1848 MÁRCIUS 15. EMLÉKEZETE


1848 MÁRCIUS 15. EMLÉKEZETE

 

 

 

 

 

 

1848 MÁRCIUS 15. EMLÉKEZETE

 

KEDVES ISMERŐSEIM ÉS BARÁTAIM!

 

   Édesapám Nagy Bálint Parasztköltő több versében és egy ünnepi megemlékező beszédében írt az 1848 – 49 – es Forradalom és Szabadságharcról élete során.  Időrendi sorrendben ezeket szeretném most megismertetni veletek az évforduló kapcsán:

 

MÁRCIUS 15 – ÉRE

 

Bércek ormain ma zászló lobogjon

Emlékként e nemzet imára boruljon

Mert ez a nap melyen kivívták ifjaink

Szabadságunkat hős mártírjaink

Újra lángra gyulladt a magyar érzelem

A zsarnok uralom ezt nézi rémülten

Újra kibontották viharvert zászlónkat

Vakmerő ifjaink élére állottak

Élére a nemzet csüggedt seregének

Kik zsarnok uralom alatt heverének

 

Börtön ajtók nyílnak rabok előjőnek

Csörgetvén rabláncot álmukból felkelnek

Felkelnek a láncból kardot kovácsolnak

Letörve a zsarnok szabad a magyarnak

Öröm járja körül az egész országot

Jelszó: egyenlőség… jogot, szabadságot

Petőfi lánglelke a népet hevíti

Zsarnok hatalomnak letűntek csillagi

Háromszínű zászlónk szabadságot hirdet

Hazánkért mindenünk hazánkért vérünket

 

Mint a csendes folyam mely halkan morajlik

Hirtelen gátat tör futva eliramlik

Izzadott a parázs szórta lavináját

Magasba emelve szerte lobbant lángját

Nem soká tartott ez édeni boldogság

A magyar égre rászállott az alkonyság

Szabadság csillagi letűntek az égről

Nap is halványan néz az ég pereméről

Nyílt forradalom lett a magyar izgalom

Ezt félszemmel nézte a zsarnok hatalom

 

Fegyvert fogott végül s riadót fúvatott

E hírre nemzetünk is kardot ragadott

Élet halál harcra fel hát magyarjaim

Hullnak kopár sziklába hörgő szavaim

Mint sáskák özöne ellepnek bennünket

Pióca módjára kiszívják vérünket

Itt az utolsó perc rohamosan eljött

Daliák lelkében szabadság gátat tört

Elmulasztni most e végpercet nem szabad

Buzdítsa lánglelke a magyart

 

Nagy Bálint

 

Bakonyszentkirály, 1930. július 9 – én

 

MÁRCIUSI ÓDA. 1933.

 

A Márciusi szent virradat eljött,

Örömre gyújtott lelket és szívet.

Istent imádó Himnusz – szárnyak zengnek

Az eltiport csonka mezők felett.

-Aratás volt itt, áldott, nagy aratás;

Arany kalász szent marokba hullott,

Kárpátoktól le a kék Adriáig

Tündököltek bús magyar századok.

 

De jött egy irtó zsarnoki hatalom

Rabolni, tépni, vágni a magyart.

Nehéz vasaktól döngött az ősi föld

S Árpád népe nem volt többé szabad.

Hiába hullott vérünk patakokba;

Hiába: Álmunk csüggedésbe fúlt.

Uj sebektől dagadva hullott vissza

A csonka kéz míg a kard után nyult.

 

Te hoztál mindent szent magyar Március!

Vasunk lehullott, szabadok lettünk,

Amíg bosszut – üvöltő Bécs haragja

Ágyúdörgésben zúgott felettünk!

-Azóta - romlott bástyák mögött járunk,

Lelkünkön önzés rongyos átka dúl,

Nem szeretik sokan a hazájukat,

A magyar nép most ujra elfajul!

 

Hej, nem magyar már kinek nagy ősei

Európa homlokán tomboltak!

Egymásra csap, magyart pusztít a magyar,

Ellensége magyar a magyarnak!

Vakon rohanunk mindent eltiporva,

Imádjuk tiltott álmok mélységét.

…Az ősi rögön idegenek járnak,

Urrá lesz itt minden jött – ment, szemét!

 

-Emeljük égre büszke sas – szemünket,

Legyen szívünkben béke egyetértés,

Szent dobbanással szálljon ki lelkünkből

Irigység, gőg, vágy, hatalom féltés.

-Jőjj most ujra nagy magyar Március,

Egy nemzet vár – véres sas – szemei –

Jőjj, ó jövel, kitárt karokkal várunk

Lángprófétánk, vezérünk Petőfi!

 

Nagy Bálint

 

Bakonyszentkirály, 1933. Március

 

1947. MÁRCIUS 15 – ÉN.

 

Mint a vihar, mely tölgyeket szakít,

Rohanva száll a pusztaság felett,

Útjából mindent elsodorva,

Megragadni az örök Végtelent,

Úgy zengett e napon az üzenet:

Szabad a nemzet, szabad a magyar!

Zsarnok – láncát lerázta magáról,

E földön magyarul élni akar.

 

Nyomorult népek álltak útjában:

Svábság, oláh, horvát, szerb s a tótok.

Méregfogakkal mély sebet rágtak

Nemzetünk testén e szennyes foltok.

Azt hitték, örökre eltipornak,

Örökre kihull kezünkből a kard

És mint bitang, rongyos söpredéket

Emlegetik majd egykor a magyart.

 

Azt akarták, hogy e drága földön

A magyaroknak csak tövis teremjen.

Német zsoldban vad, idegen kutyák

Tapossanak holt magyar tetemen.

Azt akarták: pusztuljon a lélek,

A nemzet – imádat, hősi eszme.

Haljon ki itt minden magyar szívből,

Mely összetart: az ősök szelleme.

 

De jöttek ők zúgó fergetegként:

A márciusi hősök serege.

Egy volt a nemzet, magyarrá tette

A magyarföld szabad lehellete.

…S mi lett a vége… szörnyű fájdalom!

A fél Európa zúdult reánk.

Dicső tetteinket lefestették,

Szabadság – tipró cári katonák.

 

-Álljunk meg most is egy pillanatra;

Miért van most is gyászban a magyar!

Tehetetlen öklét leereszti;

Minden kebel vérző szívet takar.

Amíg a csehszlovák honfitűzben

Magyart gyilkol s dob át a határon,

Addig nekünk áldanunk kell őket,

Csak a jó szó jöhet ki a szánkon.

 

Pedig tudja meg itt minden magyar,

Ez a végzet még nem az utolsó!

Az utolsó ítélet miénk lesz,

Még nincs leszögezve a koporsó!

Azért a lelkünk az égig érjen,

Legyen minden magyar parázs, izzó;

Ne vegyétek százak ítéletét,

A nemzethűség nem reakció!

 

Szabad a földünk, szabad a hazánk,

Hát mért nem élünk mégis magyarul?

Miért kell hát mégis egymást marnunk?

Miért nézzük egymást méltatlanul?

Akkor, amikor a Végzet itt van.

Nem látjátok…? Mint tölgy a pusztában

Melyről minden vihar tép le ágat –

Egyedül állunk a nagy világban.

 

Népem, magyar nép, itt az ideje:

Fogjunk egymással szorosan kezet.

Él még a magyarok nagy Istene,

Az ősök útján, aki elvezet.

Vigyázzunk, mert minden csöppje drága,

Hiába ne ontsunk több magyar vért!

Hittel éljünk és hittel dolgozzunk,

Szabad hazában a szabadságért.

 

 

Nagy Bálint

 

Bakonyszentkirály

 

MÁRCIUS 15. – ÉT ÜNNEPLŐ HONFITÁRSAIM!

 

     Ha nem is a legszebb, de az egyik legmegragadóbb látvány a szivárvány. Szép benne az, hogy borulat, nagy eső, zivatar, mindent elsötétítő felhőszakadás után ragyog fel. Szép benne az, hogy tündöklő, káprázatos, változatos színekben, zivatar homálya után, sötét ég után gyönyörködik benne az emberi szem. Szép benne, hogy óriási arányaival, ívelésével az ég és a föld közé hidat ver. Szép feltűnésével megkönnyebbülést szerez. Van is egy költemény, amelyik egy gyermekről szó, aki elindul megkeresni a szivárvány végét, hogy az ott elkezdődő hídon feljusson az égbe. Mikor a szivárványt látjuk, már nem félünk úgy a vihartól, esőtől, mert már csak futó eső jöhet, majd felragyog a kéklő égbolt.

     Az a nap, 1848. március 15. – e, amelyre most a 141. évfordulón emlékezünk, úgy tűnik fel, mint a szivárvány a z égen. Ebben a napban is szép az, hogy borulat után jött. Elmondhatjuk, hogy az igazságos Mátyás király után évszázadokon át felhő borult a magyar népre. Felhő, amely elhomályosította a látást, a vezetők egymással való torzsalkodásukban, kapzsiságukban inkább romboltak, mint építettek.

     Dózsa György kivégzése, népének leverése, a mohácsi katasztrófa mind azt mutatták, hogy megérett a nemzet a nagyszerű halálra, hol a temetkezés felett egy ország vérben áll, s a sírt, hol nemzet süllyed el, népek veszik körül s az ember – millióknak szemében gyászkönny ül.

      Ez évszázadok legjobbjait az a kínzó érzés mardosta, hogy a magyar nemzet lassan a maga vétkei és tudatlansága miatt fajul el. Voltak ugyan ezekben a borulatos időkben is ihletett vezérek: Bocskaiak, Bethlenek, Thökölyek, Rákócziiak, még előbb a Zrínyiek, de ezeknek irtózatos küzdelmet kellette vívni a túlnyomó erővel, a megnemértés közönyével. Századokon át hűvös zuhatagot, jégverést zúdított fejünkre a közöny, a nemtörődömség: s ez a jég elverte a sok magyar vetést, a szél kicsavarta a szálfákat, oszlopokat, melyek között a magyar élet kifejlődhetett volna.

      Lenézték azt, aki magyarul beszélt, a magyar nyelvet igazában az egyszerű falusi ember őrizte meg. Ez a nép szomorú nótákban megfogant dallamokban öntötte ki nemzeti érzéseit egyfelől; míg mások a semmittevésbe, a hejehuja életben: ej, ráérünk arra még – ben tobzódtak.

      Ezután a borulatból tűnt fel, ragyogott fel 1848. március idusa.

      Az 1848. februári párizsi forradalom híre Magyarországon is forrongásba hozta a kedélyeket. Kossuth Lajos március 3. – án mondotta el híres beszédét, melyben a honvédelmi rendszer átalakítását, majd független felelős nemzeti kormányt, az ország alkotmányának képviseleti irányban kifejtését sürgette. Március 12. – én az Ellenzéki Kör elfogadta Irinyi József által fogalmazott 12 pontú kérvényt, melynek tartalma:

 

 

MIT KÍVÁN A

MAGYAR NEMZET.

Legyen béke, szabadság és egyetértés.

 

 

    1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, censura eltörlését.

    2. Felelős ministeriumot Buda – Pesten.

    3. Évenkénti országgyűlést Pesten.

    4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.

    5. Nemzeti őrsereg.

    6. Közös teherviselés, képviselet egyenlőség alapján.

    7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.

    8. Esküdtszék.

    9. Nemzeti Bank.

 10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne

        Vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.

 11. A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak.

 12. Unio, vagy is Erdélynek Magyarországgali egyesítése.

 

EGYENLŐSÉG, SZABADSÁG, TESTVÉRISÉG!

 

      Petőfi, Jókai, Vasvári vezetése alatt a Pilvax kávéházban, a „Közvélemény asztalánál” elhatározták, hogy 15. – én reggel az egész városban kihirdetik a 12. pontot. Petőfi megígérte, hogy alkalmi költeményt ír és maga fogja elszavalni. Másnap reggel a Pilvax kávéházból elindulva, a jogi egyetemhez, majd Petőfi elszavalta a Nemzeti Dalt, Jókai felolvasta a 12. pontot. A tömeg egyre nőtt, azután a siker és lelkesedés hatása alatt kinyomtatták a Nemzeti dalt és a Tizenkét pontot, szétosztották a nyomda előtt várakozó közönségnek. Majd délután kiszabadították Táncsics Mihályt, s a kiszabadult fogoly kocsiját az ifjúság maga hozta át Pestre.

 

Most erre emlékezünk.

 

   Szép ez a nap azért, mert színek vannak benne. Kigyúlt arcok és kiomló vér pirossága, veres sapkák, kék menték. Színes pántlikák, szalagok, melyeket szerelmes lányok kötöttek a csatákba menő fiuk mellére. Tarka bokréták, melyek együtt hulltak a porba, vagy a sárba, melyek együtt hervadtak el azokkal, akik csákójuknál viselték. Élet pirossága, halál fehérsége, csodálatosan színessé, elevenné, gazdaggá teszik a március 15. – ével megkezdődött magyar szabadságharc történetét.

      A falusi tanítók, a protestáns lelkészek zászlót bontanak, a reformkor szellemétől átitatott nagy egyéniségek tanításának/Vörösmarty, Kölcsey, Jókai, Petőfi? Arany, Táncsics, Széchenyi/, eleget téve: a haza mindenek előtt.

      Szép ez a nap, 1848. március 15. – e azért is, mert megkönnyebbülést szerzett: S ez ad ma is a magyar léleknek. Naponként szaporodnak ügyünk, igazságunk barátai. Ez nem jelenti, hogy úgy szeressük a mi magyar népünket, hogy másokat gyűlöljünk. Nem, hanem úgy, hogy a másikat is megbecsüljük. Az ilyen megértő, másokat is megbecsülő nép a szabadságot nemcsak örömnek, boldog ajándéknak, derűs életbiztosításnak tartja, hanem komoly, szent, az idők végéig nagy felelősségnek.

 

Éljünk ezzel a felelősséggel felnőtt módon! Szeressük népünket mindhalálig!

 

 

    Ezen az ünnepen össze kell, hogy forrjon minden igaz magyar szíve! Magyarok vagyunk, kicsi, árva nép. Nagyot vétkezik, aki bontja a belső nemzeti egységet, aki magyart a magyarral szembe állít. Vállaljuk boldog szívvel a nemzet jövendőjéért való áldozatos szolgálatot! Legyünk csillag, ragyogó mintakép az egész nemzet, az egész világ előtt!

 

Régi március, múlt idők dicsősége integet felénk a mai napon. Munkára, küzdelemre kész szívvel induljunk az igazi szabadság új márciusa felé!

 

 

Nagy Bálint

 

Bakonyszentkirály. 1989. Március 15.

 

 

 

   

 

 

 

 

 

 

 


Szerkesztés dátuma: hétfő, 2021. március 15. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 219


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: