Dunai árvízek története


Dunai árvízek története

Árvíz meghatározása:
Az árvíz egy folyóvíz vízszintjének olyan mértékű emelkedése, amikor az medréből kilép. Fontos megkülönböztetni az áradástól, amikor a vízszint ugyan megemelkedik, de a mederből nem lép ki a víz. Az árvíz nem jelent feltétlenül katasztrófahelyzetet.
Az árvizek három nagy csoportja, a jégtorlódásból adódó
1- jeges árvíz (ilyen volt például az 1838-as pesti ár),
2 - az egyszerre olvadó hótömegből keletkező Tavaszi árvíz
3 - nyári esőzésekből keletkező Zöld árvíz

1501-ben regisztrált 12,20 méteres történelmi csúcsot a Passaunál

- Az 1775-ös pesti árvíz, ami 611 lakóházat tett tönkre, február 15-én pusztított Pesten, Budán és Vácott. Ezután kezdtek el védekezni, és megépítették a mai Nyugati tér és a Lehel tér közötti váci nagytöltést, a Boráros tértől a Haller utcáig terjedő soroksári gátat és az ún. fagátat a mai Közraktár utca Fővám térig terjedő vonalában. Ekkor volt Budapesten a Duna vízállása az utóbbi 250 évben a harmadik legmagasabb, de akkor a 864 centijével vezetett.
- A 18. században, a mai Ráday és Lónyay utca környékén kialakult kis kertes teletpülést az 1799-es jeges árvíz teljesen elpusztította.

- Az 1838-as pesti árvíz március 13. és március 18. a vízállás 1030 cm volt.

Batthyány tér az 1876-os budai árvíz idején Kép http://444.hu/assets/batthyany-ter-1876-arviz.jpg 

- A 805 centin tetőzött 1954-es zöldár után- ami a Szigetközben több ezer házat összedöntött - nem sokáig kellett várni, az 1956-os dunai ár órák alatt elöntötte Mohácsot. Budapest alatt 58 töltés szakadt át, és 74 ezer házat öntött el a víz.
Videó Link

- Az 1965-ös júniusi zöldár az eddigi második legkeményebb volt a 845 centijével, Budapesten mégis sikerült védekezni, bár a Margit-szigeten a szabadtéri színpadig állt a víz. 390 km hosszan magasabban tetőzött minden addigi zöldárnál.
Az közvetlen árvízkár jelentős volt (360 millió forint). A töltések mögött feltörő fakadó vizek 170 km² szántóterületet borítottak el, és 2600 épületet rongáltak meg. Az árvíz képeiből könyvet adtak ki, a bevételt pedig a károsultaknak adták.
Videó Link

- Az évszázad árvize 2002-ben jött. A 848 centis vízállással mostanáig ez volt a legnagyobb zöldár.

 2006 tavaszán 32 ezer ember került veszélybe, több út járhatatlan volt, Budapesten víz alá került a rakpart. 860 centis volt a vízállás, 12 centivel a 2002-es fölött.

- 2010-ben a 827 centis vízállás miatt az áprilisi jeges árvíz miatt kb. 4000 embert költöztettek ki, főleg Borsodban.
Parlament 2010. június 5-én http://444.hu/assets/2010-parlament.jpg 



 

 

 


Szerkesztés dátuma: szerda, 2013. június 12. Szerkesztette: Antal Mária
Nézettség: 4,705


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: