IMAHÉT a Krisztus-hívők egységéért
2014. január 19–26.
minden este 18.00 órától
MÁRIA-TÉRI REFORMÁTUS TEMPLOMBAN, melyet szeretetvendégség követ
1. nap: Együtt vagyunk szentek
2Móz 19,3‒8 Papok királysága és szent nép lesztek
Zsolt 95,1‒7 Mi pedig legelőjének népe, kezében levő nyáj vagyunk
1Pt 2,9‒10 Egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok
Mt 12,46‒50 „Aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az az én fivérem, nővérem és anyám”
Akik segítségül hívjuk az Úr nevét, közösen kaptunk elhívást, hogy szentek legyünk: „megszenteltek Krisztus Jézusban” (1Kor 1,2). Mózes 2. könyvében Isten tulajdonának nevezi a népet, amelyet magának elhívott, papok királyságának és szent népnek.
Péter első levele szerint azért tartozhatunk a szentek közösségéhez, mert maga Isten tett minket választott nemzetséggé, királyi papsággá és tulajdon népévé. Ezzel a hívással együtt jár az a parancs, hogy hirdessük az ő nagyságos dolgait, aki a sötétségből az ő világosságába vezetett minket.
Máté evangéliumában pedig az az újabb szempont, hogy a szentek közössége és a mi Krisztusban való egységünk túlterjed a család, a rokonság, a társadalmi csoport határain. Az egységért való imádság köt össze minket, és az igyekezet, hogy tegyük meg, amit Isten akar.
• Mit jelent nekünk és mit jelent egyházunk múltjában a „szentek közössége”?
• Az a tény, hogy „szent nemzet” vagyunk, mennyiben késztet minket arra, hogy helyi gyülekezetünk keretein túllépjünk?
5Móz 26,1‒11 Az Úr kihozott bennünket Egyiptomból.
Zsolt 100 Adjatok hálát Istennek, áldjátok nevét!
Fil 1,3‒11 Hálát adok az én Istenemnek, valahányszor megemlékezem rólatok.
Jn 1,1‒18 A kegyelem és az igazság Jézus Krisztus által jelent meg.
Mózes 5. könyvében a hálaadás életforma, amelyet az az erős meggyőződés alakít, hogy Isten jelen van bennünk és körülöttünk. Ez az életforma tesz minket képessé arra, hogy Isten élő és ható kegyelmét egymásban és minden emberben felismerjük, s ezért Istennek köszönetet mondjunk. S ebből a kegyelemből olyan nagy öröm árad, amely még „a közöttünk lévő jövevényeket is” magában tudja foglalni.
Az egyházak közötti kapcsolatunkra nézve a hála azt jelenti, hogy örülni tudunk a másik egyházban megnyilvánuló kegyelmi ajándékoknak. Ez olyan magatartás, amely lehetővé teszi, hogy ajándékainkkal egymásnak szolgáljunk, és egymástól tanuljunk.
A teljes élet Isten ajándéka: a teremtés pillanatától kezdve, azon az időn át, amelyben Isten emberi testet öltött Jézus életében és tetteiben, el egészen a jelen pillanatáig, amelyben mi élünk. tart addig a pillanatig, amíg az Isten testté lett Jézusában élünk.
• Melyek azok a más egyházak hagyományaiból megismert kegyelmi ajándékok, amelyeket saját gyülekezetünkben is átvettünk?
• Miként tudnák a más-más felekezethez tartozó keresztyének még jobban befogadni és egymás között megosztani Isten kegyelmi ajándékait?
Jób 28,20‒28 Íme az Úr félelme a bölcsesség
Zsolt 145,10‒21 Kinyitod a kezedet, és betöltesz minden élőlényt kegyelmesen
Ef 4,7‒13 A kegyelem pedig mindegyikünknek a Krisztus ajándékának mértéke szerint adatott
Mk 8,14‒21 Mit tanakodtok azon, hogy nincs kenyeretek?
Amikor Jób felismerte, hogy mindent elvesztett, de istenfélelme megmaradt – az volt a bölcsesség! Mi, akik Krisztus testvérei lehetünk, szegények vagyunk megosztottságunk miatt, de rengeteg lelki és testi ajándékunk van, hogy Krisztus testét építsük vele.
