Újévi köszöntés


Újévi köszöntés
ÁLDÁS AZ ÚJ ESZTENDŐRE

1. Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
2. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
3. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
4. A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
5. Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
6. Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
7. Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
8. A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
9. Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
10. De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
11. Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
12. Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
13. Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
(Korinthusbeliekhez írt I. levél 13. rész )

Áldás legyen e ház népén, a gazdákon s a vendégén!
Új Esztendő első napján tisztuljon a szív, a lélek, tisztuljon minden gondolat - szentelődjön az elmélkedés, szentelődjön a szeretet. Még van ereje a télnek. Fűteni kell a házat. A szívet is melengetni kell, hogy tavasszal és nyáron jó erőben legyen.

Mire elejti szigorát a tél, és egyre fényesebbek a reggelek, úgy emelkedjen a bennünk fényesedő gondolat is. És gondolatunkon keresztül éledjen meg a beszédünk, a kapcsolat rendszerünk, a másik emberhez való frisseségünk, hogy tavasszal zsendülhessen a vetés, a szívekben nyíljon rózsaszál.

Év kezdésünk Úrtól legyen,
gyűlölettől "mentesedjen".
Mi ártana, messze szálljon,
áldás legyen hét-határon!
Télben - nyárban bátor kedved
Kudarc? - Derűd meg ne szegjed!
Hű társra leljen a szíved
S meg ne rendüljön a hited!

Szeretetben megáldott, békés, Új Esztendőt kíván áldással

B. Juhász Levente M. V. D.

Szerkesztés dátuma: péntek, 2013. január 4. Szerkesztette: Juhász Levente
Nézettség: 1,167


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: