...testvéreim, legyetek szilárdak..., hiszen tudjátok, hogy fáradozásotok nem hiábavaló az Úrban. (1Kor 15,58)

A futurológia tudománya módszeresen kutatja, hogy ha a világban ma zajló folyamatok így folytatódnak, hova fog az vezetni 10, 20, 50,100 év múlva. Elég ijesztő adatokat közölnek. A „föld haláláról", a „kétségbeesés társadalmáról" írnak, és egyre kevésbé remélik, hogy sikerül gyökeresen megváltoztatni az emberek gondolkozását, szokásait, igényeit, így viszont hamarosan a beszívható levegő, az elegendő víz és élelem biztosítása lesz probléma.

A hívő ember is komolyan veszi ezeket az előrejelzéseket, s törekszik minden módon védeni, megmenteni, ami az Isten által teremtett világból még ép maradt, és az életfeltételeinket jelenti.

Ugyanakkor a keresztény ember nemcsak a jövőt várja, hanem a jövő Urát is. A hívő nép kulcsszava nem a futurum (jövő), hanem az advent. Mi a világmindenség Urát várjuk, akinek a megjelenése egyben minden nélkülözés, nyomorúság, hazugság, szenvedés végét is jelenti, aki magához veszi majd a benne hívőket, és megítél minden gonoszságot, embertelenséget és istentelenséget.

Mi nem a világ végét várjuk, hanem azt a dicsőséges Krisztust, aki első ittlétekor kiváltott bennünket a pusztulás, az értelmetlen lét rabságából. Ezért is fontos, hogy ismerjük őt. Mert nem is azt kérdezzük, hogy mit hoz a jövő, hanem hogy kit hoz a jövő, pontosabban hogy ki készíti nekünk a jövendőt. Az, aki szeretett minket, és önmagát áldozta fel értünk.

A világ sok nyomorúságát nem tudjuk megoldani. Abban azonban bizonyosak vagyunk, hogy a mi munkánk nem hiábavaló az Úrban. Hogy jó kezekben van a világ, a jövője is, van gazdája az életünknek, ezért tudunk reménységgel előrenézni a csüggesztő adatok ellenére is.