MIKOR EGY PÁPAI DIÁK AZ ASZTAL TETEJÉN HEGEDÜLT Epizódok Nagy Gyula, fiatalon elhunyt Bakonyszentkirályi református lelkész életéből


MIKOR EGY PÁPAI DIÁK AZ ASZTAL TETEJÉN HEGEDÜLT    Epizódok Nagy Gyula, fiatalon elhunyt Bakonyszentkirályi református lelkész életéből

MIKOR EGY PÁPAI DIÁK AZ ASZTAL TETEJÉN HEGEDÜLT

Epizódok Nagy Gyula, fiatalon elhunyt Bakonyszentkirályi református lelkész életéből

 

 

       Édesapámék hárman voltak testvérek. A sors játéka folytán mindhárman férfiak, ezért akármilyen jó tanulók voltak, csak az egyiket tudták a szegény parasztszülők tovább taníttatni. Édesapám és Sanyi bátyám megmaradt gazdálkodni azon a pár hold földön, amit apai öregapám Kanadában évekig erdőirtásból megszerzett pénzén tudtak megvenni. Több évig kint dolgozott azért, hogy a családnak egy kicsit jobban menjen majd a sora.

      A legidősebb nagybátyám volt a Gyula, aki már korán kitűnt az elemi iskolában kiváló elméjével és kimagasló képességeivel. Kis falunkba nevezetesebb ünnepeken rendszeresen kijártak Legációba (A Papnövendékeket prédikációs gyakorlatra rendszeresen kiküldték a környék falvaiba az Iskolából) Pápáról a Református Kollégimból prédikálni papnövendékek. Ilyenkor a perselypénzt mindig az ő továbbtanulásukra szokták felajánlani a hívek. Tőle annyi sok szépet hallott, hogy elhatározta ő is pápai diák lesz. Persze ha az ilyen egyszerű lett volna, de bizony nem volt az. Szegény szülei nem tudták volna a tandíjat fizetni, de különleges tehetsége miatt a helyi lelkész minden kapcsolatát igénybe véve bekommendálta a legendás Iskolába. Erről egy későbbi fennmaradt önéletrajzi töredékében így írt:

„Születtem 1910. nov. 9 – én Magyarszentkirályon, Veszprém megyében. Még nem voltam 6 éves, midőn elemi iskolába adtak. Ugyanis nálamnál kisebb fiúk is jártak akkor elemi iskolába s arra kértem édesapámat, hogy én is hadd mehessek. Mint első tanuló, én vezettem nagyünnepeken a kis legátusokat. Így alkalmam volt megismerni némiképp a pápai diákot. Vágy támadt bennem. Én is diák szerettem volna lenni! De hogyan? Szegény szüleimnek elég teher volt a megélhetés is. A Gondviselés gondoskodott. A megüresedett parochiába a gyülekezet Tóth Sándor nagytiszteletű urat hívta meg. Ő lett ezután az én Mecénásom. Behozott a pápai öreg kollégiumba. Ismeretlen falak, idegen emberek közé.

     II. Osztályos koromban terítő lettem. Később 1, 2, sőt 3 fiút is tanítottam. Legációba is jártam. Csak minél kevesebbet kelljen áldozni értem szegény szüleimnek. Tanultam, ahogy csak tudtam. Tavasz volt életem. Virág nyílt körülöttem, hogy annál fájóbb legyen az ősz. Most itt vagyok az V. Osztály falai közt. Vajon milyen lesz a tél, mikor életem tavaszát is bánat felhők borítják sötétre. Hej emlékek, kedves emlékek…”

       A Kollégiumban osztályelső volt, aki 6 – 7 nyelven meg tanult írni, olvasni, beszélni. Kiváló tornász, gyorsíró, versíró és műfordító volt már a diákévek alatt is, aki vezetője volt az Iskolai Önképzőkörnek. Kiválóan meg tanult hegedülni is. Édesapám örökségéből én őrzöm a hegedűjét. Nagy bánatomra sem én, sem az én családomból senki nem tanult meg vele játszani. Játszott az Iskola zenekarában, felléptek a város különféle rendezvényein akkortájt. Természetes következménye volt a kiváló tanulmányi eredményeinek az is, hogy továbbtanuljon a Teológia Akadémián és felszentelt lelkész lett belőle.

       Az Iskolában már abban az időben is el szokták vinni a diákokat kirándulni az ország különféle vidékére, hogy jobban megismerhessék a tanultakat. Egyszer éppen Debrecenbe jártak és az egyik szálloda éttermében ültek le ebédelni. Ez egy híres szórakozóhely volt, ahol cigányzenészek szolgáltatták a zenét a vendégeknek még napközben is. Megálltak közben pihenni, amikor a fiatal diák odalépett a prímáshoz és azt mondta neki:

-Uram, nem próbálhatnám meg a hegedűjét? Olyan jó hangzása van.

A prímás meglepődött a kérésen, ezért visszakérdezett.

-Honnan jöttél fiam?

-Pápáról a Református Kollégiumból.

-Aztán hol tanultál meg hegedülni édes fiam?

-Az Iskolában van zeneoktatás, ott sajátítottam el a fogásokat.

-No, jól van nem bánom, de nagyon vigyázz vele, mert ez egy nagyon értékes hegedű! – azzal elkezdett beszélgetni a cimbalmossal, oda sem figyelve mikor a diák a kezébe vette a hegedűt és játszani kezdett rajta.

      A teremben a beszélgetés kezdett elhalkulni, majd kis idő múlva talán még a tű leejtését is meg lehetett volna hallani, olyan csend lett. Minden szem és fül a fiatal diák fele fordult, aki nagy átéléssel játszott a hegedűn. A prímás is abbahagyta a beszélgetést, a társai is odasereglettek és szinte tátott szájjal hallgatták az ismeretlen fiatalember játékát. Mikor abbahagyta, visszaadta a hangszert és illedelmesen megköszönve le akart ülni a helyére, a közönség pedig hatalmas tapsviharba tört ki. A prímás utána szólt:

-Várj öcsém! Gyere vissza és mondd meg nekem őszintén, hol tanultál meg ilyen szépen hegedülni.

-Mondtam prímás uram, hogy az Iskolában.

-Az kizárt dolog, mert ott ilyen hegedűfogásokat nem tanítanak. Ezt csak cigányzenésztől lehet elsajátítani.

-Jól van, megmondom őszintén, hogy szoktam Pápán különórákat venni egy helybéli zenésztől is, attól sok mindent megtanultam. – felelte szerényen a diák.

-Ugye megmondtam öcsém, hogy ezt nem iskolában tanították Neked. Na, pattanj fel gyorsan az asztal tetejére! Te fogod vezényelni a bandát!

      Így esett meg az a különleges dolog a híres szállodában, hogy egy fiatal diák vezette az ismert cigányzenészeket majdnem félóra hosszat, a vendégsereg nagy gyönyörűségére. Ezt a történetet Édesapámtól hallottam, mert sajnos kiváló lelkész nagybátyámat személyesen nem ismerhettem meg, ugyanis később születtem. Krisztusi korban 33 évesen, 1943 – ban tüdővérzésben meghalt. Emlékét, személyes tárgyaiból könyveket, leveleket Édesapám hagyatéka révén nagy becsben őrzöm. Természetesen az elhalkult hegedű, ahogyan Ő letette egykor, még most is a legbecsesebb emlékek egyike a lakásomban. A vonója el van törve, mert 1945 – ben egy orosz katona öreganyámtól el akarta venni, de Ő dulakodás árán is megvédte az elhurcolástól. A debreceni kirándulás emlékét az óta már én is sokszor felidéztem az ismerőseim körében.

 

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

 

Zirc. 2007. 06. 12


Szerkesztés dátuma: péntek, 2013. szeptember 6. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 946


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: