SÍRNAK A RÉGI PORTÁK

Sírnak a régi paraszti porták,

A pajtákat, szekereket bontják.

Nem nyerít szép táltos az udvaron,

Nincs, ki örüljön szép magyar dalon.

Itt minden kő csak keseregni tud,

Merre visz az élet, merre az út…?

A föld hideg, a szívét elvonta,

Nem ébred többé paraszti csókra.

Elmennek a régi Föld – szeretők,

Fogy a számuk, telnek a temetők.

Ahol régen zsoltáros csend áradt,

Kósza vad zene repít ott szárnyat.

Tíz, húsz, ötven, vagy tán száz év múlva

Lesz itt paraszt ki örülni tudna

Mikor aranylik a búza – tábla,

Vagy érett gyümölcs roskad az ágra?

Utánunk nem jönnek a fiaink,

Megszakadtak itt már az útjaink.

Sírnak a régi paraszti porták,

Új törvények jöttek – és új formák.

Csákány villan rést vágnak a falon

És kész pusztaság lesz minden udvaron.

A parasztszív elnémul örökre…?

Csókkal ki hull majd a drága földre?

Nagy Bálint

Bakonyszentkirály. 1969.