Csendben szó nélkül figyelek.
A cigány fiú fel áll.
Barna arcán folynak a könnycseppek.
Elindult,
remegő kezével arcát eltakarja.
Egy nagy darab fehér bőrű,
amiért előtte elmegy,
megdobja és elzavarja.
Egy szép fehér bőrű lány,
emiatt az asztalnál zokog.
Az eső is elered,
az aszfalton ütemre kopok.
Fel állok,
a mellkasomba szúr,
közben nézem hova üljek.
A lány pillantásából érzem,
tőle segítséget kérhetek.
Nap sütötte barna kezem nyújtom felé.
Kezemet fogja a görcs,
ujjam úgy áll mint egy kereszt.
Szemembe remény,
a leány tekintete nem ereszt.
Szavamra vár,
de én,
csak egy picike mosolyt adok.
Ugrik a lány,
összefonódnak örökre a fehér és a barna karok.
Kékestető:2010.nyara
