Cigány író tollából.

. 

Öreg vén szőke Tisza
de sokat bolyongtam szerelem mámorában
valamikor a füzes partodon.

Akkor még benned ringott minden hitem,
mosolygott Szegeden rám vígan a nap.
És szerelemesen mosolygott rám,
a hosszú hajú szőke szép leány.
A késő őszi hideg szél gyűrött arcomba tép.
Ami akkor volt, az már csak megfakult elkopott emlék.

Mogyoróbarna hajam a fejemen,
ezüstös-őszbe borult.
Elszálltak felettem az évek.
A kezemet szorosan fogja az ősz.
Mellettem sárgulnak a fák,
hullanak róla
elém a síró falevelek.

Fiatal íróból öreg poéta lett.
Már csak lassan bicegve ballagok,
a megőszült alföldi tájon.
Céltalanul visz valahová a béna fáradt lábam.
Leülök egy száraz fatörzsre,
és zokogva sírok a megsárgult őszi tájon.