Hóemberünk földre száradt,
itt már nem a hó az úr!
Tél tábornok belefáradt,
szégyenszemre elvonul.

Halott fáink csupasz ága,
bennük friss élet kering,
s ébredő nap szép sugára
frissíti emlékeink.

Kis madárkák fenn a fákon,
kis szemükben, nagy remény.
Tavasz árad a világon
s visszatér vele a fény.

És a kedvünk visszatér-e,
elmúlik minden panasz?
A szerelmest hajtja vére,
s újra éleszt a tavasz.

Csipkerózsa álmainkból,
felébredni oly csodás.
Szívünk telve vágyainktól,
s mosolyt hoz az olvadás.

Ébredezik a természet,
már a nap is ránk nevet.
Visszatér belénk az élet,
Nagyon vártunk kikelet!