s a szeretet csak követel,
billentyűk morajában fájdalom menetel,
s az óra elmorogja perceiben a kínt.
Lengedeznek a tavaszi álmok
rügyet bontó reggelen,
halvány képe már a jelen,
őt is elrabolták mások.
Karcol minden szívszilánk,
mikor összesöpri a józan ész,
képzeletben oly merész
a könnybe hajított boldogság.
A teafilter még gőzölög,
a falakon elszenderül a pilla,
a múltból hoztalak vissza,
homályod is még tündököl.
Szemedben barnul a béke,
tüdőm mintázza minden vonásod,
mikor a lélegzetváltásod
bennem örökké élne.
Testben izzadna a szenvedély,
nyakba harapna a kéj,
vöröset lehelne az éj,
testünkben gördülne a vér.
Hazudott nekünk az örökké,
néma az üzenőfal,
az igazság kitakar,
így válnak bókok könnyekké.
Csillogó reggelt kondul a harang
teraszon hullámzó hajamban,
magam látom az arcodban,
vonásaidban elhamvad.
