„SZAMÁR GYÜTT BE KENTEKHŐ!”

      Legkisebbik unokám hat éves múlt, az ősszel kezdi el az iskolát. Tegnap a városból gyalog jöttünk hazafele és feltűnt neki, hogy én milyen gyakran köszöntöm a velem szemközt jövőket. Volt, akinek a kislány is köszönt, de bizony néha elfeledkezett róla. Megkértem rá, hogy akinek a Papa köszön, annak Ő is tegye ugyanezt, mert ez így illendő. Egy darabig megtette a kérésemet, de aztán megint csak megfeledkezett róla. Szóvá tettem neki hogy miért nem köszönti az embereket, mire Roberta ártatlan szemeit rám vetette és így szólt:

-Papa! Hiszen Te mindenkinek köszönsz!- Elnevettem magamat és azt mondtam a kis csöppségnek:

-Kislányom én nagyon sok embert ismerek itt, éppen ezért nem tehetem meg, hogy szótlanul menjek el mellettük. Engemet még arra tanítottak egykoron a Szüleim és Tanítóim, hogy nem szabad elfeledkezni az illemről. Szótlanul ballagtunk tovább, közben eszembe jutottak Édesapám szavai. Náluk iskolás korban minden nap azzal kezdődött a tanítás, hogy kórusban felmondták a Regulát. Ebbe le voltak írva azok az illemtani előírások, amik szükségesek az emberi kapcsolatok mindennapjaiban. Még idős emberként is fel tudta sorolni a pontokba szedett”Parancsolatokat.” Ebbe beletartozott az idősek iránti tisztelettől kezdve a keresztényi előírások ismerete, iskolán belül és kívül való tiszteletadás, az előjáróságok (bíró, jegyző stb.) köszöntése is, de a gyermeki tisztelet a Szülőkhöz, de még a náluk pár évvel idősebbekkel való viselkedési szabályok is természetesen.

   Én sem vagyok már mai gyerek a 62. évemmel, de még a mi korosztályunk is részesült ezekből a szabályokból. Örömmel mondhatom el ennyi idősként is azt, hogy nekem természetesnek tűnik most is az ismerősök üdvözlése, tisztelettudó köszöntése akkor, amikor bárhol összetalálkozunk az utcán, vagy az otthonaikban. Szülőfalumban még most is előfordul az, hogy ha egy idősebb emberrel találkozom, ismerve a korral járó egészségügyi problémákat, megfelelő közelségből köszöntöm Őket. Előfordul, hogy megelőznek a köszönésben, pedig én nem tiszteletlenségből várok, hanem az esetleges hallásbeli nehézségek miatt várom a távolság csökkenést közöttünk, amikor már rám is köszönnek:

-Szerbusz, Kis Bálint!

    Kis magyarázat tartozik ide, mert a nevem valóban Bálint és nem is vagyok valami nagy dalia a nevem ellenére, hisz a becsületes nevem Nagy Bálint. Édesapám volt a faluban a Bálint, természetszerűleg én csakis a Kis Bálint lehettem és ezt máig sem szégyellem, nem veszem zokon, sőt…-:)))

      Közel hét éven keresztül dolgoztam az Önkormányzatnál Hivatalsegédként és sokat kellet forgolódnom Zircen családoknál, miközben küldeményeket kézbesítettem, de sohasem felejtettem el az illendő köszöntésüket, mielőtt kézbesítettem. Mindig azt tartottam, hogy a köszönés, a tisztelet kinyilvánítása nem kerül semmibe, hisz mindig kéznél van mindenkinél, csak élni kell vele. Ezt próbáltam a kis unokámnak is megmagyarázni, az írásom elején említett eseménynél. Remélem, hogy talán nem fogja majd elfelejteni.

    Édesapám által „Regulának” – nevezett előírások között kiemelt helyet foglalt el az is, hogy ha valahova bemegyünk, akkor a mi kötelességünk legelőször köszönteni az ott lévőket, nem fordítva. Ma éppen ennek az ellenkezőjét tapasztaltam sajnos megint akkor, mikor az újságos pavilonnál lapszemlézve a következő jelenet tanúja lehettem:

      Megjelent mellettem egy illető,(úriembernek nem nevezném) aki minden köszöntés nélkül beszólt az ablakon:

-Népszavát!

      Természetesen nem a lap neve volt a megdöbbentő, hisz bármi mást is mondhatott volna, hanem az a tiszteletlen viselkedésmód, ahogyan ezt tette. Az újságos hölgy, nagyon kedves, több évtizedes ismerősöm, odanyújtva a lapot így szólt:

-Jó napot kívánok!

   A vásárló természetesen nem tudta mire vélni a dolgot, vagy legalábbis nem mutatta, elvette az újságját és szó nélkül sietve elviharzott.

   Mikor hallótávolságon kívül volt, összenéztünk Jutkával és hangosan elkezdtünk nevetni, majd megszólaltam, a könnyeimet törölgetve:

„Szamár gyütt be kentekhő!”

     A jobb megérhetőség kedvéért egy magyarázattal tartozom. Szeretett Édesapám szokta ezt mondani olyankor, amikor hasonló jelenséggel találkozott. Jutka is tudta ezt és ugyanerre gondolt, amikor a vásárló köszönés helyett odabökte a lap nevét.

    Kedves Kis unokám! Remélem, hogy Te nem fogsz ilyen felnőtté válni, mint ez a bácsi és ehhez hasonló, illemet nem ismerő emberek ebben a ma már kissé illemtelenné vált világban.

Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)

Zirc. 2009. 05. 25.