A CSEND MÁR MEGINT
SZÓLNI KÉSZÜL…
A Csend Már Megint Szólni Készül Halkan,
Tovább Nem Tűri Száján a Lakatot.
„Istenadta Nép” Egyre Hangosabban
Mondja, Hogy Nem Hoz Már Több Áldozatot.
A Csend Egyre Hangosabban Mondja Már:
Az Ígéret Nem Teljesült NAGYURAK!
Fejünk Felett Varjú Üvölti, Hogy Kár,
Mert ő Más, Mint az Ember, Nem Olyan Vak.
A CSESZNEK VÁRROM ALATT
Magasba síró szép lombú hársak
Susognak itt a várromok alatt.
Illatát szórják ezer virágnak,
Halk mesét sző lágyan az alkonyat.
A vén falak arannyal bevonva
Állnak, a Nap amint nyugszik el.
Utolsó fényt vet a horizontra
S a szép alkony szívemnek énekel.
Csodálatos májusi zenében
Édes álomképek rajtam átszaladnak.
A CSESZNEKI
VÁRROMOK KÖZÖTT.
Egykor dicső, regényes bús falak,
Viharvert zászló, ketté tört kardok…
Térdre hullok ősök szelleménél,
Mert hősök voltak, büszkék, magyarok.
Bús időkben itt a falak ormán,
Öreg ágyúk tátongtak a mélybe.
Elzúgott a szomorú éjszakán
Messze, harci lovak nyerítése.
A CSESZNEKI CSÁRDÁBAN
Öreg várrom alatt csárda, Benne hangos nóta járja. Tüzes bor foly a pohárba, Sír a cigány muzsikája.
A hangulat a csárdában Mint a betyárok korában. Ha kifogy a bor belőle Szép asszony tölt az üvegbe.
A CSESZNEKI VÁR
LEGENDÁJA
Nagy Bakonyerdőnek
Vad rengetegében
Meredek hegycsúcson
Sziklák tetejében,
Ahonnan az ember
Fehérvárnak ellát,
Ködök takarják el
Komárom vén tornyát,
Bánk, Réde síkjait
Hol szépen belátni,
S szépen bontakoznak
Ki Győr vonalai,
Ormos, zord kövekből
Vár épült hajdanán,
Nagy, véres időkben
Tatárjárás után.
KEDVES BARÁTAIM!
Fogadjátok Szeretettel Áldott Emlékű Édesapám egyik szép versét, amely a vár legendáját meséli el-:)))
A CSESZNEKI VÁR
LEGENDÁJA
Nagy Bakonyerdőnek
Vad rengetegében
Meredek hegycsúcson
Sziklák tetejében,
Ahonnan az ember
Fehérvárnak ellát,
Ködök takarják el
Komárom vén tornyát,
Bánk, Réde síkjait
Hol szépen belátni,
S szé...
A CSESZNEKI VÁRROMNÁL.
Romok felett állok elmerengve
Borús szívemmel, oly mélabúsan.
Oly jó itt most ábrándok ölében
Ringatózva, méla alkonyatban.
Valahol felsír a tárogató…
Romok felett az esti szél zokog.
Nekem az élet maga a csoda,Gyönyörűségek végtelen sora,Legyen az árva ártatlan lárva,Vagy épp egy tigris prédára várva.
Nekem az élet maga a lényeg,Teremtett tények az élőlények,Legyen az az őz vagy épp egy malac,Számomra ez az, ami még igaz.
Nekem az élet maga a képlet,Amely leírja a nagy egészet,Benne a halak, fák és madarak,Minden mi érző, mozduló alak.
Tolltalan a kis csipasz,Mondhatnám, hogy tök csupasz,Tojáshéj a fenekén,Hangja, mint a denevér.
Fészkében így sírdogál:Hol késik a lakomám?Szöcske, sáska, giliszta,Apu, anyu elhozza.
Mikor leszáll az este,Remegni kezd a teste,Odabújik több kopasz,Aranyos kis csúf csipasz.
A CUHA PATAKNÁL.
Csengő patak mohos sziklák mélyén,
Dúdolva röpít csintalan habot.
Megállok a gyöngyhullámok felett
Mélabúsan, könnyeket hullatok.
Itt írtam Róla könnyes költeményt,
Fenn a búsongó szikla tetején.
Messze, messze, az erdős hegyekből,
Csendes alkony csókot dobált felém.
Hajtotta a mély pataki zúgás
S merengő álom árva lelkemet.