mossa a falakat,
füstös szürkület omlása
olvasztja ajkamat,
pezseg lassan
az üveg mélyéről
egy új, juharlevélen
ringó aranyló nap.
Az öröklétbe szippantok
pólusaid meleg parfümén,
elhiszem hátamon dobogó
mellkasodon, szoríts még...
Hajnal foszlányai gyűlnek
kábult percek szekerén,
oly gyors, s nincs fék...
Hervad az idő,
lesz-e elég erő
pillanatok zajában
csókot is hinteni
szívünk szavára.