a hatalmas szil morajlik a fekete égbolton,
felel rá nyüszítve egy tucat komondor.
A szél belengi a falut, utcát, templomot,
Mi félve kondul egyet, itt a negyed,
Megreccsen valahol egy öreg ereszet.
Por kavarog az útszélen, friss zsenge fű,
Nyers illata elaltatja a holdat, illatoz az orgona,
Ráhajol szeretőn a tujafa bokrokra.
Fénylő ablakok, szentképek, asztalok,
Képernyőkre ragadó megharcolt harcok,
elmúló és jövendő arcok.
Nádas susog a sötét temető alatt,
Emlékmű és néhány magyar felirat,
Tengeren túl a nyelv elmaradt, s volt, aki itt maradt…
A parton ülve, a távolt fürkészve,
Nyomaidat elrabolja tengernyi hullám,
A múltad egy keleti hurrikán.
Rád néz egy pálma, nem tiszai nyárfa,
Sárga csík az út közepén, jól ismered,
Tükörben egy kép, sokszor idegen.
Hallod? Egy fuvallat mesél, hozzád elér,
Megremeg az emlékmű fakó szalagja,
Kopott bölcsődből még szól altatód hangja,
Gyere haza…
