MÉCS LÁSZLÓ BAKONYSZENTKIRÁLYON

    Egy nagyon kedves élményemet szeretném megosztani az olvasókkal, amely máig tartó mély nyomot hagyott bennem. Egy nagyszerű, talán az évek, évtizedek során méltatlanul elhallgatott, mellőzött katolikus papköltővel való találkozásom volt ez az élmény, örökre szóló emlék. Édesapám festőművész barátja, dr. Koperniczky Dr. (Enyi) István 1970. február 1 – én vendéget hozott mihozzánk Bakonyszentkirályra.

     A vendég nem volt más, mint a 75 éves Mécs László, az ismert papköltő. Előtte és sokszor utána is kézbevettem már az évek során az Athenaum Kiadó1934 – benn kiadott, Mécs László válogatott költeményeit tartalmazó kötetét. Megkapó gyönyörű lírája, ahogy a hazáról, szerelemről, természetről, virágokról és az édesanyjáról ír.

      Most előttem állt az - az ember, aki a Horthy – rendszerben is népszerűséget tudott szerezni magának merésznek ható szociális kritikájával, a nyomor nyers ábrázolásával. Nagy feltűnést keltett 1942 – benn, a Vigíliában közölt Imádság – című Hitler ellenes verse is. 1945 után az irodalmi életből visszavonulva Pannonhalmán élt. 1953 – ban koholt vádak alapján letartóztatták, 1956 szeptemberében pedig rehabilitálták. Ezután Budapesten volt káplán, 1961 óta pedig Pannonhalmán él.

     Mikor leült közénk és elkezdett mesélni az életéről, viszontagságairól,(A Bakony rengetegében, Bakonybélben és környékén fa szénégetők között rejtőzködött sokáig) mintha megállt volna körülöttünk az idő. Magával ragadó természetességgel tudott mesélni. Beszélgetés közben édesapám bort töltött a poharába, a költő pedig hozzám fordult e szókkal:

-Fogja meg egy kicsit ezt a poharat fiam! A kéz meleg bort szeretem – azzal a kezembe nyomta a kelyhet.

      Örömmel tettem leget a kérésének. A hófehér hajú költő a továbbiakban elmondta, hogy több alkalommal járt külföldön az évek során. A kint élő magyar kivándorlók lelkesedéssel hallgatták a verseit, valamint beszámolóját az óhazai viszonyokról.

      Kérésünkre később méltóságteljesen felállt az asztaltó lés elkezdett szavalni. Valójában ez a kifejezés őrá nem is illett igazából. Mécs László nem szavalt, ő élte a vers minden rezdülését. Mélyen csengő hangján gyönyörűen jöttek elő a szavak, ahogy Csak ennyi az egész – című verséből idézett:

„És néha sírok reggel, hogy énekeljek este,

s kisírom magamat este, hogy kacaghassak reggel.

Így játszom én a könnyel és kacajjal.

Én nem vagyok hős. Ennyi az egész.

Nem tudtam, hogy ez így lesz, nem kívántam,

De nem siratom vissza azt a kertet!

Valaki engem végtelen szeret,

nagyobb a Földnél és nagyobb az égnél,

hagyom magam szeretni, mint a gyermek:

s csak ennyi az egész.”

     Mikor elmondta a Királyfi három bánata – című versét, az emlék hatására könnycseppek jelentek meg a szemében, mert ez a költemény szeretett édesanyjához szólt:

„Amikor születtem, nem jeleztek nagyot

Messiás-mutató, különös csillagok,

csak az anyám tudta, hogy királyfi vagyok.”

      Mikor leült, átvette tőlem a borát és ivott belőle egy kortyot, majd édesapámhoz fordult e szókkal:

-A Pista barátomtól hallottam, hogy a kedves házigazdánk is szokott verselgetni. Hallhatnánk valamit a bakonyi parasztköltő verseiből is?

     Édesapám először szerényen szabadkozott, de később ő is elmondott a verseiből néhányat a vendég tiszteletére.

Álljon itt a paraszti hitvallása Édesapámnak, ami szintén elhangzott akkor a vendégünk előtt:

„Paraszti mezők küldötte vagyok,

Úgy jöttem, mint vadon termett virág.

Bölcsességem, tudásom nem nagyok,

Nem neveltek engem nagy iskolák.

Ők adtak szívemnek fényt, sugarat,

Szabad mezők a tiszta ég alatt.

                                Paraszti mezők”

A verseket meghallgatva a deres hajú költő újból felállt és gratulált édesapámnak:

-Ne szerénykedjék kedves költőtársam! Ezek a versek valóban nagyon szépek. Valamennyi közlésre kívánkozik. Igazi természetesség rejlik minden sorában. Ritka érték ez manapság az egyszerű paraszti verselők körében.

     Ezután még jó sokáig beszélgettünk, majd az idős papköltő búcsúzóul átadott édesapámnak egy dedikált fényképet, amelyen a következő sorok álltak:

„Nagy Bálint kedves költőtársamnak, emlékül szeretettel. Bakonyszentkirály, 1970. február 1. Mécs László”

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Bakonyszentkirály. 1970. 03. 15