A CSESZNEKI VÁR LEGENDÁJA


A CSESZNEKI VÁR  LEGENDÁJA

 

 

 

 

 

 


A CSESZNEKI VÁR

LEGENDÁJA

 

Nagy Bakonyerdőnek

Vad rengetegében

Meredek hegycsúcson

Sziklák tetejében,

Ahonnan az ember

Fehérvárnak ellát,

Ködök takarják el

Komárom vén tornyát,

Bánk, Réde síkjait

Hol szépen belátni,

S szépen bontakoznak

Ki Győr vonalai,

Ormos, zord kövekből

Vár épült hajdanán,

Nagy, véres időkben

Tatárjárás után.

S török, labanc hada

Hiába döngette,

Rendületlenül állt

Csesznek erőssége.

 

Most romokban pihen,

Sáncai széthányva,

Pusztuló falai

A vércsék tanyája.

Féktelen dühében

Hogy többé ne lássa,

Felégette, dúlta

Osztrákok császára.

Mikor a szabadság

Szent harcát leverték:

A császárral kötött

Cári nagy szövetség.

Mikor a magyarnak

Nem volt más megírva,

Puskagolyó, avagy

Véres akasztófa.

Hát erről a várról

Elmondok most nektek,

Egy hősi szép mondát,

Egy hős történetet.

 

Kisalföld elesett,

Pápa vára nincs már,

Mint tenger, özönlik

A pogány muzulmán.

Hírnökök hírt hoznak:

Már Bakonyban járnak,

Aranyát elvitték

A béli apátnak.

Útjokat tűz jelzi

Amerre vonulnak.

Nyomukban halál, vér,

Pusztulnak a falvak.

Dobzódik a szultán

Minden katonája,

Készül a cseszneki

„Vidám lakomára”

-Most útjokat szegik,

ám gondolnak egyet,

nem vágnak neki

az irdatlan erdőnek.

 

Az irányt Tamási

S Varsány felé veszik,

Mohó harci vággyal

Mennek Keresztúrig.

A földig égetik

Ezt a kis falucskát,

Hogy még az utódok

Romjait se lássák.

Itt tábort ütöttek

A nagy rétség felett,

Vezérük Ali bég

Nagy pihenőt rendelt.

Hű janicsárjait

Maga mellé vette

S a fenyők dombjára

Őket felvezette.

Hová Csesznek vára

Oly gyönyörűn néz át, -

Király feje nem hord

Ilyen szép koronát.

 

-Allah szerelmére

Esküdjünk meg szépen,

Hogy a felséges vár

Lesz török kezekben.

Kiszórjuk onnan azt

A sok magyar kutyát,

Szentgyörgy haván rája

Félhold vesse árnyát.

Széles e világon

Segítségük nincsen,

Hunyadi rég halott,

Kinizsi is földben.

Utunkból elhányjuk,

Csesznek pereputtyát,

Európa félje

A szultán hatalmát.

Feljutott a vészhír

Csesznek vén várába:

Ozmánnal van tele

Keresztúr síksága.

 

A kiserdő felett

Szőlőárkon végig

Harc előőrseik

Szentkirályt kémlelik.

Már volt egykis csata

A „nagyberki” dombnál,

Hol György s Kováts vitéz

Véres karddal őrt áll.

Ezek szentkirályi

Falura vigyáznak,

A fejét levágták

Már három pogánynak.

/ A lelkem szárnyat ölt,

úgy elfog az öröm,

ez a Kováts nevű

vitéz az én ősöm. /

Trombiták harsognak,

Peregnek a dobok,

A vár parancsnoka

Riadót fuvatott.

 

Védelmi parancsát

Kiadta a népnek,

Sáncra követ hordtak

A vári vitézek.

Száz fontos köveket

Hordtak össze bőven,

Több tán ne is maradt

A „kőmosó” völgyben.

Damaszkusz kardjuk

Oly élesre fenték,

Bármily borotvának

Is oda illenék.

Aztán visszavonult

Ki – ki a helyére,

Volt ki elenyelgett

Lágy hárfa zenére,

Mit a várispánnak

Szép lánya pengetett,

Mitől vigadoztak

A vári vitézek.

 

Mikor a kelő Hold

Rávetette árnyát

S ezüsttel vonta be

A vár öreg falát.

Keresztúrnak síkján

A török sürög – forog,

Készülődnek nagyban

Az ágyúvontatók.

Minden janicsárja

Mint a vad, úgy ordít,

A félholdas zászló

A magasba szökik.

-S elindulnak lassan –

Mint a tenger árja -

Elvész irgalmatlan

Ki akad útjába.

Szentkirály, már lángol,

Menekül, fut a nép,

Rablás, fosztogatás

Veszi a kezdetét.

 

Az a néhány vitéz

Ki szentkirályt védte,

Csesznek felé vonult

Sok pogányt megölve.

Özönlik a tenger –

Csesznek alá értek,

Lesz cifra mulatság

A várbéli népnek.

A „seregkút” körül

Verték le sátrukat,

„Tarachegyre” vitték

Nehéz ágyúikat.

Két kezük nehezül

Karddal és paizzsal –

Ki birkózik meg íly

Félelmetes haddal!

Félholdas zászlajuk

Oly magasra vonták,

Szinte alig látni

Rajta a lófarkát.

Ali bég feltekint

A komor, vén várra:

Porrá lövetem szét

Húsvét hajnalára.

Útilaput küldök

Várbeli kutyáknak,

Lábaik, ha bírják

Köszegig futhatnak.

Vagy rabláncra fűzöm

Őket mind egy szálig,

Még meg se állhatnak

Konstantinápolyig.

Hánykódó tengeren

Már várják a gályák,

Vesszen a tengerbe

Lelje mind halálát.

Bánki várparancsnok

Táborgyűlést rendel

S hogy mindenki lássa

A nagy sáncra lép fel.

 

Hatalmas buzogányt

Emel a magasba –

Nyakunkon a veszély!

Mennydörög a szava:

Kezünkből a fegyver

Addig ki ne hulljon,

Míg rést nem szakítunk

Török koponyákon.

Várbéli vitézek,

Értsétek a rendet,

Az Isten mindenkit

Szabadnak teremtett.

Egy nemzet se léphet

A másik nyakára,

A vére follyon el

Aki azt kívánja.

Takarodjon haza

Az idegen ozmán,

Mindenki legyen úr

A saját portáján!

 

Minden nép a sorsát

Akként igazítsa,

Hogy hasznára váljék,

Ahogy jónak látja.

Ne támadjon egyik

A másikra haddal,

A gyengébb is éljen,

Ne vesszen el karddal!

Hogy ozmán csőcselék

Hazánk felégette,

Nem mi gyengeségünk,

A világ szégyene.

Láncra verve hajtja

A vén Európát _

Itt mi megszakítjuk

A szultán hatalmát!

Fel a küzdelemre

Hősök unokái,

Legyenek megszállva

A várnak sáncai.

 

A vitézek végig

Állják a falakat

S állja erős őrség

A külső kapukat.

Istenre esküszöm

Teszünk ma nagy csodát,

Itt robbantjuk szét az

Erőszak hatalmát.

Induljunk el minden,

Vár apraja, nagyja,

Utánam hős sereg

Fel hát a sáncokra!

Kőgolyók hullanak,

Nagy dörgést hallani,

Hajnal óta döngnek

A pogány ágyúi.

Amint kivehető

A tűz összpontosult,

Szakadatlan lövik

Keletről a kaput.

 

„Allah” ordításra

Megmozdul a sereg,

A vár egész övét

Körben támadják meg.

Állják a rohamot

A vári vitézek,

Karddal vágnak pogányt,

Szórják a köveket.

Egy helyütt a sáncon

Két török megjelent

S fejüket fent hagyva

Küldik vissza őket.

Lám, amott mi történt,

Ott egy keskeny odún

Bújnak a törökök,

A leszakadt kapun.

Ott terem a szörnyű

Erejű kapitány

S életét vesztve hull

Halomra a pogány.

 

-Csodálatos egy nép!

Miként tud csatázni

Ha a szabadságát

Akarják elásni.

Roham rohamra jön

Hajnaltól estélig,

Lent a sánc tövénél,

Pogányvér patakzik.

Egy végső rohamot

Maga a bég vezet,

Ordít a janicsár,

Hogy tán magyrt rettent.

-S kardot hány hirtelen,

Összefut a pogány,

A bég fejét ketté

Vágta egy buzogány.

Az ostromnak vége,

Fut, aki merre lát,

A vár környékén már

Alig látni pogányt.

 

Ki másnak akarta

A sírját megásni,

Most ott a sánc alatt

Nyugosznak csontjai.

Csesznek vén váráról

Ez volt a történet,

Lantom elnémítom

Eddig szólt az ének.

 

Nagy Bálint

 

 

 


Szerkesztés dátuma: vasárnap, 2013. november 24. Szerkesztette: Nagy Bálint
Nézettség: 1,152


   







Tetszik  




Cikkhez csatolt fotók módosítása

 
 

URL: