EGYKORI PÁPAI KATONAKÉNT ÉN MÉG MINDIG SZERETEM A RIZSES ÉS TARHONYÁS HÚST.
Pápa Repülőtér RT – 10. 1966. 11. 24 – 1968. 12. 13
Évek, évtizedek óta folyamatosan dolgozom fel a katonai létem során történt emlékeimet. Többször leírtam már, hogy 1966. 11. 24 és 1968. 12. 13 között voltam tényleges katona Pápán a Repülőtéren az RT – 10 – nél.
Sokszor találkozom sorstársaim emlékidézéseivel, akik lefitymálva, mondhatnám utálkozva beszélnek ezekről az időkről, az étkezésekről is, hogy örökre megutálták a tarhonyás és rizses húst egyaránt. Természetesen tiszteletben tartom ezeket a véleményeket is, de engedtessék meg nekem, hogy az általam át és megélt több mint két esztendőről úgy nyilatkozzam, ahogyan az én tisztességem és tapasztalatom megkívánja. Ezek közé tartozik természetesen a mindennapi étkezések menete, minősége ugyanúgy, mint a kiképzések során, átmenetileg sérültnek mondott megaláztatások, amikor egyesek kénye – kedvére ki voltak szolgáltatva a mindenkori újoncok, a „kopaszok.”, de a mostani visszaemlékezésemnek nem ez a témája, mondanivalója.
Azt is el kell mondanom, hogy azért az étkezés nem hizlaldaként, szállodai minőséggel vetekedett, de úgy gondolom, nem is ez a lényeg, mert az éhes katonát békeidőben sem nagyon lehetne még gyakorlat céljából sem harcra buzdítani, vezényelni. Újoncként azt kellett megszokni, megtanulni, hogy a polgári élet elkényelmesedett tempója szerint, aki nem tudta gyorsan megenni a sokszor forró levest, vagy a második fogást, az bizony korgó gyomorral állt fel, mikor a felvezető tisztes, vagy tiszthelyettes távozásra szólította fel a nagyérdemű vitézeket. Idővel aztán megszoktuk ezt a tempót is, ami nem jelentette azt, hogy azért nem úgy, mint odahaza, repetára nem volt lehetőség. Később aztán mikor már vegyesen mentünk étkezni az öreg katonákkal, viszonylag bővebben volt idő rendesen a napszaknak megfelelően elfogyasztani az ennivalót.
Azt is tudni kell, főleg annak, aki soha nem volt katona, hogy a körlet és az étkezde között is alakzatban, nótaszóval kellett közlekedni valamilyen menetdalra és a parancsnoki épület előtt elhaladva vigyáz állásban elvonulni, ha tudtuk, hogy az ezredparancsnok, Szabó Sándor százados bent tartózkodott. Olyankor kinyitotta az ablakot és mosolyogva, tisztelegve jelezte, hogy tetszik neki a látnivaló. Természetesen ilyenkor a kedvenc éneke hangzott el, ami nem volt más, mint a „Fel vörösök, proletárok”, ami nem kimondottan menetdalnak számított.
Nem megyek bele tovább a részletekbe, hiszen a címben jelzett témától nem szeretnék messze elkanyarodni. Falusi származású gyerek vagyok, aki kisgyermekkoromat kivéve, amikor elég finnyás voltam, felnőtté válva mindenevő lettem még olyan ételek vonatkozásában is, amilyent előtte még soha nem ettem. Ebből kifolyólag az említett katonaidőm alatt olyan ételt nem tudtak készíteni a konyhán, amire azt mondtam volna, ezt nem eszem meg, inkább éhen maradok. Vonatkozzon ez azokra a mű kávékra is, amire a suttogó propaganda azt mondta, hogy olyan anyag is van benne, ami a katona harci sípját lankadásra késztette. Valószínű, hogy ez nem volt valós, mert én nem vettem észre egyszer sem, hogy cserben hagyott volna odalent a keménység, mikor szükségem volt rá.
Mindent megettem tehát és különösen kedvencem volt a rizses és tarhonyás hús is, amiből nem spórolták ki a húst sem. A már fentebb említettek alapján ahogy egyesek nyilatkoztak én elmondhatom így a 76. évemet taposva, hogy soha nem mondtam azt akkor és most sem, mert máig kedvencem mindkettő egy kis savanyúsággal. Ha van még mellé egy kis lehűtött söröcske is, annál jobb ízűen fogyasztom. Igaz, hogy idehaza ritkán készítünk, mert hétfőtől - csütörtökig kedvezményes áron két fogásos ebédet hoznak, leteszik az ajtó elé a futárok és a következő hónapban utólagos elszámolással náluk lehet kifizetni a számlát is. Minden hónapban van közöttük az említettekből, amiből manapság is rendelni szoktunk. Hét végén pedig főzőcskézünk olyan ételeket, amit mindannyian szeretünk.
Egyszóval volt bajtársaim és barátaim, ismerőseim, nekem szép emlékeim vannak a több mint két esztendős katona létemről még akkor is, ha voltak azért közben árnyoldalak, főleg az újonckiképzés során, de ez számomra feledhető és senkire nem haragszom miatta.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Gyula. 2023. 06. 02. Péntek Délelőtt 10:35
A fotó csak illusztráció a történetemhez
