KATONAI ESKÜ


KATONAI ESKÜ

 

 

 

 

 

 

 

 

KATONAI ESKÜ

 

   Manapság a katonaérett fiatalok el sem tudják már képzelni, hogy mi a katonaság, hiszen nincs sorozás, hogy utána több évre elvigyék őket a Hazánk Védelmére, mint bennünket annak idején.1966. 11. 24 és 1968.12. 13 – között teljesítettem a tényleges katonai szolgálatomat Pápán, a reptéren az RT 10 – es Rádiótechnikai Ezrednél. Sem akkor, sem a mai nap nem szégyellem, hogy az akkori Államformához, a Magyar Népköztársasághoz az alábbi esküt tettem le Pápán, a Főtéren:

 

A Magyar Néphadsereg Katonai Esküje:

 

“Én Nagy Bálint a dolgozó magyar nép fia esküszöm, hogy a Magyar Népköztársaságnak hűséges katonája leszek.

A népköztársaság alkotmányához, törvényeihez és törvényes rendeleteihez híven, becsülettel teljesítem kötelességemet. Elöljáróim és feljebbvalóim parancsainak engedelmeskedem.

Esküszöm, hogy hazámat, a Magyar Népköztársaságot minden külső és belső ellenség ellen életem feláldozásával is megvédem. Az ellenséggel soha a legkisebb egyetértésbe sem bocsátkozom, ellene mindenkor, mindenütt bátran és férfiasan harcolok. Zászlóinkat szabadságharcos elődeink példáin lelkesülve győzelemre viszem.

Parancsnokaimat, zászlóinkat, elvtársaimat megvédem, csapatainkat, fegyvereinket és egyéb harci eszközeinket el nem hagyom. A katonai ismereteket elsajátítom. Példaadóan viselkedem és a fegyelmet minden törvényes eszközzel fenntartom. Alárendeltjeimről a legjobb tudásom szerint gondoskodom, őket öntudatos hazafiakká és a népek szabadságának harcosává nevelem.

A fegyveres erők vagyonát, és más népi vagyont megőrzöm és megőriztetem. A szolgálati és államtitkot híven megtartom.

Békében és háborúban egyaránt népünk igaz fiához méltó módon viselkedem, becsülettel élek és halok.

Ha pedig eskümet megszegem, sújtson a népköztársaság törvénye és dolgozó népünk megvetése.”

  

   Az eltelt időszak bebizonyította azt, hogy semmi olyan nem cselekedtünk akkor katonatársaimmal egyetemben, amiért ma, 2015 Októberében szégyenkeznünk kellene azért, hogy több mint két éven keresztül védtük Hazánkat, a Magyar Népköztársaságot. Őrmesterként leszerelve, a kellemetlenséget elhalványítva azok az élmények vannak erősen bennem ma is, amelyeket nem akarok sohasem elfeledni.

    Áldott Emlékű Édesapám erre az alkalomra írt számomra egy gyönyörű verset, amely még ma, 2021 – ben is emlékezetes maradt számomra és itt zakatolnak a füleimben a sorai. Úgy gondolom, hogy azon kevesek közé tartozom az Országban, akiknek az Édesapja hasonló szavakkal tisztelte meg gyermekét, aki eleget tett a Hazafias kötelezettségének, mikor alig múlt 18 évesen 2 évre bevonult tényleges katonai szolgálatra.

 

FIAMNAK

A KATONA – ESKÜHÖZ.

 

Öröm látni édes fiam téged,

Válladon a fegyverviselésed.

Szeretnélek átölelni mostan

Amint büszkén menetelsz a sorban.

Szívemet nagy büszkeség átfogja

Amint állsz keményen eskü - szóra.

 

Nem telek meg ma gyönyörűséggel,

De szépek vagytok! – így együtt a néppel.

Életemben nem volt még szebb ennél,

Fiam, ma nagy örömet szereztél!

Szeretnék menni a díszmenetbe,

Úgy fel vagyok én is lelkesedve!

 

Én is voltam szép fiam katona,

De lesújtott ránk Hadúr ostora.

Vérünk festette messze Don partját,

Szolgáltunk ott egy idegen hazát.

A világ - faló rothadt érdeket

S kétszázezer szép ifjú elesett.

 

Mikor egy ország pusztul, égve -  ég,

-Ezt nem tudod édes fiam te még –

Mikor ember embert halomra öl,

Falu, város – és minden romba dől…

És mi vakon arra szórtunk lángot

Aki minket egy ujjal se bántott.

 

Hord fegyvered örömmel, boldogan,

Vigyázz nagyon, az ideje most van!

Az ellenség lesben áll, itt terem,

Nem állhatsz félre még egy percre sem.

Hevítse szíved ez a szép iram,

Ez a szép föld a te hazád, fiam!

 

Szolgáld hős – híven gyönyörű hazád,

Erre kérlek én: obsitos apád.

Békét daloljon itt a magyar szél,

Ki nem akarja, csapjon rá acél

S míg a földön egy békétlen szív van,

Addig a fegyvert le ne tedd, fiam!

 

 

 

Nagy Bálint

 

Pápa. 1966.XII. 18.

 

   Mivel a Pápai Főtéren történt Eskütételünkről nem készült fotó, amelyen én is látszódnék, két hasonló időpontban történt eseményről illusztrációként kerestem a világhálón található felvételeket.

 

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Gyula. 2021. 01. 28. Csütörtök Délelőtt 11:20

 

További fotók láthatók az írással együtt az alábbi linkre kattintva:

 

https://www.facebook.com/balint.ifjnagy/posts/4103226819711930

 

 

 

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: csütörtök, 2021. január 28. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 460


   







Tetszik 1 Nagy Bálint kedveli
Nagy Bálint




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: