SZÓL A RIGÓ…
Szól a rigó, nádi rigó, itt van már a kikelet,
Tópartján az öreg halász óvatosan lépeget.
Kikötve vár kis csónakja várja már a gazdáját,
Öreg halász meg a válláról leveszi a szákját
Mikor odaérve a horgászbotja is lekerül,
A derék ember fáradtan csónakja mellé leül.
Sóhajt egy nagyot miközben a kis rigót hallgatja,
Majd a friss reggeli levegőt mélyen beszippantja
Letüdőzve, mint ahogyan a dohányosok teszik
A füsttel, pedig önmagukat halálra mérgezik.
Szól a rigó, nádi rigó, itt van már a kikelet,
Öreg halász pedig nézi, ahogy nádas integet
Feléje olyan barátságosan és ismerősen,
Az öreg pedig visszaint szépen, elismerően
Mint aki azt mondaná: Jó reggelt néktek nádasok!
Nem tudjátok van – e a tavacskában halacska sok?
Aztán komótosan feláll és csónakba pakolja
A kellékeket, de vigyázva, nehogy a kalapja
Vízbe essen, mielőtt kievezne majd a tóra,
Hogy „Anyjukomnak, halacskákat vigyen vacsorára.
Szól a rigó, nádi rigó, itt van már a kikelet,
Öreg halász eloldja csónakot tartó kötelet,
Majd lassan, óvatosan belelép, leül a padra,
Az evezőlapátot padig két kezébe fogva
Belemeríti a ragyogón fénylő tó vizébe,
Aztán evezni kezd és elindul hal keresésre.
Lapátolja a vizet lassacskán, nem sietősen
Mint aki csak sétahajókázik ráérősen
Tisztavizű csendes hullámokat fodrozó tavon,
Gyönyörködve a szépen hajladozó nádasokon.
Szól a rigó, nádi rigó, itt van már a kikelet,
Öreg halász már nem veszi elő a kellékeket.
Tó közepén kezéből kihull az evezőlapát,
Nincs, aki tovább hajtsa már a kicsiny, öreg csónakját.
Utolsó útján látta még ragyogni a kis tavat,
Amely életében neki adott olyan sok halat.
Csendesen lehanyatló teste a csónakba esik,
Nádi rigók meglátva ezt bús - szomorún lesik.
Csőrükből előtörnek a szívet tépő dallamok,
Amelyhez hajladozva csatlakoznak a nádasok.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2013. 03. 08. Péntek délelőtt 10:30