ez a bolond tavaszi szél,
mint csapongó kéj
beletép minden ágba,
őrült dallamát játssza
a kopasz nyárfa.
Az égbe karmol kegyelemért,
de túl messzi a fehérség,
zúgása eltompul,
de ő kiált konokul.
Szerelem, szerelem,
rohanó rejtelem,
szívrabló rettenet,
süvítő tűzparipa,
gyors gyönyör a magasban,
arcul csapás a betonban.
Vérző szájjal dalolom,
üröm virágzik hangomon,
kitépett szívem a markában,
vér tenger a nyomában.
