és a hossza, pont mint én.
Fekete föld a takarója,
háborgó lelkem nyugtatója.
És kik felettem állnak egyszer,
azt sem tudják miért temettek.
Nem tudják, hogy kit vesztettek,
nem tudják, hogy kit temetnek.
Voltam én is pajkos gyermek,
voltam olyan kit nem szerettek.
De voltam olyan kit imádtak,
és az is voltam kit utáltak.
Voltam én már hős szerelmes,
romantikus és nagyon kedves.
Voltam én is olyan kamasz,
kit mindig becsapott a tavasz.
Voltam én is hazug ember,
csak lettél volna én mellettem,
Voltam én is megcsalatva,
halálra várva, unatkozva.
De most már a hazugságnak vége,
a szívem tiszta mint a csillagok fénye.
Mert tudom, hogy halni csak így lehet,
le mosom a mocskot amivel az élet összekent.
Így fekszem hát előttetek,
tisztán, csendben, és meztelen.
Pont ahogyan megszülettem,
egy szebb életet kívánva nektek.
