AKÁCBORONGÁSKOR

Teleholdas estén alattatok járok

Hófehér virággal borongó akácok.

A Hold közelében egy halvány csillag ég,

Szélcsendes idő van, zenél a békesség.

Mint egy édes álom, a falu lent terül,

Távolabb a tücskök bandája hegedül.

Ahová elnyúlva a Hold árnyéka száll,

Fényt visz az útszélen a szentjánosbogár.

Szelíd dombok zárják ölükbe a völgyet,

Olyan ez a hely itt, mint egy tündérsziget.

Édes borongással mintha rám vigyázna

Susogó akácok hófehér virága.

Elmámorosodva a fűben fekszem én,

Nyílik a szívemben sok édes költemény.

Úgy dalol a lelkem, mintha ifjú volnék,

Remegő karokkal valakire várnék…

Egyszer, nagyon régen, visszaemlékezem,

Akácborongás volt, kinyílt a szerelem…

Azóta nem láttam, elfeledtem szavát,

Ki tudja, hová ment, ki tudja merre jár?

-És omlott ölembe fürtökben a virág –

Ó, ha visszajönnél, elvesztett boldogság,

S felsírna még egyszer a hegedű húrja,

Odabent valaki örülne, zokogna –

Vissza – visszatérnek mind a régi álmok

Valahányszor nyílnak az akácvirágok,

Úgy dalol a lelkem muzsikálva, szépen,

Mint halk tündérrózsák szelíd tó vizében.

Teleholdas esték akácborongása,

Te vagy az istenült szépségek királya!

Nagy Bálint

Bakonyszentkirály