Csoda a Gyerekben van


Csoda a Gyerekben van

"Gentle revolution" Így nevezték el az Amerikai Egyesült Államokban az otthon tanítás azon formáját, amikor az édesanyák tudatosan tanítják otthon pici gyermeküket, a megszületés pillanatától kezdve. Ez az oktatási módszer abban különbözik az eddig megszokottaktól , hogy otthon, a jól ismert a közegben, a jól ismert szeretett személlyel:  az édesanyával, történik. 
Két dologra épít, hogy minden ember óriási tudásszomjjal születik e világra, és hogy édesanyjához mindenkit egyfajta ősbizalom fűzi. Ezért tőle minden információt elfogad és hamar megtanul. Életünk első három évében több információt képes felvenni az emberi agy - arányaiban tekintve természetesen -  mint utána egész életében, úgy, hogy, ez a legkisebb erőfeszítésébe kerül. Korábban úgy tartották, hogy a csecsemők fejében zűrzavar uralkodik. Ám ma már egyre világosabban látszik, hogy az 
újszülöttekben is komoly intelligencia  és kutatószellem lakik
Ebben a korban, csak az édesanyák és az édesapák képesek otthon arra, hogy ellássák apró gyermekeiket a megfelelő látási, hallási és tapintási stimulációval.

 

Ma már Magyarországon is egyre több híve van a korai oktatásnak, annak, hogy tudatosan,  több anyanyelvű "okos babákat" neveljenek otthon, úgy,  hogy a gyermek számára mindez csak  egy izgalmas játék. Miért sajátítják el az apró gyermekek könnyen az idegen nyelveket? Miért nem jelent nekik problémát, egyszerre több nyelven érteni? Ezekre az érdekes kérdésekre, sok kutató intézet keresi választ. Hogy miként növelhető az intelligencia, hogyan nevelhetünk több anyanyelvű okos babát? Az Amerikai Egyesült Államokban rendszeresen  kutatják a bébik agyfejlődését. Az alapkutatásokért felelős szervezet a National Science Foundatoin például, több mint 90  millió dollárt osztott szét az apró gyermekek fejlődés kutatására.

A gyermeki agy működésének megértésére irányuló kutatások rendszeresen megerősítik, hogy a korai tapasztalatok - születéstől három éves korig - döntő hatással vannak a gyerekek érzelmi és intellektuális fejlődésére. Egy hat éves gyermek mindent megtanult, ami a közvetlen életben maradáshoz szükséges, illetve tudja, hogyan kell az ő adott környezetében viselkednie ahhoz, hogy jól érezze magát.  A gyermekek ebben a korban ülnek be az iskola padba, amikor agyuk növekedésének 75-80 százaléka lezárult. Azért hat-hét éves korban, mert ilyenkor tudnak egy helyben , az iskola padban megülni 35-negyven percet.

S hogy mi fér bele ebbe a 75-80 százalékba, az legtöbb esetben csak a szülőktől, elsősorban az édesanyától függ. Ma már hazánkban is egyre nő azoknak a tábora, akik a korai oktatást, az otthon tanítást választják gyermeküknek, nem várva meg az iskolai éveket.

Egy újszülött agya, testének 11 százalékát teszi ki. A csecsemő pontosan ugyanannyi, kereken 100 milliárd idegsejttel rendelkezik, mint a felnőttek. Csakhogy a neuronok - idegsejtek -  közötti kapcsolatok az első években alakulnak ki. Ilyenkor a tanulás ösztön, méghozzá igen erős,túlélési ösztön, később pedig játék lesz.


Egy kisgyermek számára, a világ legnagyobb 
mulatsága a tanulás.

Videó: Vankó Magdi a saját gyermekeit oktaja

http://www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=jLiGjOgUxkk 

 

Dr. Ceizel Endre Sors és tehetség című könyvében ezt így fogalmazza meg:"

A különböző agyi funkciók fejlődése során vannak különösen kritikus időszakok, amikor a szükséges ingerek (un, stimulusok) elmaradása a szokásosnál sokkal inkább érezteti hatását. Ezeket a látás, beszéd és más funkciók kitekintő "ablakainak" is szokás nevezni. Ha "becsukódnak" már sokkal nehezebb, sőt esetleg lehetetlen is a normális fejlődést biztosítani. Az idegen nyelvek tanulásának az ablaka például a születés és 6 éves kor között van.


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. június 5. Szerkesztette: Antal Mária
Nézettség: 1,139


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: