szópihe tollait rendbe szedem.
Ha vers lehetne,dalt dúdolna már,
világnak szépet,nyugtatót nekem.
De nem lehet,mert sanda holdsugár
bolyong az áloméji tengeren.
Hiába űzöm,vissza-visszajár,
hazug varázsa gyilkos gyógyszerem.
Madárka rebben,két szeme tágul,
megfagy a szíve az éji igézet,
félelemátoktól bénul a lélek.
Isteni menhely ajtaja tárul,
résnyi mezőbe a sanda sugár
-s örökre elpihen benn a madár.
Valahogy a remény és félelem harcát érzem benne , vajon ki győz ?
Ha elég magasra repül a lélek , akkor az övé az esély .