Margit-szigeti víztorony


Margit-szigeti víztorony

Forrás Wikipédia

A Margit-szigeti víztorony a budapesti Margit-sziget középső részén, a Szabadtéri Színpad mellett áll. 1911-ben építették fel Zielinski Szilárd tervei alapján. A később a ,,vasbeton atyjának" nevezett építész ezt a tornyot is ebből az akkor még újdonságszámba menő anyagból építette. A torony 5 méteres alapzaton áll, földszintjének padlója 9 méterrel van a Duna 0 szintje fölött; a torony csúcsa 57 méter magasan emelkedik a környező terep fölé. Bár a legfelső látogatható szint, a kupolaterem padlója csupán 27 méter magasan van, innen is nagyszerű kilátás nyílik a szigetre és Budapestre.

Ma a földszinten nemzeti parkjainkat bemutató tárlat, az emeleteken a Kilátó Galéria látogatható Története: 1938-ban a szabadtéri színpadot a torony mellett építették fel, és ezután a színpad megvilágítását a fölé magasodó toronyról oldották meg. A második világháborúban katonai objektum volt a torony, ablakait bebetonozták, csak lőréseket hagytak. Sinkó Imre cserkészként kármegfigyelő volt itt. 1944-ben megsérült a torony, a medence falaiból egész darabok hiányoztak. A felújítás 1947-ben kezdődött meg, és sokáig elhúzódott. A torony eredeti funkcióit 1962 után már nem töltötte be (talán már hamarabb is kivonták a vízszolgáltatásból). Ezután több, mint két évtizedig kihasználatlanul állt, míg a 168 óra rádióműsor 1983 tavaszán sugárzott adásában felhívást tettek közzé, hogy mindössze 100 forintért új gazdát keresnek az akkorra nagyon leromlott épületnek. A nyilvános pályázat, majd a Fővárosi Vízművek által lebonyolított meghívásos tárgyalás győztese is a Göncöl Csillagászati és Planetológiai Társaság, a Göncöl Alapítvány elődje lett. A tárgyaláson már nem 100 forintos vételárról volt szó, a tulajdonos Vízművek 1,5 millió forintra emelte a vételárat. Végül az aláírás előtt pár nappal felsőbb utasításra visszalépett az eladástól, és csupán bérbe adta az 1977-ben városképi jelentőségűnek nyilvánított épületet. 1983-ban a homlokzatot felújította a Vízművek, a medencét eltávolította a toronyból, ott maradtak viszont a Szabadtéri színpad és a Jókai-szobor megvilágítására szolgáló berendezések.

...... ......


Így vette át 1984-ben a Göncöl Társaság a Víztornyot, majd a belső részt is felújította, átalakította . 1986-ban nyílt meg a Kilátó Galéria. A Galéria kortárs külföldi, és fiatal hazai művészek műveiből tartott kiállításokat, valamint 2008 óta a Margit-sziget történetét bemutató állandó kiállítással is várja a látogatókat

Visual Art kiállítás a Margitszigeten! - víztoronyban. Mi az a vizuális művészet? A vizuális művészetek közé tartozik a festészet, kerámia, szobrászat, fényképészet, filmkészítés, de szerepel köztük az ipari design, grafika, divattervezés és belső építészet is. Minden visual art, ami természetéből fakadóan vizuális élményt nyújt. (Nincs hang, nem tapintható stb...) Tehát az alkalmazott művészetek és a képzőművészeti alkotások is beleférnek Október 31-éig látogatható a 101 éves Margitszigeti Víztoronyban az ország első vizuális művészeti kiállítása!

 

A Visual Art kiállítás programja körülbelül egy órát ölel fel. A torony három szintjén felállított művészeti alkotásokat a szecessziós körlépcsősoron haladva tekinthetjük meg. A szinteken programozott projektorok négy témában vetítenek képeket. - A Víztorony első szintjén Kovács Ferenc animált képeit láthatjuk. - A második emeleten Mervai Márk fotóművész mutatja be képein keresztül a Margitsziget és a Víztorony épített és természeti szépségeit, de feltűnnek Budapest legjellegzetesebb épületei is. - A harmadik emeleten Jankovics Marcell két animációs filmjéből vetítenek. Ezek az Ének a csodaszarvasról és Az ember tragédiája. A negyedik emeletre 152 lépcsőfokot megmászva juthatunk fel, de nagyon megéri. A kupolaterem erkélyeiről, 33 méter magasból, lenyűgöző, 360 fokos körpanoráma nyílik Budapestre és a környező hegyekre!

 


Szerkesztés dátuma: kedd, 2013. július 9. Szerkesztette: Antal Mária
Nézettség: 1,223


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: