testem halott agyhullámon,
képeken létem, ruhák a széken,
hogy mennyit érek, könnyet kérek.
Pszichológusok hada, mindenki tudja,
miért nem kattan egy boldog óra,
miért rángat az álom
gyötrő hajnalt szülő párnámon?
Vörösek a rózsák, forró a tűz,
ég a bőröm, csontomon gyengül,
ravatalom máglya, egyedül a másvilágra,
utolsó csókom virágok koszorújára.
Borostyán szemem türkiz hegyeken,
szürke sziklán szédült szerelem.
Zölden harsan az erdő csöndje,
útra szólít a mennyekbe...
Jöjj el, emelj fel,
míg a vérem nem ég el.
Jöjj el, emelj fel,
rózsák hamvában vigyél el!
Jöjj el örök Múzsa,
hamuból nyíló Rózsa!
