LÁTTA A PARASZT?
Hajdanában a szülőfalumban Bakonyszentkirályon több malom is volt. Gyermekkoromban még lehetett látni a romjaikat, illetve az omladozó épületeket, de ma már semmi sincs belőle. A legrégebbi vízimalom volt, amiből ma már csak egy kevés falmaradvány létezik egy olyan helyen a Dudar – patak partján a 82. számú főközlekedési úttól távolabb Bakonyszentlászló irányába, amit nagyon sokan a helybeliek közül sem tudnának megmutatni. Édesapám rendszeres határjáró ember volt, aki talán a legjobban ismerte ezeket a régi, falun kívüli területeket. Nekem is ő mutatta meg egykoron. Elmesélte azt is, hogy az ő édesapja idejében még működött, mellette pedig fürödni is lehetett egy felduzzasztott kis tóban.
Történetem azonban az egyik faluban lévő malomról szól, illetve annak a gazdájáról. Az illendőség azt diktálja, hogy ne nevezzem nevén. Később majd meglátja a Kedves olvasó, hogy miért nem szeretném kiadni a történet szereplőit. Az említett malom pár száz méterre volt a mi lakásunktól, romjai között még játszadoztunk gyerekkoromban a barátaimmal. Mellette állt egy kicsinyke ház, de az egykori lakók közül akkor már nem élt a malom gazdája, csak a családja. Történt egyszer még a két Világháború között, hogy a feleségével elmentek Veszprémvarsányba, a vásárba. Ott a lovas kocsival félreálltak, majd körbenéztek a sokadalomban. Közben az asszony lemaradt hites urától, miközben a molnár uram szomját oltandó betévedt az egyik torokhűsítő intézménybe.
Mikor úgy gondolta, hogy már eléggé eloltotta a szomját, elindult megkeresni az asszonyt. A szíjgyártó sátornál vett magának egy új ostort, mert a régi eléggé kopottas volt már. Egyszercsak hangos szóváltásra figyelt fel és azt látta, hogy egy fehérnépet hangos szitokkal illetve ugyancsak ütlegel valaki. Mikor közelebb ért akkor vette észre, hogy az ő asszonykáját hegedülik éppen nagy mérgesen. A becsülete azt diktálta, hogy megvédje, hisz mégiscsak a felesége, de tudni szerette volna azért azt is, miért kapja a pofonokat. Erős ember volt, ezért nagy bőszen közbelépett:
-Ácsi! Miért bántjátok ezt a derék asszonyt, hisz ez az én feleségem?
-Ez magának derék? – felelte az ütlegelő. -Az előbb lopott el tőlem egy fejkendőt a nagyságos asszonykája.
-Igaz ez asszony?- vonta kérdőre most már engedékenyebb hangon a vásáros felé, miközben a kérdés igazából a feleségének szólt.
-Tudod apjuk az úgy volt…- próbálta volna magyarázni a saját verzióját, de a becsület, az becsület, ezt nem tűrhette megtorlás nélkül molnár uram
-Az anyád jó Istenit, majd megmutatom én neked, hogy mi a módi! – azzal az új ostort az asszonyon mindjárt frissiben ki is próbálva jól elverte rajta a port, a fejkendőt pedig sűrű bocsánatkérések közepette visszaadta az árusnak. Ezzel vége is lett számukra a vásárnak. Az asszony számára azonban nem, mert visszafele büntetésből nem ülhetett fel a kocsira. Ha figyelembe vesszük, hogy a két falu kb. 10 kilométerre, van egymástól, azt hiszem nagy árat fizetett a kendő ellopásáért molnárné asszonyság.
Ebben az időben az ő malma már gépi meghajtású volt. Történt egyszer hogy miközben a dolgát intézte a ház körül, a behozott búzát a segédje őrölte meg, de még nem végzett vele egészen. Odament hozzá és megkérdezte tőle:
-Jancsi fiam! Kivetted a vámot?
-Kivettem gazduram! – felelte vissza a legény.
-Látta a paraszt?
-Nem látta gazduram!
-Akkor most vedd ki még egyszer, hogy a gazda is lássa! – azzal otthagyta a csodálkozó segédet.
Így esett meg az a csúfság, hogy a vámot kétszer is kivették a megőrölt gabonából a malomban. Manapság ebből a malomból már semmi sem látszik. Egy modern családi ház épült helyette, a régi lakók pedig kihaltak, illetve a leszármazottaik messze elkerültek a faluból.
Ifj. Nagy Bálint (Valentinus)
Zirc. 2007. 07. 01
Nagyon szépen köszönöm. Az élet írta, én csak lejegyeztem-:)))
Még az egyszeri is nagy teher sokszor, hát még, ha erre másodjára is sor kerül-:)))