BÁLINT: „ALKONYATI SÉTA A BAKONYBAN” CÍMŰ VÁLOGATOTT VERSESKÖTETÉHEZ.

POMOGÁTS BÉLA IRODALOMTÖRTÉNÉSZ AJÁNLÓ SORAI, NAGY BÁLINT: „ALKONYATI SÉTA A BAKONYBAN” CÍMŰ VÁLOGATOTT VERSESKÖTETÉHEZ.

 

   Pomogáts Béla Irodalomtörténész, 1995-2001 között a Magyar Írószövetség Elnöke volt. Őt kértem fel a Bakony, Te Szép Hazám, Magyar Parasztköltők Nagy Bálint Alapítványa Elnökeként arra, hogy legyen Fővédnöke az első Országos Rendezvényünknek. Az 1. Magyar Parasztköltészet Napját 2009. 10. 16 – án Bakonyszentkirályon tartottuk, amelyet személyes jelenlétével is megtisztelt.

Az utána való években elkezdtünk személyes válogatásomban és szerkesztésemben egy könyvsorozat kiadását, amelynek második kötete a címben már jelzett könyvünk volt és 2002 – ben mutattuk be a 4. Magyar Parasztköltészet Napján 2002. 10. 05 – én. Mikor felkértem a kötet ajánló szavainak a megírására, akkor még Ó volt az Írószövetség Elnöke. A következő szavakkal méltatta Édesapámat:

 

„Vallomás a történelemről

 

 

         Nem ismertem személyesen Nagy Bálintot, már halála után találkoztam verseivel, majd emlékével is: Bakonyszentkirályon, az ott három esztendeje megrendezett Magyar Parasztköltészet Napján, amelyet a Magyar Írószövetség elnökeként kerestem fel. Válogatott verseit forgatva most ismét meggyőződhettem arról, hogy igaz ember és igaz szavú költő élt a Bakony mélyén, szinte teljesen elzárva az irodalmi élet műhelyeitől és mozgalmaitól.

         Nagy Bálint egyik utolsó képviselője volt annak a népi irodalomnak vagy mondjam én is így: parasztköltészetnek, amely a két világháború közötti korszakban olyan nagyszerű alkotó egyéniségeket adott a magyar irodalomnak, mint Sinka István,a sárrétudvari Nagy Imre vagy az erdélyi Horváth István. A népi kultúra,a népi hagyomány és a magas költészet,a magasköltészeti hagyomány találkozásának és szerves rendjének a példáit mutatták fel ezeknek a költőknek, közöttük Nagy Bálintnak a művei is.

         Maga a költő alig mozdult ki szülőföldjéről, igaz, két alkalommal igen messzire jutott el: a második világháború éveiben a keleti frontra, a távoli Oroszországba, élete vége felé pedig egy barátjának meghívására Amerikába. Máskülönben életét a Bakony mélyén élte le, mezőgazdasági munkában, a falusi élet örök ünnepeiben és hétköznapjaiban. Ezt az öröknek tetsző (mégis változó) falusi, paraszti életet örökítették meg versei is: a mezei munkát, a családi élet eseményeit, a bakonyi táj szépségét, a természet örök rendjét.

         Igaz, ezt a nyugalmas költői rendet időről – időre felforgatta a zajló történelem: Magyarország trianoni megcsonkítása,a második világháború,a Rákosi – korszak rémuralma, az ötvenhatos magyar forradalom. Nagy Bálint versei ezekről a történelmi megrázkódtatásokról is hírt adnak, és főként ezeknek a megrázkódtatásoknak a lelki következményeiről. Van egy szép verse, a címe, Berzsenyi Dánielre rímelve: Magyarokhoz. Ebben a versében a harmincas évek végének,a negyvenes évek elejének eseményeiről ad számot, midőn úgy látszott, hogy a történelem elhozta a trianoni igazságtalanságok legalább részletes jóvátételét. Maga a szövege is szinte az ódákat zengő Berzsenyi magasan ívelő pátoszát idézi fel: „hová tűntek a cikázó villámok / Nagy Hunniának dörgő egéről? (…) Trianon nem kovácsol kriptát, / Ez a nemzet újra élni akar! „

