CUHAVÖLGYBEN

Hegyek között, a völgy felett,

Nap aranyozza az eget.

Oly gyönyörű az erdőség,

Minden fa lombján bíbor ég.

Suhanva játszik könnyű szél,

Énekes minden falevél.

Felzúg az erdős rengeteg,

S újra csend, béke szállja meg.

Madár ül búsan ősi fán,

Ahogy ismerem, csalogány

Zengeti fájó énekét,

Tele lesz hegy – völgy, erdőség.

Kis patak csobban messze lenn,

Viszi, ragadja végtelen;

Elmeséli más tájakon:

Gyönyörű az erdős Bakony!

Hová a szem fel alig lát,

Virág takar mohás sziklát.

Erdőrózsa nyílik ott fenn,

Nincs gyönyörűbb földön, égen.

Ember nem jár ott, csak őzek

Zavarják a csendességet.

A számukra ott van fonva

A szerelem rózsabokra.

Valaha, rég – alkony szállott –

Itt bujkáltak a betyárok.

Szeretőket hoztak ide

Teleholdas nyári éjbe.

Oly gyönyörű az erdőség!

Minden fa lombján bíbor ég.

Szívemet rabul ejti meg

A szépség, erdős rengeteg.

Lehetnék itt csak remete,

Titkot, csendeket keresve –

Álom borul két szememre,

Itt jár az erdők Istene.

Nagy Bálint

Bakonyszentkirály