Bár szemünk előtt állanak Isten ígéretei, valamint Jézus önmagát elajándékozó élete és túláradó szeretete, nem látjuk ezt a mi igazi gazdagságunkat: úgy osztjuk és gyűjtjük a javakat, úgy beszélünk és cselekszünk, mintha nem volna „kenyerünk”.
Krisztus nincs részekre osztva: együtt meg van minden ajándékunk, amelyet megoszthatunk egymással és „mindennel, ami él”.
• Miért felejtettük el Isten sokféle ajándékát? Miért mondjuk ezek helyett inkább azt, hogy „nincs kenyerünk”?
• Hogyan tudnánk másokkal jobban megosztani a reánk bízott lelki, és testi ajándékokat?
JerSir 3,19‒26 Szeret az Úr, azért nincs még végünk
Zsolt 57,7‒11 Isten hűsége a fellegekig ér
Zsid 10,19‒25 Mert hű az, aki ígéretet tett
Lk 1,67‒75 Meglátogatta népét az Úr, és váltságot szerzett neki
Az Atya, a Fiú és a Szentlélek örökkévaló egysége egyre mélyebbre juttat bennünket Isten szeretetében, és arra hív, hogy legyünk munkatársak Isten világ-üdvözítő művében, amelyet ő szeretettel, könyörületességgel és igazságossággal visz végbe. Istennél a könyörületesség és az igazságosság nem két külön dolog, mert egybefoglalja őket az ő végtelen jósága és szeretete. Ez a szeretet jut kifejezésre Isten velünk és az egész teremtett világgal kötött szövetségében.
Fia születésekor Zakariás arról tett hitvallást, hogy Isten irgalmasságot cselekedett, amikor Ábrahámnak és Ábrahám utódainak adott ígéreteit teljesítette. Szent szövetségéhez hűséges maradt.
Amikor imádkozunk az egyház egységéért, az egymással való találkozás se maradjon el. Kötelesek vagyunk egymást bátorítani, szeretetre és jó cselekedetekre ösztönözni. Így teszünk vallást arról, hogy Isten hűséges.
• Az elmúlt esztendőben mikor tapasztaltuk meg Isten hűségét saját életünkben, és egyházunk életében?
• Hogyan ösztönöz minket Isten hűsége arra, hogy a keresztyén egységért síkra szálljunk?
Ézs 43,1‒7 Veled vagyok
Zsolt 133 Ó mily szép, és mily gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!
1 Jn 1,3‒7 Közösségünk van egymással
Jn 15,12‒17 „Ti barátaim vagytok”
Isten közösségbe hívott el bennünket az Atyával, az ő Fiával, Jézus Krisztussal és a Szentlélekkel. Minél inkább közeledünk a Szentháromság Istenhez, annál közelebb jutunk egymáshoz keresztyéni egységben.
Krisztus változást kezdeményezett a vele való kapcsolatunkban: szolgák helyet barátainak nevez minket. Krisztusnak ez a szeretete minket is alkalmassá tesz az egymás közötti barátságra és kölcsönös szeretetre, és segít megszüntetni az olyan kapcsolatokat, amelyeket hatalom és uralomvágy diktált.
Jézus hívása nyomán azok előtt is tanúskodunk az evangéliumról, akik még nem hallották, s azok előtt is, akik ismerik. Ez az evangélium-hirdetés közösséget hoz létre egyrészt Isten között és a megszólítottak között, másrészt az evangélium hívásának engedelmes emberek között.
• Milyen formában tapasztaljuk meg, ha Isten a vele való közösségbe hív?
• Miképpen hív Isten minket akár egyházunkon belüli, akár azon kívüli közösségre másokkal?
Bír 4,1‒9 Ha velem jössz, elmegyek
Zsolt 34,1‒14 Keressétek a békét, és kövessétek
1Kor 1,10‒15 Ugyanazzal az érzéssel és ugyanazzal a meggyőződéssel igazodjatok egymáshoz
Lk 22,24‒30 Ezután versengés is támadt közöttük
Az 1Kor 1,12‒13-ban olvasható széthúzás egyúttal az evangélium meghamisítását is jelenti, s ez ellenkezik Krisztus hívásával. Akkor léptünk egyet az egység helyreállítása felé, ha beismerjük ellentéteinket és széthúzásunkat, ahogy ezt a Kloé emberei tették.
Ahol pedig ellentétek és szakadások vannak, ott az olyan asszonyok, mint Debora és Kloé felemelik prófétai szavukat, és ráébresztenek minket, hogy meg kell békülnünk. Egy-egy ilyen prófétai hang arra is alkalmassá tesz minket, hogy miután újból egységre jutottunk, elinduljunk a közös cselekvés útján.
Azzal a törekvésünkkel, hogy egy értelemmel és egy véleményen legyünk, Isten egyúttal arra hív minket, hogy „keressük és kövessük a békességet” – ahogy mai zsoltárunk tanítja.
• Emlékszünk-e olyan esetre, amikor egyházunkban egy fájdalmas nézetkülönbséget nevén neveztek, s ezzel újra indulhatott fáradozásunk a teljesebb egységért?
• Milyen kérdések okoznak feszültséget közöttünk, akik magunkat Krisztus egy testének tartjuk? Milyen lehetőségeket látunk az egység megteremtésére?
Ézs 19,19‒25 Az Isten Megváltót küld népének
Zsolt 139,1‒12 Hová menjek, lelked elől?
1Kor 12,12‒26 Ha szenved az egyik tag…Ha megbecsülésben részesül az egyik tag…
Mk 9,38‒41 Aki nincs ellenünk, az mellettünk van
Ézsaiás látomása arról a napról szól, amikor majd egyiptomiak és asszírok, Izraellel együtt, mint egy nép fogják imádni Istent. A keresztyén egység Istennek az egész emberiség, sőt: az egész világegyetem egységét célzó világtervének része. Imádkozzunk, hogy jöjjön el az a nap, amikor az egy hit közösségében, egy úrvacsorai közösségben fogunk Istenhez imádkozni.
Isten sokféle felekezeti hagyomány ajándékával áldott meg minket. Ha elismerjük egymás ilyen ajándékait, akkor már előbbre jutottunk a látható egység útján.
Keresztségünk eggyé tett minket Krisztusban. Mi megbecsüljük saját egyházunkat, de Pál apostol arra emlékeztet, hogy mindannyian, akik az Úr nevét hívjuk segítségül, egyek vagyunk Krisztusban, mint egy test tagjai. Ezért nincs jogunk senkinek azt mondani: „Nincs rád szükségem” (1Kor 12,21).
• Mi a jele annak, hogy „Krisztushoz tartozunk”?
• Hogyan szoktunk a „Krisztushoz tartozás” hitvallásával visszaélni, s ezáltal egység helyett szakadást okozni?
Ézs 61,1‒4 Az Úrnak lelke elküldött, hogy örömhírt vigyek
Zsolt 145,1‒7 Nemzedékről nemzedékre dicsérik műveidet
1Kor 15,1‒8 Hirdettem nektek az evangéliumot, amelyet be is fogadtatok
Lk 4,14‒21 Ma beteljesedett ez az írás fületek hallatára
Együtt hirdetjük újból az Ézsaiás által prófétált evangéliumot, amely a mi Urunk Jézus Krisztusban beteljesedett, amelyet Pál apostol prédikált, az egyház pedig befogadott. Becsületesen tudomásul vesszük, milyen felekezeti sajátosságaink és különbözőségeink vannak, de nem tévesztjük szem elől közös feladatunkat, a Jézus Krisztus evangéliumának hirdetését sem.
Pál apostol azért küldetett, hogy „hirdesse az evangéliumot, de nem bölcselkedő beszéddel, nehogy a Krisztus keresztje elveszítse erejét” (1Kor 1,17). Az egységhez vezető utat csak a kereszt erejében találhatjuk meg.
Az általunk hirdetett evangélium csak úgy lesz nekünk kézzel fogható és fontos hír, ha tanúsítani tudjuk, milyen hatást gyakorolt Jézus Krisztus a mi életünkre és gyülekezetünk életére.
• Hogyan fonódott össze az evangélium, amit mi kaptunk, az evangéliumot közvetítő emberek és korok művelődési és történelmi külsőségeivel?
• Ez az összefonódás akadályozta-e, s akadályozza-e ma is az egységet?
• Vajon hogyan válhatunk az evangélium hitelesebb tanúivá, ha erősödik a Krisztusban való egység?