         A versek többsége mégsem az ódák magaslati levegőjétől kapott erőt: csendes líra, gyakran elégikus érzés, személyes és közösségi fájdalom szólal meg bennük. A mindig is meggyötört, gyakran kisemmizett magyar parasztság fájdalma és panasza. Ez a panasz csendes, megbékélést kereső. Nagy Bálint egy 1944 Karácsonyán lejegyzett költeménye: a Bakonyszentkirályi Karácsony 1944 – ben című a néhány napos szabadságra hazatért katona fájdalmát fejezi ki. Nem sokkal ezelőtt, egészen közel Nagy Bálint szülőfalujához: Szentkirályszabadján (egy ugyancsak Szent István királyról elnevezett községben) egy másik, immár klasszikus magyar költő örökítette meg az általa átélt háborús tragédiát és vetett számot a személyes pusztulás bizonyosságával. Radnóti Miklósra és az ő Negyedik razglednicájára gondolok. Ez volt a költő utolsó verse 1944. október 31 – én. Két költői sors, két költői pálya: egy parasztköltőé és egy klasszikusé, egy szabadságos katonáé, akire a front, és egy üldözött munkaszolgálatosé, akire az erőszakos halál várt. Mégis van közöttük valami mélyebb rokonság: mind a ketten „költőként”: parasztköltőként vagy klasszikus alkotóként élték át a háború szörnyűségét és tettek róla vallomást. Mindkét vallomás mögött ott sötétlik a gyilkos magyar történelem.

         Ez a történelem szólal meg Nagy Bálint, a  bakonyszentkirályi parasztköltő válogatott verseiben.

 

                                                                                 Pomogáts Béla”

 

  Aki esetleg nem ismerné, a Pomogáts Béla ajánlásában szereplő Nagy Bálint verseket, az most elolvashatja:

 

MAGYAROKHOZ

 

Hová tűntek a cikázó villámok

Nagy Hunniának dörgő egéről?

Rohamra zúduló nagy ősök útja

Mért nem harsog ma szent győzelemről?

Mikor annyi itt a hevülő kebel,

Mindnek szívében új magyar álom

Új Vég és új Élet közeleg itt,

Zengjen Himnusz a magyar határon.

 

Robogó ágyúk üvöltő torka

Zokogjon át a csonka határon,

Hadúr érti tépett panaszainkat,

Égig merült a magyar fájdalom.

Nem lehet minket rabigába törni:

Kardforgató hősök ivadékát.

Mi nem tűrjük nyakunkat fojtogató

Vad tartományok dúló harcosát.

 

Látjátok, ott az erdélyi hegyekben

Kínzó székben, hogy nyöszörög a nép?

S az ősök útján ott szent Vereckénél,

Hogy gázol a bocskoros ivadék.

És látjátok az országutak porát:

Éhező, bús magyarokkal rakva.

Véres kínnal az Istent zokogja

Kinek nincs egy betevő falatja.

 

Leomlott, roskadt várak omladékán

Szomorúan sír a tárogató.

Fent az ormokon, mint egy jaj kiáltás,

Derékba letört rongyos lobogó.

Mondhatnánk ezt titáni temetőnek,

Hol él még az eltemetett halott,

Ki hallotta még szakadó sírással

A harangot mely végsőt kongatott.

 

Új Vég és új Élet közeleg itt!

Új roham lesz, szörnyű hajrá harsog.

Szent zúdulással szállnak ki hüvelyből

S csattogva süvítenek a kardok.

Akkor – akkor szent rajta ütéssel

Világ csodájára győz a magyar.

Trianon tovább nem kovácsol kriptát,

Ez a nemzet újra élni akar!

 

BAKONYSZENTKIRÁLYI

KARÁCSONY 1944 – BEN

 

Kilencszáznegyvennégy Karácsony hajnala –

Szomorúság, bánat ült a kisfalunkra.

Közeledik a front, itt zúg véres szele,

Bomba csapódott a templom közelébe.

Mintha gyászlobogó lenne minden házon,

Milyen lesz az ünnep, milyen a Karácsony…?

Nincsen harangozó, kúrátor se dékán,

Mindenki ott küzd a véres Hadak útján.

 

-A vén tiszteletes toronyba ballagott,

Fájó, szakadt szívvel húzza a harangot.

Fájó, szakadt szívvel húzza, húzza, húzza,

De csak az öregek jönnek a templomba.

-S szól a tiszteletes: Eljött a pusztulás…

Ember mivé lettél… késik a Messiás…?

A vén prédikátor sír ott a szószéken:

Istenem, haragod mért van ezen népen.

 

Hol vannak az ifjak, kik itt ültek szépen,

Szelíd áhítattal, buzgó éneklésben.

Egyiket siratja fia, édesanyja,

Másikat hitvese, vagy a menyasszonya.

Akik most itt ülnek, mind öregek, vének,

Fájón reszket, sír a karácsonyi ének.

Hol a Gombás Lajos, hol a Szabó Jóska,

És hol a többiek…? Mind elestek sorba’

 

Mért nem lehet a föld boldog békességben,

Meddig lesz még vér és gyász a magyar égen!

Istenünk, a világ, mondd, még meddig sebez…

És könnyeit törli a vén tiszteletes.

-Távolabb, az ágyúk Mórtól átzuhognak,

Tankok dübörögnek, belereng az ablak.

Itt bent a templomban mind egy imát rebeg:

Uramisten, kérünk, tartsd meg a népedet.

 

Segítsd meg népedet, ha van még oltalom –

És sír az arcokon a néma fájdalom.

Tekints ránk Úristen – és zokog az ének:

Békesség legyen a földön embereknek.

(Én, ki ezt a fájó történetet írta,

Iharosberényből jöttem szabadságra.

Holnap visszamegyek – és hogy mi lesz velünk…

Ágyúkerék mellett pusztul el ütegünk. )

 

   Végezetül az általam egyik legszebb alkotásának tartott versét szeretném idehozni, amelyben minden benne van, amit érzett Édesapám a Szülőföldjéről, Szeretett Bakonyáról:

 

BAKONY, TE SZÉP HAZÁM

 

Hogy imádjalak, hogy szeresselek,

Nincs elég húr, lélek múzsafán.

Hol az ősfák dallal köszöntenek,

Fogadj fiadnak, Bakony, szép hazám!

Szűkebb hazámnak édes kebelén

Édes álomra fejem hajtom én.

 

Mikor a tavasz ontja illatát,

Fakad a rügy, kíséri lágy zsongás,

Ezer madár zengeti szép dalát,

Édesen cseng a patak – csobogás,

A nagy, csodás Természet átizen,

Erdők lelke szól –pihen a szívem.

 

Vagy, amikor jön a nagy Hervadás,

Zúgva, mintha minden fa elmenne,

A hegyek ormán nagy a jajgatás,

Leszáll az ősz vad, tépő szelekkel,

Elnézném fájón, örökké talán

Tépett koronád, Bakony, szép hazám.

 

Jártam Kárpát, Alpesek tájait,

Odaát a nagy székely hegyeket,

Szedtem a havasok virágait,

Lobogni láttam a pásztortüzeket,

De egy fa se zúg oly szépen,

Mint szép Bakony – hazám sűrűjében.

 

Letűnt idők drága emlékeként

Ódon vár roskad vén sziklatetőn.

Bús századok zivataros egét

Hányszor látta zokogva, szenvedőn.

Most ifjak bújnak itt – csók és virág-,

Mindenem vagy, szép bakonyi világ!

 

Ledőlt oltárképek forrás felett,

Hol Istent imádtak pogányhiten,

Vadnak adnak most nyugvó helyet,

Ha szomjat olt csörgedező vízen.

Valaha rég, ha feljött a holdfény,

Lovát itatta itt Koppány vezér.

 

-Bár lenne sorsom, könnyes, alázott,

Nem, nem mennék én innen sehova.

Bölcsőmre ősrengeteg vigyázott,

Nem lehetnék hűtlen soha, soha.

Itt érjen el utolsó éjszakám,

Karjaidban, Bakony, te szép hazám.

 

https://www.youtube.com/watch?v=Ty_Ri2iLwMs

 

   Negyedik alkalommal szervezte és rendezte meg jótékonysági délutánját az Árpád-házi Szent Erzsébet Katolikus Karitász Zirci csoportja a rászoruló családok megsegítésének érdekében Zircen 2016. 11. 20 – án. A fellépők között elsőként szerepelt Tárkányi Nagy Roberta, az akkor VIII. Osztályos tanuló unokám is, aki jelenleg már végzős Középiskolásként tanul Veszprémben. Édesapám, Nagy Bálint Bakonyszentkirályi Parasztköltő,(Roberta az egyik Dédunokája) "Bakony, Te Szép Hazám" - című versét mondta el. A felvételt, amelyen Roberta szerepelt, az SKB Zirc készítette.

A megemlékező írásomban említett verseskötet borítója Dr. Koperniczky Enyi István festményének felhasználásával készült. Édesapám haláláig hűséges Barátok voltak, a Dobai Szanatórium orvosa és az egyszerű falusi paraszt poéta, aki többször is járt akkoriban nálunk Szülőfalumban Bakonyszentkirályon és a határban festette gyönyörű képeit.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula, 2021. 01. 05. Kedd Délelőtt 11:15


Szerkesztés dátuma: kedd, 2021. január 5. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 271


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: