csapkodó hullámok
nem érnek el.
Türkiz tenger
napot csókol
ködös horizonton.
Szürke selyem,
meztelen testem
napfényt lángol
hullámzó ruhámon.
Szél párnán szunnyad a lét,
felszippant a vég.
Felkap, felborzol,
elhint, feloldoz
a rabló messzeség.
Ázott virág
utcakő porán,
rozsdás kerítés árnya
halott szirmok
utolsó látomása.
Barna cipő léptem,
szív szakadás
minden koppanás,
minden szirom tapadás,
szakadt emlék lánc,
esőszagú régi vágy.
A beton párát lehel,
lábam, most ne hagyj el,
célomig vigyél el.
Tavaszi est,
kocsiból pillanat les,
korom minden virág
illat ontó koronán.
Pislogó panelok,
kockában ablakok,
morzsányi létek,
örömök, kudarcok, vétkek.
Ringó csillagok,
parányi atomok.
Vágyat könnyező magány,
mire képes egy lány,
ha cél az út, út a cél,
az ész lángot oltana,
de hevít egy ballada,
rögös a szív útja.
